A vitorlázó Érdi Mária két futamot már teljesített az olimpián

Érdi Mária
Érdi Mária két futamon túl van Tokióban
Vágólapra másolva!
Érdi Mária megkezdte szereplését a tokiói olimpián. A magyar versenyző a Laser Radial hajóosztályban két futamot teljesített vasárnap.
Vágólapra másolva!

A Magyar Vitorlás Szövetség információi szerint a helyszínen 27 Celsius fokos hőmérséklet, 45%-os páratartalom és irányát tekintve kitartó, erejét tekintve pedig kezdésként 8-9 csomós, ám később gyengülő szél fogadta a mezőnyt.

Érdi fantasztikusan kezdett az első futamban. A magyar versenyző negyedikként teljesítette az első kört, ám a folytatásban visszaesett a 19. helyre és végül ebben a pozícióban is fejezte be a futamot.

Érdi Mária két futamon túl van Tokióban Forrás: hunsail.hu

Sara Winter, Érdi Mária edzője elmondta: nagyon trükkös két futamon vannak túl.

összegzett a szakember.

Érdi Mária számára a 3. és a 4. futamra hétfőn, magyar idő szerint 7:35-től kerül sor.