Társoldalunk:

A magyar férfi kardozók akár már az olimpia negyeddöntőjében is összekerülhetnek

2021.07.23. 08:59

Akár magyar negyeddöntőt is rendezhetnek a férfi kardozóknál a tokiói olimpián - ez a szombati egyéni verseny pénteki sorsolása után derült ki.

A viadal mindhárom magyar résztvevője a 32 között kezd.

A kétszeres címvédő Szilágyi Áron a japán Josida és a venezuelai Quintero párharcának továbbjutója ellen lép pástra, míg a 2017-es világbajnok Szatmári Andrásra az iráni Ali Pakdaman, Decsi Tamásra pedig a németek Európa-bajnok és világbajnoki harmadik versenyzője, Max Hartung vár. Amennyiben Szatmári és Decsi is sikerrel veszi az első asszóját, a 16 között egymással találkoznak majd, a negyeddöntőben pedig újabb tisztán magyar csata következhet Szilágyival. A világbajnoki címvédő, világranglista-vezető dél-koreai Oh Szang Ukkal az elődöntőben kerülhet össze valamelyik magyar.

Férfi kardozóink akár már a negyeddöntőben összekerülhetnek az olimpiánForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A férfi kardozók egyéni versenyét szombaton, a női tőrözőkét és a férfi párbajtőrözőkét vasárnap, a női kardozókét hétfőn rendezik a Makuhari Rendezvényközpont B csarnokában.

Csapatban már korábban kialakultak az ágak: a magyar férfi kardozók (szerda) az Egyesült Államok, a női kardozók (július 31.) a Koreai Köztársaság, a női tőrözők (csütörtök) pedig Olaszország ellen lépnek pástra a negyeddöntőben.