Kikapott az olimpia előtti utolsó tesztmeccsén a női kézilabda-válogatott

női kézilabda-válogatott
Balatonboglár, 2021. június 22. A tokiói olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokában 2021. június 22-én. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
A magyar női kézilabda-válogatott 32-22-es vereséget szenvedett Norvégiától a csütörtökön Japánban megrendezett tesztmérkőzésen.
Vágólapra másolva!

Az NRK.no információi szerint a rivális már az első félidőben nagy előnyt harcolt ki, és végül tíz gólos különbséggel tudta a mieinket felülmúlni.

A magyar szövetség honlapja szerint a csapat csütörtökön gyakorolhatott először a meccseknek otthont adó Jojogi Sportcsarnoknan.

- nyilatkozta Elek Gábor.

Hozzátette, óriási a tér belül a csarnokban, amit ráadásul extrém módon hűtenek.
"Fontos volt, hogy az olimpiai forgatagból kikerülve elitcsapattal találkozzunk, hiszen ez segíti, hogy felgyorsuljunk. A szünet után már sokkal inkább azt a játékot mutattuk, amit szeretnénk megvalósítani, gyorsaságban, agresszivitásban is, a franciák elleni nyitómeccsig hátralévő időben ezen fogunk tovább dolgozni" - mondta a kapitány.

A női kézilabda-válogatott meccsei az olimpián (magyar idő szerint):
Június 25. (vasárnap), 14.30: Magyarország-Franciaország
Július 27. (kedd), 4.00: Magyarország-Brazília
Július 29. (csütörtök), 12.30: Magyarország-Oroszország
Július 31. (szombat): 12.30: Magyarország-Spanyolország
Augusztus 2. (hétfő): 9.15: Magyarország-Svédország