Társoldalunk:

Súlyos problémák a paralimpia előtt

2016.08.19. 20:24

Nemigen tudják eladni a szeptemberi riói paralimpia jegyeit, ezért a szervezők csökkenteni kénytelenek a költségeket. Legalább ekkora gond, hogy hetek óta késnek az utazási támogatások kifizetésével, így veszélybe került a szegényebb országok sportolóinak kiutazása.

Csökkentik a költségvetést, de a tervek szerint mind a 22 sportágban megrendezik a versenyeket a szeptemberi, riói paralimpián – jelentette be pénteken Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke.

Nem jön a pénz

A költségeket azért kell lefaragni, mert a jegyeladásból származó bevételek messze elmaradnak a várakozásoktól, továbbá a szervezők nem jutnak hozzá bizonyos, előre kalkulált forrásokhoz.

A paralimpiai játékok 56 éves történetében még nem találkoztunk hasonló körülményekkel" – mondta Craven utalva többek között arra, hogy mostanáig a belépők mindössze 12 százaléka kelt el.

A költségcsökkentő lépések közé tartozik, hogy csökkentik a személyzet és az önkéntesek létszámát, a közlekedésre fordítandó összeget, és bezárnak néhány médiaközpontot a helyszíneken. Szintén lezárják a Deodoro olimpiai parkot, a kerekesszékes vívást áthelyezik a Barra Olimpiai Parkba.

Orosz parasportolók készülnek a paralimpiáraForrás: AFP/Vasily Maximov


A résztvevő országok egyelőre nem kapták meg a szervezőktől azt az utazási támogatást, amely szerepelt Rio pályázatában, és amely nélkül a 165 résztvevő ország közül több nem tudja vállalni az utazást Brazíliába. Reméljük, kifizetik. Mégpedig hamarosan, a határidő július vége volt" – mondta erről Craven.

A paralimpia szeptember 7-én kezdődik, az eseményen 40 fős magyar csapat is indul.