Társoldalunk:

Nem engedik az oimpiai falu közelébe a szexuális zaklatással vádolt vívót

2021.07.23. 22:30

Nem mehet az amerikai csapat szállásának közelébe Alen Hadzic párbajtőröző, akit hazájában három nő is szexuális zaklatással vádol.

Az amerikai vívó ellen idén májusban, nem sokkal azt követően, hogy kivívta az olimpiai szereplés jogát, fogalmazta meg a vádakat három nő, akik mindannyian szexuális zaklatással vádolják a 29 éves sportolót. Az esetek 2013 és 2015 között történtek, írja a USA Today cikkére hivatkozva a Guardian.

A vívó ügyvédje azzal védi a sportolót, hogy soha nem volt még dolga a törvénnyel semmilyen szexuális jellegű bűncselekmény ügyében, addig a előkerült egy eset miszerint a 2013-14-es tanévben a Columbia Egyetemen egy időre felfüggesztették a tanulmányi jogviszonyát, miután egy hallgatótársa nemi erőszak kísérletével vádolta meg.

Hadzicot a vádak napvilágra kerülése után a US Center for SafeSports nevű szervezet június 2-án minden sporttevékenységtől eltiltotta, ő azonban sikerrel fellebezett, és június 29-én visszatérhetett az olimpiai csapatba. Ugyanakkor az Amerikai Vívószövetség döntése értelmében nem utazhatott a csapattársaival együtt Tokiba, és nem költözhetett be velük az olimpiai faluba.

Hadzic megint csak fellebbezett a szerint aránytalan és indokolatlan döntés ellen, ezúttal azonban már nem járt sikerrel. Továbbra is az olimpiai falutól 30 percre lévő szállodában kell laknia, és a csapattársai hoteljét is legfeljebb olyan távolságra közelítheti meg, mint, amilyen messze az a vívóversenyek központi helyszínétől van.

A csapattársai többsége pedig azon a véleményen van, hogy Alen Hadzicnak nem lenne helye az amerikai válogatottban. "Hihetetlen, hogy kénytelenek vagyunk együtt élni ezzel a helyzettel, mert újra és újra megvédik" - idézi a Buzzfeed az egyik csapattársát, aki szexuális ragadozóként jellemezte Hadzicot.