Klisina egyedül érzi magát Rióban

Darja Klisina távolugrás, atlétika
Darja Klisina távolugrás, atlétika
Vágólapra másolva!
Sajnálja, hogy nincs ott a riói olimpián a többi orosz atléta, és egyedül érzi magát a játékokon Darja Klisina távolugró.
Vágólapra másolva!

A 25 éves sportoló kedden bejutott a női távolugrás döntőjébe, és a selejtező után azt mondta, az elmúlt napokban igyekezett elfelejteni a közelmúltban vele történteket.

"Nagyon kemény volt az utóbbi két hét, várnom kellett a döntésre, edzeni sem tudtam, de most boldog vagyok, hogy versenyezhetek" – nyilatkozta. Hozzátette, hazájában sokan "árulónak" tartják, ugyanakkor ő szívesebben lenne ott Rióban a teljes orosz csapat tagjaként.

Darja Klisina Forrás: Instagram/Darja Klisina

"Egyedül vagyok Rióban, és ez nagy felelősség" – jelentette ki az atléta.

Loren Seagrave, Klisina ausztrál edzője azt mondta, tanítványa a selejtezőben magabiztosan versenyzett, és még az sem zavarta a kiváló hozzáállását, hogy a közönség megpróbálta negatívan befolyásolni.

Forrás: Instagram/Darja Klisina

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn közölte, hogy elfogadta Klisina fellebbezését, amelyben "a sportoló hitelt érdemlően igazolta, hogy versenyeken és azokon kívül is alávetette magát a doppingellenőrzéseknek, Oroszországon kívül", ezért engedélyezte a távolugrónak a riói indulást.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A korábban – tavaly ősszel – kirobbant orosz doppingbotrány következményeként a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kitiltotta az összes orosz atlétát az olimpiáról, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, és az akkori döntés szerint közülük egyedül Klisina indulhatott volna semlegesként Rióban.