Társoldalunk:

Balogh Mátyás az első fordulóban kiesett íjászatban

2021.07.28. 12:36

Az íjász Balogh Mátyás az első fordulóban kikapott az olimpiai és világbajnok Kim Vu Dzsintől, így búcsúzott a tokiói olimpián.

A pénteki rangsorolót 632 körös teljesítménnyel a 61. helyen zárta a 64 fős mezőnyben a 21 éves magyar bajnok. A tokiói olimpia egyetlen magyar íjásza előzetesen a 32 közé kerülést jelölte meg célként, de - korábbi nyilatkozata szerint - ahhoz a rangsorolóban kellett volna jobban szerepelnie, hogy verhető ellenfelet kapjon.

Balogh Mátyás a legjobb 32 között esett ki íjászatbanForrás: Magyar Olimpiai Bizottság

Így viszont az első fordulóban a negyedik helyen kvalifikáló Kim ellen lépett lőállásba, aki a japán fővárosban csapatban aratott győzelmével immár kétszeres olimpiai bajnok. Emellett négyszeres világbajnok - ebből 2011-ben és 2015-ben egyéniben -, ráadásul Rio óta ő tartja az olimpiai rekordot 700 körrel.

Így a mérkőzés esélyese egyértelműen a dél-koreai íjász volt, aki a nyitó szettben három kilencessel kezdett, míg Balogh egy tízes mellett kétszer is nyolcast lőtt, így Kim került előnybe.

A folytatásban egy kilences mellett két újabb nyolcast lőtt a Malév SC versenyzője, a dél-koreai riválisnak így az is belefért, hogy az első nyíllal elért tízes után előbb kilencest, majd nyolcast lőtt.

A harmadik szettben volt a legnagyobb különbség: Kim Vu Dzsin tízessel kezdett, míg Balogh csak nyolcast lőtt, ráadásul a következő vesszőnél három FITA kör volt a különbség az esélyesebb távol-keleti íjász javára (9, illetve 6). Zárásként mindketten tízest lőttek, így Kim magabiztos előnnyel ezt a szettet is megnyerte, és lezárta a mérkőzést.

Jónak értékelem a szereplést, meg tudtam csinálni, amit kitűztünk, és a rangsorolóval ellentétben sikerült elkapni a ritmust, jók voltak a lövések - értékelt az MTI-nek Balogh, aki a sportszázad tagjaként képviselte a honvédséget és Magyarországot.

Balogh Mátyás értékes tapasztalatokkal gazdagodott a tokiói olimpiánForrás: MTI/Kovács Tamás

Mint mondta, a verseny előtti technikai beállítások elvégzésére és a bemelegítő lövések leadására szolgáló pályán más volt a szélmozgás, mint ahol végül a mérkőzésen lőállásba lépett, ez okozott kisebb problémákat. Összességében azonban elégedett és büszke, hogy 25 év után éppen ő képviselhette Magyarországot íjászként olimpián.

Azokat a tapasztalatokat, amelyeket Tokióban gyűjtött, már a következő nagy versenyen, a szeptember végi yanktoni világbajnokságon kamatoztatni tudja majd. Megemlítette többek között a nagy médiafigyelem kezelését, illetve számos más élményt, amelyet a pénteki rangsoroló óta gyűjtött. Mint mondta, nyílt viselkedést tapasztalt a többi íjásztól, volt lehetősége beszélgetni, tapasztalatot cserélni többükkel is, sőt, néhányukkal még közösen gyakorolni is tudott.

Soha nem voltam még ilyen rangú versenyen, hiszen itt a világ élvonala, a 64 legjobb íjász van jelen - fogalmazott Balogh, aki a begyűjtött élményekkel gazdagodva már a 2024-es párizsi olimpiára tekint előre, ahol - mint mondta - jó lenne csapattal részt venni.

Eredmény, íjászat (Jumenosima Íjászpark):
férfi 64-es tábla:
Kim Vu Dzsin (dél-koreai)-Balogh Mátyás 6-0 (27-26, 27-25, 29-24)