Társoldalunk:

Csodálatos Szilágyi, Omar pontszerzése, Hosszúék a döntőben az olimpián

2021.07.24. 16:35

A férfi kardozó Szilágyi Áron Tokióban is aranyérmes lett, így már háromszoros olimpiai bajnoknak vallhatja magát és sporttörténelmet írt. Salim Omar a tekvondósok 58 kilogrammos kategóriájában az 5. helyen zárt. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka és a 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória is bejutott a döntőbe 400 méter vegyesen, míg a férfiaknál ugyanebben a számban Verrasztó Dávid verekedte be magát a fináléba. Valter Attila hivatalosan nem fejezte be a tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenyét. Az asztaliteniszező Madarász Dóra kikapott első mérkőzésén és kiesett, Majoros Bence viszont bejutott a 48 közé. A szombati nap legfontosabb pillanatai:

Nem kezdődött jól a nap

A nap nem kezdődött jól magyar szempontból, Mészáros Eszter nyitotta a sort a lövészetben, de sajnos nem jutott a 19 éves versenyző a döntőbe. Súlyos kudarcnak tekinthető, hogy a 2017-ben egyéni világbajnoki címet szerző Szatmári András kiesett a kardvívók egyéni versenyében a 32-es táblán - csakúgy, mint Decsi Tamás is. Kikapott bokszoló Gálos Roland és a judós Csernoviczki Éva is, viszont ezt követően nagyon szebbet sem álmodhattunk.

Szatmári András, miután kikapott az iráni Ali Pakdamantól a 32 közöttForrás: MTI/Illyés Tibor

Szilágyi történelmi aranyérme

Ugyanis akárcsak 2012-ben, Londonban és öt éve Rio de Janeiróban, a tokiói olimpián is Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók egyéni versenyét. A Vasas vívója egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.

Szilágyi Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének - Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak - sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás eddig még senkinek nem jött össze. Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadt még olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.

Az aranyérmes Szilágyi Áron a dobogó legfelső fokán, miután ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntőjébenForrás: MTI/Illyés Tibor

"Rengeteg kétségem volt a nap előtt, egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy meg tudom nyerni a harmadik olimpiai bajnoki címemet" - nyilatkozta Szilágyi Áron. "Elég rosszul aludtam, két órát fent voltam az éjszaka közepén. Reggel elfelejtettem meginni a szokásos kávémat, elég furcsa állapotban érkeztem ide a versenyre. De előbb-utóbb minden a helyére került. A kávémat is meg tudtam inni, az első ellenfelemen is túllendültem és utána egyre jobban ment a vívás. Azt fel kell még dolgoznom, hogy mit csináltam, mert tényleg háromszoros olimpiai bajnok vagyok, de azt nem gondolom, hogy én lennék a sportág legnagyobb legendája. Ezt óvatosan visszautasítanám. Természetesen nagyon büszke vagyok arra, amit itt ma, illetve az elmúlt 9 évben elértem.Úgy érzem, hogy vannak még olyan címek, amiket meg lehet szerezni, de most ezzel még nem szeretnék foglalkozni. Sok minden jár a fejemben, de egyelőre engedjék meg nekem, hogy a harmadikat megünnepeljem."

Salim Omar a bronzmeccsig menetelt

Az áprilisban Európa-bajnok Salim Omar 46-16-ra kikapott a tekvondósok 58 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésén a tokiói olimpián, így ötödikként zárt. A 18 éves magyar versenyző akinek apja, Salim Gergely Tanzániában született, majd 1992-ben dán színekben olimpiai bajnok lett - szombaton a világbajnoki címvédő Dzsang Dzsunnal mérkőzött a harmadik helyért, ahol már nem volt esélye.

"Kemény mérkőzés volt, amelyen mindent kiadtam magamból. Vegyes érzéseim vannak, mert kicsit szomorú vagyok, de felemelt fejjel távozhatok. Legközelebb jobb lesz" - mondta a csata után Salim, aki szerint az ötkarikás játékokon nincs könnyű meccs, mert minden súlycsoportban a legjobb 16 versenyez, de neki különösen nehéz volt, mert ellenfelei egyértelműen tapasztaltabbak voltak.

Salim az MTI kérdésére úgy válaszolt, elsősorban a magasságbeli különbség okozta, hogy folyton földre került a támadási kísérletei után. Hozzátette, az 54 kilósok között szokott szerepelni, ott többnyire vele azonos magasságú riválisokkal találkozik, itt viszont szokatlan volt számára az ellenfelek csípőmagassága.

"Saját magam voltam a legnagyobb ellenfél" - felelt egyértelműen arra, hogy az őt nyolcaddöntőben legyőző, később aranyéremig menetelő olasz Vito Dell'Aquila vagy a súlycsoport legjobbjának számító Dzsang volt a nehezebb ellenfél.

A magyar Salim Omar, miután kikapott a dél-koreai Dzsang Dzsuntől a férfi tekvondósok 58 kilogrammos kategóriájának bronzmérkőzésénForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A bronzmeccs után Salim Omar apja, Salim Gergely elmondta, hogy a fia kicsit bizonytalanul kezdte az első meccsét az olimpián, és túl korán hátrányban került.

Azt gondolom, hogy az első meccs elején Salim kicsit bealudt, de a második összecsapáson már sokkal jobban kezdte az első menetet. A bronzmeccsen két percen belül már ötpontos hátrányban volt, és innen már nagyon nehéz volt pontot szereznie, és sokszor csak arra figyeltünk, hogy ne kapjunk több büntetést" – nyilatkozta a 18 éves tekvondós edzője és apja, Salim Gergely.

A jövőt tekintve bizakodó Omar apja, aki egyébként 1992-ben dán színekben lett olimpia bajnok tekvandóban.

„Lehet, hogy majd kicsit idősebb és tapasztaltabb kell hogy legyen. Nem volt olyan erős, mint általában, de ebből még lehet tanulni" – mondta el Salim Omar apja. Az olimpia ötödik helyezett tekvandós apja elárulta, hogy a lányai is űzik a sportágat, és reméli, hogy a jövőben az ő eredményeikről is sokszor lehet majd hallani.

„A világbajnokság jövőre lesz, és arra fogunk készülni. Azt gondolom, hogy három év múlva a párizsi olimpián Salim még jobb eredményt érhet el az 58 kilogrammos kategóriában."

Hosszú, Mihályvári-Farkas és Verrasztó is döntős

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, valamint a 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória is bejutott a döntőbe 400 méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyeinek első napján, szombaton, míg a férfiaknál ugyanebben a számban Verrasztó Dávid verekedte be magát a fináléba.

Hosszú önmagához képest gyengébb teljesítményt nyújtva úszott 4:36.01 perces időt, amely arra volt elég, hogy hetedikként kerüljön be a döntőbe. A 32 esztendős kiválóságot végig szorongatta az előfutamot végül 4:33.55 perces idővel nyerő amerikai Emma Weyant, de a brit Aimee Willmott, valamint a spanyol Mireia Belmonte szintén Hosszú előtt csapott a célba - utóbbi egészen minimális különbséggel, csak az utolsó 50 méteren előzte meg a magyar úszósztárt.

Hosszú Katinka a női 400 méteres vegyesúszásban döntőbe jutottForrás: MTI/Kovács Tamás

Ugyanebben a számban Mihályvári-Farkas nagyszerűen hajrázva, egyéni csúcsot jelentő 4:35.99 perces idővel csapott a célba a második előfutam végén, ezzel hatodikként került be a döntőbe.

„Rettenetesen izgultam, húsz perccel a rajt előtt úgy voltam, hogy csináljuk már, mert én ezt nem bírom elviselni. Nekem ma itt egy volt a fontos, hogy megússzam az Eb-n elért időmet, ez sikerült, sőt, még javítottam is, és az meg csodálatos, hogy életem első olimpiáján döntős vagyok. Igen, a táv első felében általában lemaradok, mert pillangón és háton nem tudok olyan gyors lenni, mint a mezőny, viszont mellen elég jól tudok jönni, úgy látszik, és a gyors is jól megy."

Mihályvári-Farkas Viktória fantasztikusan úszottForrás: MTI/Kovács Tamás

Verrasztó jól rajtolt saját előfutamában, és a folytatásban is végig az első három hely valamelyikén tudott maradni. A háromszoros Európa-bajnok gyorson nagyot próbált hajrázni, ennek ellenére harmadikként csapott a célba 4:09.80 perccel, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy a negyedik idővel bejusson a döntőbe. Ugyanebben a számban Bernek Péter 4:12.38 perces egyéni csúcsa ellenére nem jutott be a fináléba, s összesítésben a 13. helyen zárt.

„Túl sokat nem tudok mondani erről az úszásról. Amit lehetett, kihoztam belőle. Két hete iszonyatos feszültségben élek, az is csoda tulajdonképpen, hogy itt vagyok. Legalább nem 4:15, meg 4:18, mint ezt megelőzően. Meglátjuk, mire lesz ez elég. Azt tudom, hogy jóval több van bennem. Csak azért ilyenkor előjön az elmúlt tíz-tizenöt év. Amit nem lehet kizárni. Egy sima versenyen szerintem megoldanám simán. Most, ha holnap tudok egy 4:08-at csinálni, már nem érdekel, hányadik leszek. (Később, amikor megtudta, hogy 4. lett:) Legalább nem egy külső pályán úszom. Hogy Szeto kiesett? Mindegy, van itt elég ellenfél."

Valter versenye nem sikerült jól

Valter Attila hivatalosan nem fejezte be a tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenyét.

A nagy meleg, magas páratartalom, a Fudzsi mászása és az olaszok, belgák, szlovénok által diktált magas tempó rostálta a mezőnyt, amely a záró ötven kilométerre utolérte a szökevényeket. Valter ekkortájt szakadt le a főmezőnyről, és bár áttekert a célvonalon, az ötkarikás játékok oldala szerint nem fejezte be a versenyt, amelyben 85 kerékpáros ért célba hivatalosan.

Valter közösségi oldalán csalódottan értékelt a versenyt követően.

"Nehéz jó szavakat találni egy ilyen nap után. Úgy éreztem, nincs rajtam nyomás és mindent megtettem, hogy a lehető legjobban menjen a verseny. Mégis az elmúlt hónapok óriási támogatása járt az eszemben és az, hogy nem hagyhatom cserbe azt a rengeteg embert, aki szurkol. Hatalmas pofonként ért, mikor éreztem, hogy az az eredmény, amire vágyom, nem lesz meg. Igyekszem ebből is tanulni és összerakni, mi kell a jobb versenyhez. Ami biztos, hogy sokat kell erősödnöm" - fogalmazott a Giro d'Italián a rózsaszín trikót is viselő Valter.

Valter Attila kerékpárversenyző nem tudta befejezni a versenytForrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar kerekes hozzátette, az utolsó meredek hegy előtt nem volt messze a mezőnytől, mindenképp be akarta fejezni a versenyt, 24 kilométerrel a cél előtt azonban megállították őt és több társát is.

"A verseny még nem ért véget, nem értek be az elsők, nekünk pedig nem volt kifejezetten nagy hátrányunk. Tizenhárom percet ácsorogtunk az utolsó rövid emelkedő lábánál, nem tudva, hogy mégis mi történik. Mikor látták a szervezők, hogy nincs elég jármű ahhoz, hogy levigyenek a célba, úgy döntöttek, hogy tegyük meg mégis kerékpárral a verseny végét. Három másik versenyzővel így is beértünk a limiten belül" - írta Valter, aki szerint ez "nem egy nagy eredmény, inkább semmilyen".

"Csalódott vagyok, hogy szervezési hibák miatt jelenleg DNF szerepel a nevem mellett. Igyekeztem kitekerni, ami bennem van" - utalt a "nem ért célba" angol rövidítésére a magyar bringás.

Majoros továbbment, Madarász gyors búcsúja

Madarász Dóra kikapott első mérkőzésén és kiesett az asztaliteniszezők tornájának szombati nyitónapján a tokiói olimpián. A Fővárosi Sportcsarnokban a magyar játékos ellenfele a negyedik olimpiáján szereplő, rutinos nigériai Offiong Edem volt, aki számottevő nemzetközi eredménnyel nem rendelkezett. A négyszeres Eb-bronzérmes Madarász azonban nem tudta érvényesíteni a papírformát, és 4-1-re kikapott.

Majoros Bence továbbjutottForrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

Majoros Bence 4-0-ra megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a 48 közé. Majoros a szintén olimpiai újonc algériai Larbi Bouriah ellen lépett asztalhoz, a pedig mérkőzés tulajdonképpen az első szettben eldőlt, ebben Majoros egyetlen poént engedett az algériainak. A folytatás is hasonlóképpen alakult, a francia C'Chartres magyar játékosa végig kézben tartotta a meccset, Bouriah öt pontnál többet egyik szettben sem szerzett. A találkozó mindössze 22 percig tartott. Majoros ellenfele a 48 között a 22. kiemelt dán Jonathan Groth lesz.

A tokiói nyári olimpia szombati magyar érmesei és pontszerzői (az első hat között végzettek):

ARANY: Szilágyi Áron (férfi kard egyéni)
5. hely: Salim Omar (tekvondó, 58 kg)

A magyar versenyzők szombati eredményei a tokiói olimpián:

ASZTALITENISZ
vegyes páros: a Szudi Ádám, Pergel Szandra páros a nyolcaddöntőben 4-0-ra kikapott a Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem hongkongi duótól, ezzel kiesett
női egyes: Madarász Dóra az első fordulóban 4-1-re kikapott a nigériai Offiong Edemtől, és kiesett
férfi egyes: Majoros Bence 4-0-ra verte az algériai Larbi Bouriah-t az első fordulóban, ezzel bejutott a 48 közé, ahol a 22. kiemelt dán Jonathan Groth lesz az ellenfele

CSELGÁNCS
női 48 kg: Csernoviczki Éva a nyolcaddöntőben ipponnal kikapott a japán Tonaki Funától, és kiesett

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
férfi mezőnyverseny: Valter Attila hivatalosan nem fejezte be a versenyt

ÖKÖLVÍVÁS
férfi 57 kg selejtező: Gálos Roland egyhangú pontozással kikapott a kazah Serik Temirzsanovtól a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett selejtezőben, és búcsúzott

SPORTLÖVÉSZET
női légpuska: Mészáros Eszter 20.

TEKVONDÓ
férfi 58 kg: Salim Omar 5.

ÚSZÁS
férfi 400 m vegyes: Verrasztó Dávid a 4. idővel döntős, Bernek Péter 13.
női 100 m pillangó: Sebestyén Dalma 27.
férfi 400 m gyors: Zombori Gábor 18.
női 400 m vegyes: Hosszú Katinka a 7., Mihályvári-Farkas Viktória a 6. idővel döntős

VÍVÁS
férfi kard egyéni: Szilágyi Áron sorozatban harmadszor aranyérmes lett. Decsi Tamás vereséget szenvedett a német Max Hartungtól, Szatmári András pedig az iráni Ali Pakdamantól a legjobb 32 között, utóbbi 21., előbbi 29. lett.