Társoldalunk:

Nem tudjuk lóbálni az érmet az orruk előtt, hogy nesztek

2016.08.20. 16:19

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó volt már világbajnok és kétszer vb-ezüstérmes is, a riói olimpián negyedik lett, úgy, hogy remek hajrával, a nyolcadik helyről sikerült feljönnie. A tavalyi év legjobb magyar kenusának megválasztott Vasbányai mégis nagyon csalódottan értékelt a C2 1000 méteres döntő után.

"Egy dolog változott, hogy nem 200 méternél, hanem 250-nél indítottunk. Gondoltuk, hogy lesz időnk befogni a többieket. Úgy éreztem, hogy minden indításunk jól sikerült, egyre jobban jöttük fel, és úgy éreztük, az érem meglehet. Az utolsó ötven méteren is rá tudtunk még tenni, nem tudom mennyivel, de egy picivel lemaradtunk" - mondta egy szuszra Vasbányai Henrik, aki ennél - a nyolcadik helyről jött fel a negyedikre az egység - nagyobb feltámadásra számított.

Vasbányai Henrik (elöl) szeretett volna dobogóra állniForrás: MTI/Kovács Tamás

"Tudunk ennél jobban is hajrázni, tavaly a kilencedikről jöttünk fel a második helyre. Nyilván ennél többet várt tőlünk a vezetőség. Remélem, azért nem kell úgy hazamennem, hogy szégyellnem kellene ezt a negyedik helyet" - húzta ki magát a 25 éves kenus. "Az túlzás, hogy örülök, meg kell emészteni a mostani eredményt, mert szerettem volna átélni, hogy a dobogón állok. Most nem sikerült, és a következő lehetőség csak négy év múlva lesz" - sajnálkozott, hozzátéve, hogy nem tudja még, ki lesz a párja Tokióban. Arról, hogy MIke Róbert miért nincs ott az interjúzónában, csak annyit mondott: "Nagyon elfáradt, azért nincsen itt."

A középdöntőben Vasbányaiék igencsak rosszul mentek, az első helyezett mögött mintegy tíz másodperccel értek célba, igaz, ez is elég volt a döntőbe jutáshoz. Storcz Botond szövetségi kapitány nem is volt elégedett a duóval, mint a verseny előtti napon elmondta: "Így nem lehet. Ők egyértelműen éremesélyesek. Fel kell őket rázni, csak azt lehet, hogy holnapra elfelejtenek minden eddigi rossz, negatív élményt, tapasztalatot, amit összehoztak, többek között ebben a középfutamban, és félre tudják tenni az időjárási körülményeket, amelyek egyébként mindenkit ugyanannyira zavarnak, csak ők lelkileg szerintem rosszabbul élték meg, mint mások. Csak rajtuk múlik."

Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Paul Gilham

Vasbányai a kapitány szavai miatt kettős erővel hajtott. "Nem ijedtünk meg a lehetőségtől, hanem bizonyítani szerettünk volna. Pénteken kaptunk egy fejmosást a vezetőségtől, amit részben megértek, de részben kicsit igazságtalannak tartom. Abban igazuk volt, hogy a középfutamunk nem volt méltó egy olimpiához, kicsit szánalmas volt. De mást is a fejünkhöz vágtak, amit nem tartok igazságosnak." Az Origo kérdésére, hogy mire gondol, mindössze annyit mondott: "Hagyjuk."

"De ezt ki tudtuk zárni, sőt [a fejmosás] még jobban felspannolt minket, csak azért is bizonyítani akartunk. De most nem tudunk odamenni hozzájuk és lóbálni az orruk előtt, hogy nesztek" - tette hozzá végül a láthatóan csalódott Vasbányai.