Bíró Attila: 15-20 százalékkal jobb a csapat, mint egy éve

Bíró Attila vízilabda női szövetségi kapitány
Vágólapra másolva!
Néhány nap pihenőt adott játékosainak Bíró Attila, a tokiói olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint jelentősen fejlődött a gárda az elmúlt egy évben.
Vágólapra másolva!

"Nagy szükségünk volt erre, de nemcsak a játékosoknak, hanem a szakmai stábnak is, hiszen kilenc hete dolgozunk együtt, ami irdatlan munkát foglal magába" - mondta a szakember.

A szövetségi kapitány a vélhetően elképesztően szigorú szabályokkal kapcsolatban megjegyezte, a szervezőktől "nem sok jóra számítanak", azonban a csapat az elmúlt több mint egy évben több tornán és edzőtáborozás alkalmával élt, dolgozott buborékban, karanténban, így ehhez már hozzá szokott.
Bíró Attila véleménye szerint az, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztották az olimpiát, nagyon jót tett a csapatnak:

mondta a tréner, aki leszögezte, az ellenfelekre nemcsak a világklasszis Keszthelyi Rita jelenti a veszélyt, hanem például Magyari Alda, Rybanska Natasa és Vályi Vanda is rengeteget lépett előre, ez pedig az egész válogatottra kihat.

A magyar női válogatott a címvédő Egyesült Államok, valamint Oroszország, Kína és Japán csapatával szerepel egy csoportban az olimpián.