Társoldalunk:

Márciusban még koronavírusos volt, majd az olimpia eddigi legnagyobb magyar szenzációját érte el

2021.07.27. 12:14

Bár a tokiói olimpiának még csak a negyedik versenynapjánál tartunk, Vas Kata Blanka máris olyan dolgot ért el, amire csak nagyon kevesen számítottak. A fiatal magyar hegyikerékpáros a negyedik helyen végzett, s ezzel sporttörténelmet írt, mert a kerékpársportban még soha nem ért el senki ilyen előkelő helyezést. Az eddigi legjobb a pályakerékpáros Szabolcsi Szilvia 5. helyezése volt 2000-ben, Sydney-ben.

Minden olimpia előtt a közvélemény és mi, újságírók is számba vesszük azokat a sportolókat, akiket az éremre, aranyéremre esélyesnek tartunk. Meg természetesen a sportágakat is. Vas Kata Blankáról az előzetes esélylatolgatásokban nem sok szó esett, legfeljebb a "hardcore" olimpiai szakértők jegyezték meg, hogy ez a fiatal magyar sportoló akár az első hat között is végezhet.  Nos, nemhogy az első hat között végzett, hanem negyedik lett, s ezzel sporttörténelmet írt, hiszen ilyen előkelő helyezést ebben a sportágban még soha senki nem ért el.

Kérek mindenkit, most semmiképpen se legyintsen, ha meglátja ezt a negyedik helyet, ne mondjon olyat, hogy "de nem érmes". Persze tudom, egy olyan érem - és olimpiacentrikus országban, mint a miénk, nehéz meggyőzni erről az embereket. Mégis azt mondom: ez a negyedik hely ebben a sportágban felér egy olimpiai bajnoki aranyéremmel.

„Hihetetlen, három évvel ezelőtt még junior voltam, és nem gondoltam, hogy lesz esélyem a tokiói olimpián indulni. A korom miatt a három kvalifikációs versenyből csak kettőn vehettem részt, de azokat sikerült megnyernem. Ez a legnagyobb verseny, mindenki erről beszél. Az olimpiát eddig a tévéből néztem a családommal, és álmodoztam. Most kijutottam, és ez nagy dolog!"  – mondta a Tokióban hegyikerékpárban induló 19 éves Vas Kata Blanka az egyik tengerentúli szakportálnak, a VeloNews-nak adott interjújában.

Vas Kata Blanka a cyclocross szakágban is remek eredményeket ért elForrás: AFP/David Stockman

Vas Kata Blanka olimpiára kikerülése sem mindennapos történet. Az olimpiai kvótát ugyanis nem ő, hanem Benkó Barbara szerezte meg. S ha a 19 éves Vas nem robban be szédületes sebességgel a világelitbe, akkor minden bizonnyal Benkó indul el az olimpián. Csakhogy Vas annyira jó eredményeket ért el, hogy a magyar szövetség különversenyt írt ki Benkó és közte. Ott pedig már nem volt kérdés, ki a jobb. Vas Kata Blanka megverte Benkót, aki amúgy korábban a példaképe volt, s így jutott ki az olimpiára. Persze ez sem volt egy mindennapos sztori. Május 23-án a csehországi Zadovban rendezték meg azt a C1-es kategóriájú hegyikerékpár-versenyt, amelyet Vas Kata Blanka nyert meg, s amelyen a nagy ellenfél, a kvótát eredetileg megszerző Benkó Barbara bukott és nem ért célba.

A Benkó számára drámai módon véget ért verseny után így beszélt: „Sajnálom, hogy ezt kell, hogy mondjam, de egyesek agy nélkül versenyeznek. A bukásom egy hülyeség, valamint a tisztelet és a sportszerűtlenség hiánya miatt történt, miközben mások felszerelését és versenyét is tönkretették a semmiért.  A történtektől függetlenül Blanka jól versenyzett, megérdemelte a győzelmet és a Tokióba szóló jegyet is. Magyarországot egy remek versenyző képviseli majd az ötkarikás játékokon, sok sikert kívánok neki." 

Mintha Benkó megérezte volna, hogy Vas Kata Blanka tényleg nagyot megy az olimpián.

Hogy miért lelkendezünk még ezen a negyedik helyen? Egyrészt a kerékpár (és benne a hegyikerékpár is) világsportág. Márpedig ezekben a világsportágakban (ide tartozik még az olimpián az úszás, az atlétika, a torna, a tenisz) Magyarország nem szokott kiemelkedő eredményeket elérni - az úszást leszámítva. Ezért volt az idei tavasz nagy szenzációja, hogy Valter Attila három napon át rózsaszín trikóban tekerhetett a Girón, s ezért nagy szenzáció Vas Kata Blanka negyedik helyezése. Pedig nem indult számára jól a verseny, hiszen rögtön az elején bukott. De felállt, és elképesztő energiákat mozgósítva ment tovább. Végig az első tíz között tekert, majd a végén robbantott és jött be a negyedik helyre. 

Erről a nagyon tehetséges 19 éves lányról, Vas Kata Blankáról sokat hallunk még majd a jövőbenForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Tim De Waele

2020. november 15-én Szendrei Zoltán kollégám az Origón tette közzé azt a cikket, amelyben számba vette Magyarország tíz legtehetségesebb fiatal sportolóját. Ebben a felsorolásban természetesen helyet kapott a 19 éves magyar hegyikerékpáros, aki koránál fogva még több olimpián szerepelhet ebben a versenyszámban.  Sikerének értékét növeli, hogy idén márciusban elkapta a koronavírust, azaz a világjárvány okozta betegséggel is meg kellett küzdenie. Ekkor azt írta, hogy nagyon gyengének érzi magát.  

A három szakágban (cyclocross, hegyikerékpár, országút) is nagyszerűen szereplő Vas Kata Blanka karrierje 4 éves korában kezdődött. Édesapja hobbiból kerékpározott, a gyerekeit vitte magával. Vasnak ekkor nagyon megtetszett ez a sport. Az első versenyén egy családi nyaralás közben, Olaszországban indult el. Ott azt hitte, hogy első lett, de valójában utolsó.  Annyival előtte ért be mindenki, hogy a mezőny már hazament, mire a kislány beérkezett. Nyolcéves korától jöttek az igazi nagy sikerek. Első magyar korosztályos bajnoki címét 8 évesen nyerte meg. Sportkarrierje hegyikerékpárosként kezdődött, az országúti és a cyclocross versenyeket csak később próbálta ki.

Vas Kata Blanka szenzációs negyedik helyezéssel fejezte be az olimpiai versenytForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Tim De Waele

Nagyon nehéz volt és nagyon izgultam, de jó nyomot választottam az utolsó sorból indulva. Jól sikerült a rajtom, majd hibáztam párat, de bíztam magamban, hogy a saját tempóm jó lesz. De nem akartam túl hamar felérni, mert akkor lehet megrogytam volna, így viszont sikerült a 4. helyre odaérnem.
Nem erőben, hanem technikában voltam jobb a többieknél, a pálya felfelé is technikás volt a sár miatt, ez kifejezetten jól jött a számomra. Én voltam a legfiatalabb a mezőnyben, még mindig nem hiszem el, hogy 4. lettem. Felnőtt mezőnyben nem versenyeztem világkupán, csak U23-ban, így nem tudtam, mire leszek képes. A verseny előtt egy órával átépítették a pályát, de a lényeges részeket, a saras emelkedőket sikerült bejárnom és megtalálnom a jó nyomot" - értékelt boldogan az M4 Sporton az egyik legtehetségesebb magyar sportoló tokiói negyedik helyezése után.

Egy dolgot még érdemes hozzátenni mindehhez: Vas Kata Blanka (és korábban Valter Attila) sikere óriási lökést adhat a magyar kerékpározás hazai népszerűségének. Ahogy Princzinger Péter, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek fogalmazott:  

Néhány éven belül a kerékpározás lehet a legnépszerűbb sportág Magyarországon az ilyen fantasztikus teljesítmények miatt, mint Vas Kata Blankáé vagy Valter Attiláé." 

Egyben biztosak lehetünk: Vas Kata Blankáról a jövőben sokat fogunk még hallani.