Itt az olimpia első doppingesete

FOTÓ FOTÓTÉMA tárgyfotó FOTÓ ÁLTALÁNOS vizsgálat tabletta étrendkiegészítő
Az étrend-kiegészítő tabletták, melyeket egyre több sportoló fogyaszt
Vágólapra másolva!
Egy kínai úszónő az olimpia első doppinggal bukó versenyzője: Csen Hszin-ji a 100 méteres pillangóúszás döntője után bukott le.
Vágólapra másolva!

A Kínai Úszószövetség bejelentette, hogy

egyik versenyzőjüket doppingvétségen érték.

A 100 méteres női pillangóúszás döntője után, ahol Csen Hszin-ji a negyedik helyen végzett (hat századdal maradt le a dobogóról), a doppingellenőrök jelezték, hogy tiltott szert, hidroklorotiazidot találtak a sportoló szervezetében – írja az Abcnews.

A mindössze 18 éves kínai úszó már hivatalosan kérte, hogy végezzenek B-próbát. A FINA és a WADA egyelőre nem kommentálták bővebben az esetet, a szövetség is csak annyit írt, hogy „teljes együttműködést vár el a versenyzőjétől az ügy felgöngyölítésében”.

A kínai doppingügynökség elnöke is csak a sajtóból értesült az esetről, azt állítja, hivatalosan még nem kaptak értesítést Csen lebukásáról. „Minden bizonnyal a rendezők rendelték el a vizsgálatot, de sem a FINA, sem az Olimpiai Bizottság nem küldött hivatalos értesítést” – mondta az elnök.

Kínai az első doppinggal bukó versenyző Fotó: MTI/Balaton József

Csen Hszin-ji rajthoz állt volna az 50 méteres gyorsúszás futamaiban is.