Kiváló a hangulat az elutazás előtt a kajakosoknál és kenusoknál

DEVECSERINÉ TAKÁCS Kincső; BALLA Virág
Balla Virág (b) és Takács Kincső kenusok nagyon jól érezték magukat a szolnoki edzőtáborban
Vágólapra másolva!
Néhány nappal a Tokióba utazás előtt jó hangulatban, reményekkel telve fogadták az újságírókat az olimpiára készülő kajak-kenu válogatott tagjai a szolnoki edzőtáborban.
Vágólapra másolva!

A sajtónap reggelén voltak, akik éppen vízre szálltak, mások pedig az edzésadagot teljesítve már a hajókból szálltak ki a Holt-Tiszai Vízisport-telepen. Amíg a versenyzők a fotózáshoz és az interjúkra készültek, Schmidt Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy bár négy olimpián vett részt eddig, Tokióba bizonyos szempontból ő is újoncként utazik, mint többen a küldöttségből: ez lesz az első olimpiája elnökként.

- mondta, majd azzal folytatta, hogy most már a vezetőkön a sor, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek a sportolóknak. Boros Gergely szakmai igazgató már Tokióban van a hajókkal, előkészíti a terepet.

- mondta Schmidt Gábor, aki nem titkolta, hogy meglepődött a japán szervezőbizottság ügyvezetőjének azon a kijelentésén, hogy akár el lehet törölni a játékokat.

- szögezte le. A Fejes Dániel, Adolf Balázs kenupárost felkészítő edzői csapat egyik tagja, Németh Szabolcs arról beszélt, hogy kilenchetes felkészülésen van túl az egység, melynek első három hete kemény alapozás volt. A duó tagjai fiatalok, még nem sok nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, az olimpiai pótkvalifikáció után az Európa-bajnokságot kihagyták, hogy minél többet edzhessenek.


- mondta a szakember, aki szerint bár voltak nyűgösebb szakaszok az elmúlt időszakban, már jó formában vannak a versenyzők, és döntőbe jutást, az 1-6. hely valamelyikének megszerzését várja tőlük.

Adolf Balázs (elöl) és Fejes Dániel, kenusok is nagyon készülnek már az ötkarikás játékokra Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Adolf Balázs szinte a mester szavait folytatva kijelentette, hogy jó állapotban vannak, jót tettek nekik a kajakosokkal közös edzések.

- magyarázta, és hozzátette, hogy a páros szereplése a hangsúlyos, az egyes indulást ajándékba kapták. Első olimpiájukon az esélytelenek nyugalmával állhatnak rajthoz, ami előny is lehet.

- jelentette ki Kárász Anna, aki a női kajaknégyesben és 200 méter egyesben is rajthoz áll Tokióban.

Kárász Anna kajakozó a női kajaknégyesben és 200 méter egyesben is rajthoz áll Tokióban Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A négyes hajó harmadik beülőjében komfortosan érzi magát. A 200 egyesben pedig a válogatókon az derült ki, hogy az első száz méter nem volt elég jó, nem tudott felgyorsulni, de azóta javított a hibákon.
A férfi kajakosoknál egyes és páros ezer méteren indul a világbajnok Kopasz Bálint, aki úgy vélekedett: miután eldőlt, hogy a négyesben nem kap szerepet gördülékenyen haladt a felkészülése.

- vélekedett, és hozzátette, hogy várja az extrém körülményeket, a hátszelet és a nagy hullámokat, mert az fekszik neki. Arról is beszélt, hogy a tokiói időjárást is figyeli,

a magas hőmérsékletre az itthoni kánikulában fel lehetett készülni.

A Nádas Bencével alkotott párosa az elmúlt hetekben összeszokott egységgé vált.

- tette hozzá Kopasz Bálint, aki ha kijön számára a jó forma, egyesben az 1-5. helyre várja magát, párosban pedig a döntő a cél. "Ha az megvan, a többi kiderül" - tette hozzá. Evezés, kondizás, focizás volt a programja a Balla Virág, Takács Kincső női kenupárosnak, amely a küldöttség után két nappal, 27-én utazik Tokióba.

- magyarázta a későbbi elutazást Balla Virág, majd elmondta, hogy most már kicsit felszabadultabbak, és inkább minőségi munkát végeznek, a gyorsításra helyezik a hangsúlyt.

Balla Virág (b) és Takács Kincső kenusok nagyon jól érezték magukat a szolnoki edzőtáborban Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Közben megjelent Balla Virág társa, Takács Kincső a kutyájával, Murphyvel, és kiegészítő sportként önfeledt focizásba kezdtek, pontosabban elsősorban a kutya szaladgált a labdáért.

- jelentette ki Balla Virág.