Az öttusázó Gulyás Michelle egy kemény felkészülés után jó állapotban várja az olimpiát

Ifjúsági olimpia, öttusa, Gulyás Michelle
Ifjúsági olimpia: bronzérmes az öttusázó Gulyás Michelle
Vágólapra másolva!
Jó állapotban és - meglátása szerint - jól felépített felkészülés után várja a vasárnapi elutazást az olimpiára Gulyás Michelle világbajnoki bronzérmes öttusázó.
Vágólapra másolva!

Az UTE húszéves versenyzője vezetőedzője, a korábbi világbajnok Tibolya Péter irányításával háromhetes svájci tréningen vett részt, amelyről az MTI-nek azt mondta, ez volt eddigi legkeményebb edzőtáborozása.

- fogalmazott Gulyás Michelle, majd hozzátette, hogy bár az ötkarikás mezőny ismert, azt nem lehet tudni, ki milyen állapotban érkezik majd Japánba.

- vélekedett, majd arról beszélt, hogy a hosszú, 24 órás utazásra külön készül.

Gulyás Michelle felkészült az olimpiára Forrás: ksi.hu

Dietetikusa most is speciális "versenyétrendet" állított össze a számára, és azt is megbeszélték, mikor aludjon, hogy a megérkezés után könnyebb legyen az átállás.

- mondta a világ élmezőnyébe idén berobbant, junior korú versenyző, aki még az edzőtáborozás előtt teljesítette másodéves vizsgáit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bűnügyi nyomozó szakán.

A kerületi kapitányságon esedékes szakmai gyakorlatát azonban az olimpia miatt elhalasztotta, így a hazaérkezés után csupán egy napja lesz pihenni, mert augusztus 11. és szeptember 3. között teljesíti a kötelező feladatot.

Japánban a magyar öttusázók Tocsigiben akklimatizálódnak majd, amely helyszín ismerős lesz számukra, mert két éve már edzőtáboroztak ott. A sportág tokiói versenyei augusztus 5-én kezdődnek a férfi és női körvívással, majd 6-án a női, hetedikén pedig a férfi verseny fő részére kerül sor.