Iskolák és parkok lesznek a riói versenyhelyszínekből

Future Arena, Jövő Aréna, olimpia, rio 2016
Future Arena, Jövő Aréna, olimpia, rio 2016
Vágólapra másolva!
A vasárnap zárult riói olimpia versenyhelyszínei közül többet használnak majd a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián is, utána pedig szeretnék ezeket jobban hasznosítani, mint történt a két évvel ezelőtti, brazíliai labdarúgó-világbajnokság létesítményeivel, amelyek fenntartása rengeteg pénzt emészt fel.
Vágólapra másolva!

Az Olimpiai Park a tervek szerint egy nagy szabadidősport-központ és iskolai centrum lesz; a brazilok az olimpiai sportokban híján vannak a profi edzéslehetőségeket kínáló létesítményeknek. Több strandröplabda-pályát is létesítenek itt, és lesz egy sportolási lehetőségeket is kínáló közpark kerékpárutakkal.

A Karióka 1 csarnokot (16 ezer férőhely, kosárlabda) 6500 férőhelyesre bontják vissza, és többek között koncerteknek és vásároknak ad majd otthont.

Karióka 1 Forrás: AFP/Mark Ralston

A Karóka 2 csarnokból (10 ezer, cselgáncs, birkózás) edzőközpont lesz többek között a súlyemelőknek, a cselgáncsozóknak, a birkózóknak és az asztaliteniszezőknek.

A Karióka 3 csarnokot (10 ezer, vívás, tekvandó) a tervek szerint iskolává építik át, amelyben 850 tanulót oktathatnak úgy, hogy tíz sportágban is edzéslehetőséget biztosít.

Az 5000 férőhelyes Velodrom megmarad, ugyanis eddig nem volt profi helyszíne a pályakerékpárosoknak az országban. Ugyanez a helyzet a 10 ezer fő befogadóképességű teniszközponttal is, ahol mind a nyolc pálya megmarad, itt rendezik majd a februárra kiírt Rio Open férfitornát.

Future Arena Forrás: Wikipedia

A 12 ezer férőhelyes kézilabda-arénát (Future Arena) négy iskolává alakítják át, az olimpiai uszodából két úszóközpont lesz.

A Deodoro Parknál lévő szlalom kajak-kenu pályából tó lesz, amelyben strandolni lehet. A környéket sportolási lehetőségeket kínáló parkká alakítják. és klinika kialakítását is tervezik.

A szlalom kajak-kenu pályából tó lesz Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Matthew Stockman

Az atlétikai versenyeknek otthont adott stadion befogadóképességét 45 ezerről 60 ezerre bővítették, a jövőben ismét futballstadionként működik majd. A két évvel ezelőtti labdarúgó-világbajnokságra teljesen átépített világhírű Maracana Stadion változatlan marad, a befogadóképessége 78 600 fő.