Nagyot bukott a magyar öttusázó, de nem hagyta annyiban

Földházi Zsófia
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 19. Földházi Zsófia bukik a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női öttusaversenyének lovaglás számában a Deodoro Stadionban 2016. augusztus 19-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Földházi Zsófia a lovaglás során járt pórul, de megőrizte hidegvérét, és befejezte a pályát.
Vágólapra másolva!

Földházi Zsófia a 30. helyről kezdte a női öttusaverseny lovaglását, és két gyors verőhiba után kanyarodott rá egy széles akadályra, amikor a lova úgy gondolta, hogy ő ezt nem akarja.

A hátas megijedhetett az akadálytól, megtorpant előtte, Földházi pedig átrepült a ló feje fölött. Szerencsére a rutin és a hidegvér vele volt – nem engedte el a kantárt, így a ló nem tudott elfutni, és nem veszített a szükségesnél több időt.

Az akadályt pillanatok alatt újjáépítették, Földházi Zsófia pedig ezek után ment egy hibátlan pályát, aminek első akadálya, pont a ludas építmény volt. 222 pontot kapott, ami ugyan nem sok, de legalább nem nullás pályát ment.