Társoldalunk:

Mészáros Eszter még mindig a világ élvonalához tartozik

2021.07.24. 04:25

A világkupa-győztes Mészáros Eszter nem jutott tovább a tokiói olimpián a 10 méteres női légpuska versenyszámban. A 19 éves versenyző ugyan hatalmasat hajrázott, de az első két körben elkövetett céltévesztései miatt búcsúzni kényszerült. Mészáros a selejtező után a vegyeszónában elmondta, hogy a verseny elejét elizgulta, de utána mindent kiadott magából, ami benne volt.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

Mészáros remek előjelekkel érkezett a tokiói olimpiára, hiszen júniusban, nem sokkal a 19. születésnapja előtt két számban is világkupát nyert Eszéken, most azonban saját bevallása szerint nagyon izgult, ezért nem tudta elkapni a ritmust az elején.

„Az eleje nem sikerült túl jól, mert nagyon izgultam. A végére tudtam csak belelendülni és úgy lőni, ahogy kellett volna. Az utolsó négy sorozatért megdolgoztam és kiadtam magamból azt, amit tudtam. Sajnos most csak ennyi sikerült. Túlságosan akartam – értékelt a vegyes zónában Mészáros Eszter, aki a rosszul sikerült első kör után ki is ment beszélni az edzőjéhez, Szucsák Lászlóhoz. Tisztában voltam vele hogy izgulok, ezért lehet, hogy nem is kellett volna végiglőnöm az első kört. Nem próbáltam meg azt, hogy folytatom, és akkor majd egyszer csak beáll, mert abból csak még nagyobb bénázás lett volna. A kiállás segített rendeződni, és utána szerencsére beakadt minden. Amikor bekattanok, akkor nincs semmi a fejemben. El mertem sütni a fegyvert, megtaláltam a ritmust."

Mészáros Eszter gyakran izgul a nagyobb versenyek előttForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Mészárost Eszter elárulta, nem zavarta, hogy nézők nélkül rendezik meg a versenyt, mert a sportlövészeten amúgy is csendben vannak az emberek. Az viszont sokkal jobban bántja, hogy itt van az olimpián, de nem mehet szurkolni a magyaroknak.

A 19 éves versenyző legközelebb jövő kedden, Péni István oldalán fog versenyezni vegyespárosban.

„Valószínűleg ott is izgulni fogok, de bízom benne, hogy jobban tudom majd kezelni" – tette hozzá a világkupa-győztes sportlövő.

Mészáros edzője, Szucsák László korábban azt mondta, Mészáros Eszternek természetes érzéke van ahhoz, hogy miként kell megtalálni az egyensúlyi helyzetet, és ő az, aki megérti és megérzi a sütés alatti mikro történéseket.

„Eszter megpróbálta túlságosan jól megcsinálni az elejét, de nem sikerült neki. Ilyenkor lelassul a sütés. Ez máskor is előfordul, csak olyankor nem megy le ilyen alacsonyra az átlaga. Igazság szerint Eszter jól szerepelt tavasszal, de sokkal kevesebb jött ki belőle, mint amennyit valójában tud. Rengeteg érmet nyert, de úgy érzem, nem úgy ment neki, ahogy kellett volna. Most ilyen fázisban van, nincs ezzel semmi baj. Volt másfél éve, amikor úgy jött föl, mint a rakéta. Még mindig a világ élvonalába tartozik, csak most kicsit küzdenie kell" – értékelt Szucsák László, aki elárulta, hogy a lövőknél általános veszély, hogy a verseny elején nem tudják felvenni a ritmust.

Mészáros legközelebb kedden, a légpuskások vegyescsapat-versenyében áll majd lőállásba Péni Istvánnal az oldalán. Illetve jövő szombaton, a női 50 méteres kisöbű szabadpuskás számában javíthat.