Sikeres magyar kezdés az olimpián: Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős egypárevezésben

PÉTERVÁRI-MOLNÁR Bendegúz; MOLNÁR Zoltán
Pétervári-Molnár Bendegúz és edzője, édesapja, Molnár Zoltán
Vágólapra másolva!
A megnyitó napjának reggelén a magyarok is bemutatkoztak a tokiói olimpián: Pétervári-Molnár Bendegúz második lett az egypárevezősök első előfutamában, s ezzel bejutott a szám hétfői negyeddöntőjébe.
Vágólapra másolva!

A Sea Forest Evezős Pályán - amely később a gyorsasági kajak-kenu küzdelmeinek is otthont ad majd - a reggeli időpont ellenére az elmúlt napokban tapasztalt párás meleg, oldalszél és a koronavírus-járvány következtében üres lelátó fogadta a résztvevőket.

Pétervári-Molnár Bendegúz negyeddöntős a tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyszámában Forrás: MTI/Kovács Tamás

A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője - aki öt éve, Rióban 14. lett, és másodszor vesz részt az ötkarikás játékokon - egy-egy brazil, iraki, kuvaiti, cseh és norvég riválissal csapott össze pénteken, közülük utóbbi ígérkezett a legnagyobb ellenfélnek.

Kjetil Borch Rio de Janeiróban bronzérmet szerzett kétpárban, emellett kétszeres világbajnok, s a verseny során bizonyította is klasszisát. Már a rajt után az élre állt, s végül óriási előnnyel ért elsőként a célba. A magyar evezős 500 méternél és 1000-nél is a harmadik helyen haladt brazil vetélytársa mögött, de aztán a hajrára beleerősített, és végül megelőzve a dél-amerikait, biztos másodikként végzett.

Pétervári-Molnár Bendegúz és edzője, édesapja, Molnár Zoltán Forrás: MTI/Kovács Tamás

A futamból az első három jutott tovább a legjobb 24 közé, a többiek reményfutamra kényszerülnek.

A negyeddöntőre jobban ki kell magam pihennem, de a továbbjutás biztosan megvolt, jól kontrolláltam a pályát." - mondta az MTI-nek a magyar sportoló, akit az oldalszél egy kicsit zavart, főleg a rajtnál.

"Az edzésekhez képest nem volt hullámos a víz, de a szél rosszabb volt, mint a korábbi napokban" - fogalmazott.

Pétervári-Molnár - akinek a döntőbe jutás a célja - egyedül képviseli a magyar evezőssportot Tokióban.

Eredmény:
férfi egypár, előfutam:
1. Kjetil Borch (norvég) 6:54.46 p
2. Pétervári-Molnár Bendegúz 7:04.42
3. Luca Verthein Ferreira (brazil) 7:05.00