Fábián László: Néhány sportágnak önkritikát kell gyakorolnia

Fábián László Foglalkozás sportvezető SZEMÉLY
Fábián László számára megtisztelteés, hogy őt kérték fel a magyar csapat vezetőjének
Vágólapra másolva!
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója azt mondta, néhány sportágnak, szövetségnek és egyesületnek érdemes lesz önkritikát gyakorolnia a Rio de Janeiró-i ötkarikás játékok után.
Vágólapra másolva!

„Néhány sportvezető feltehetően a csodában is bízva fogalmazta meg a reményeit, vagy rosszul ítélte meg az ellenfelek tudását. Bármi is történt, a magyar olimpiai csapat – köszönhetően elsősorban az érem- és pontszerzőknek – helyt állt Rióban, így azt is kimondhatom, hogy soha ne legyen a mostaninál rosszabb a mérlegünk a nyári olimpiákon” – nyilatkozta a sportvezető hétfőn a MOB honlapján.

Fábián Lászlónak és a MOB-nak is lesz mit elemeznie a következő hetekben, hónapokban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Hozzátette: van mit ünnepelni, lesz mit elemezni, a következtetések levonása viszont csak akkor történhet meg, miután a sportszövetségek már alaposan körülnéztek a saját házuk táján, és megállapították, mit tettek jól, és mit nem.

Szigorú és igazságos

Az olimpiai és hatszoros világbajnok öttusázó a Rio de Janeiró-i rendezéssel kapcsolatban megjegyezte, hogy „igazságtalanság lenne csúnyán ledorongolni az éppen magunk mögött hagyott olimpiát, dacára annak, hogy sok, előre nem látható feladatot magunknak kellett megoldanunk. Emellett az sem tagadható, hogy

A magyar küldöttség szereplése kapcsán Fábián kijelentette: a 15 éremre és a nemzetek versenyében elfoglalt 12. helyre nemcsak a MOB, hanem az egész ország büszke lehet. „Soha nem fordult még elő, hogy

két magyar sportoló – Hosszú Katinka és Kozák Danuta – a legeredményesebb 10 helyezettje

közé kerül.”

A sportigazgató hangsúlyozta továbbá, hogy a nyolc magyar aranyérem közül hetet nők szereztek. „A 160 tagú csapatban voltak olyanok, akik kitettek magukért, és aztán ünnepelhettek, de olyanok is, akik mindent beleadtak, mégsem érték el a céljukat” – mondta.

Fábián elődje, a 2008-ig ugyancsak a MOB sportigazgatójaként dolgozó Kovács Tamás, korábbi olimpiai bronzérmes vívó részben hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Origónak adott interjúban, elmondva, hogy bár szép eredmény a nyolc aranyérem, óriási hiba lenne a szőnyeg alá söpörni a magyar sport jól látható problémáit.