Bolt futásánál is nagyobbat szólt a hatalmas világrekord

Wayde van Niekerk világcsúcs 400 méter
Vágólapra másolva!
Hatalmas világcsúccsal nyerte meg a 400 méteres síkfutást a dél-afrikai Wayde van Niekerk a riói olimpián.
Vágólapra másolva!

A dél-afrikai futó a 8-as pályáról vágott neki a döntőnek, amelyben ott volt

a szám pekingi olimpiai bajnoka, az amerikai LeShawn Merritt, valamint a címvédő, a grenadai Kirani James.

Van Niekerk tavaly mindkettőjüket legyőzte a vébén, akkor 43,48 másodperc volt a győztes idő, így három tizeddel elmaradt Michael Johnson 1999-ben felállított világcsúcsától.

15 századot javított a világcsúcson

Most James kezdett a legjobban, de amikor befordultak a célegyenesbe, már látni lehetett, hogy Van Niekerk elképesztő tempóban száguld. Az óra végül 43,03-nál állt meg, ami azt jelenti, hogy a dél-afrikai 15 századot javított Jonhson rekordján, és a második Jamesre 73, Merrittre 82 századot vert.

Minden ott van a képen, ami fontos Forrás: MTI

Van Niekerk annyira fiatal, még nagyon sok mindent elérhet. Még az is lehet, hogy bemegy 43 másodperc alá? Én azt hittem, képes vagyok rá, mégsem sikerült sosem. Usain Bolt valószínűleg hamarosan visszavonul, és ez a srác lehet az atlétika következő nagy sztárja” – méltatta utódját a 400-on két olimpiai aranyat szerző Johnson.

Bolt megmondta neki, hogy ez lesz a vége

Van Niekerk a felkészülés alatt két hetet eltöltött Jamaicában, ahol Bolt azt mondta neki, hogy meg fogja dönteni a világrekordot. Ők ketten találkoztak a riói verseny után is, és Bolt csak ennyit mondott, „ugye, hogy igazam volt”.

Van Niekerk a sajtótájékoztatón azt mesélte, annyira a saját futására koncentrált, hogy csak a célvonalnál vette észre, hogy egyedül van, a többiek mind lemaradtak. Amikor arról kérdezték, mit szól majd, ha doppingolással fogják vádolni, csak annyit felelt, ő tudja, hogy tiszta, mások véleményével meg nem tud mit kezdeni. És hogy mit érhet még el ezek után? „A határ a csillagos ég” – mondta, jelezve, hogy az önbizalma is rendben van.