Kormos Villő élete legrosszabb versenyén utolsó előtti

Kormos Villő, női toronyugrás, Rio 2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 17. Kormos Villő a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női toronyugrásának selejtezőjében a Maria Lenk Uszodában 2016. augusztus 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Kormos Villő a toronyugrók szerdai selejtezőjében 27. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a riói olimpián. A magyar versenyző szerint élete legrosszabb versenyét teljesítette.
Vágólapra másolva!

A 28 versenyző között volt a műugróversenyek egyetlen magyar érdekeltje is, akitől szép eredmény lett volna, ha bejut a legjobb 18 közé, és azzal biztosítja helyét a csütörtöki elődöntőben.

A harmadik olimpiáján szereplő, tizenegyedikként sorra kerülő

Kormos az első, a második és a harmadik ugrásánál is hibázott,

és szinte egyforma pontot kapott mindegyikre (44,80, 46,40, 46,20), így az első sorozattól a mezőny hátsó részében állt.

Az utolsót is elrontotta

A legszebb ugrását negyedikre mutatta be a Rugóláb LSE sportolója, 58,80 pontot kapott erre, ezzel a 26. volt az utolsó kör előtt, 31,35 ponttal lemaradva a 18. helyezettől. Esély már ekkor sem igazán volt a továbbjutásra, ráadásul a szinkrontoronyugrásban háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Kormos utolsóra is hibázott, a vízbeérkezésénél már nem volt függőleges testhelyzetben (31,50 pont), így végül 227,70 ponttal visszacsúszott a 27. helyre.

Kormos Villő Forrás: MTI/Kovács Tamás

"288 pontot ugrottam februárban itt, Rióban, amivel kikerültem az olimpiára, most 289 ponttal lehetett bekerülni a középdöntőbe, tehát abszolút reális volt, hogy továbbjussak.

- értékelt könnyeivel küszködve Kormos Villő. "Sok mindenre lehetne fogni, de ezt én rontottam el."

Egy korábbi elcsúszás miatt történt?

Elmondta még, hogy a negyedik gyakorlatával, amelyre ezúttal a legmagasabb pontszámot kapta, voltak problémái még egy éve, mert mint elárulta: "egyszer eltévedtem benne versenyen és nagyon nagyot estem. Attól eléggé tartottam, talán azért sikerült az a legjobban" - tette hozzá.

Az utolsóról pedig, amely a legkevesebb pontot érte, azt mondta, hogy

pár napja öt méteren ennél az ugrásnál lecsúszott a lába és "abból is esett egy arcosat".

"Nagyon tartottam tőle, hogy nehogy megint lecsússzon a lábam. Lehet, hogy ez az egész befolyásolta a többi ugrást is. Igazából azt sajnálom, hogy a két legjobb ugrásomat, az első kettőt is elrontottam" - mondta Kormos.