Legendás magyar sportolókat láthatunk utoljára az olimpián csütörtökön

Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok, 2021.07.28., Cseh László, 200 vegyes, úszás
Tokió, 2021. július 28. Cseh László a férfi 200 m vegyesúszás előfutama után a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 28-án. Cseh László az elődöntőbe jutott. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Csütörtökön két legendás magyar sportoló, a múlt pénteki megnyitón zászlóvivő úszó Cseh László és a tőrvívó Mohamed Aida is szerephez jut a tokiói olimpián és abban bízhatunk, hogy emlékezetesre sikerül a fellépésük, ami Cseh László esetében egy döntős szereplés lehet, amivel még egy nappal kitolná pályafutása végét.
Vágólapra másolva!

A 35 éves Cseh - aki 200 méter vegyesen Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - a tizedik idővel lépett tovább a csütörtöki elődöntőbe, és elmondása szerint ezzel fél nappal kitolódott a karrierje vége.

Azaz, ha Cseh nem kerül fináléba, akkor csütörtökön zárul sikerekben gazdag - a többi között négy ötkarikás ezüstérmet és két világbajnoki aranyat hozó - pályafutása.

Cseh László elmondása szerint mindenféle tét és nyomás nélkül versenyez Tokióban, de jelenlegi idején várhatóan javítania kell majd, ha egy döntős szerepléssel búcsúzna az aktív sportolástól.

Cseh László a férfi 200 m vegyesúszás előfutama után Forrás: MTI/Kovács Tamás

Amennyiben a 45 esztendős Mohamed a női tőr csapatversenyen lehetőséget kap, úgy

magyar rekorderként hetedszer vesz részt nyári játékokon.

Az együttesnek nem kedvező a beosztása, mert az egyik legerősebb ellenféllel, az olasz válogatottal kezd, vagyis nagy bravúr lenne az elődöntőbe kerülés. A világbajnoki második (1993), 2007-ben csapatban Európa-bajnok Mohamed egyéniben a 2004-es, csapatban az 1996-os és 2008-as olimpián volt negyedik.

Mohamed Aida előbb zászlóvivő volt, most rekordot dönthet Forrás: AFP/Martin Bureau

Csütörtökön a magyarok közül a legnagyobb éremesélye az úszó Kapás Boglárkának lehet, aki a harmadik idővel került a 200 méter pillangó fináléjába, ugyanakkor Németh Nándor 100 méter gyorson is döntőzik, ami hatalmas bravúr. Legutóbb magyar versenyző 1936-ban szerepelt a királyszám döntőjében.

Kapás Boglárka lehet a csütörtöki meglepetésembere a magyar csapatnak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Döntőben szerepel a női gyorsváltó 4x200 méteren is, míg a 200 méter pillangó friss olimpiai bajnoka, Milák Kristóf ezúttal 100 méter pillangón előfutamozik, akárcsak 200 méter háton Hosszú Katinka, akinek eddig nem sikerült jól a tokiói olimpia.

A vitorlázó Berecz Zsombor a második helyről várhatja a Finndingi csütörtöki folytatását. A férfi vízilabdázók kötelező győzelem előtt állnak a dél-afrikaiak ellen. A női kézilabdázóknak két vereség után kellene javítaniuk a címvédő oroszok ellen, akik szintén nem mutattak eddig csúcsformát, hiszen csak egy pontot szereztek.

A tornász Kovács Zsófia az egyéni összetett döntőjére készül, és ha nem ront, akkor a legjobb tíz közé kerülhet. Az evezős Pétervári-Molnár Bendegúz férfi egypárban megcélozhatja a döntőt, akárcsak a sportpisztolyos Major Veronika. A cselgáncsozó Cirjenics Miklós a 100 kilogrammos kategóriában a háromszoros Eb-bronzérmes lett Jevgenis Borodavkóval kezd.

A magyarok csütörtöki programja (zárójelben a magyar idő):

CSELGÁNCS (Nippon Budokan): 11.00 (4.00): férfi 100 kg, mérkőzés a 32 között: Cirjenics Miklós-Jevgenijs Borodavko (lett), nyolcaddöntő negyeddöntő

EVEZÉS (Sea Forest Evezős Pálya): 11.10 (4.10): elődöntő - férfi egypár (Pétervári-Molnár Bendegúz)

KÉZILABDA (Jojogi Nemzeti Sportcsarnok): 19.30 (12.30): női csoportmérkőzés, B csoport: Magyarország-Orosz olimpiai csapat

SPORTLÖVÉSZET (Aszaka Lőtér): 9.00 (2.00): női sportpisztoly (Major Veronika), pontlövészet, 30 lövés

TORNA (Ariake Tornaközpont): 19.50 (12.50): NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT DÖNTŐ (Kovács Zsófia)

ÚSZÁS (Tokiói Vizes Központ): 10.30 (3.30): elődöntők, döntők

11.04 (4.04): férfi 200 m hát (ed) (Telegdy Ádám)
11.28 (4.28): NŐI 200 M PILLANGÓ (d) (Kapás Boglárka)
11.37 (4.37): FÉRFI 100 M GYORS (d) (Németh Nándor)
12.08 (5.08): férfi 200 m vegyes (ed) (Cseh László)
12.31 (5.31): NŐI 4X200 M GYORSVÁLTÓ (d) (Magyarország)

19.00 (12.00): előfutamok
19.22 (12.22): női 800 m gyors (Késely Ajna)
19.59 (12.59): férfi 100 m pillangó (Milák Kristóf, Szabó Szebasztián)
20.13 (13.13): női 200 m hát (Hosszú Katinka)
20.16 (13.16): női 200 m hát (Burián Katalin)
20.17 (13.17): 4x100 m mix vegyesváltó (Magyarország)

VÍVÁS (Makuhari Rendezvényközpont, B csarnok): 10.50 (3.50): női tőr csapatverseny, negyeddöntő: Magyarország (Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra, Mohamed Aida)-Olaszország, mérkőzések az 5-8. helyért, elődöntő, mérkőzés az 5. és a 7. helyért
18.30 (11.30): bronzmérkőzés
19.55 (12.55): DÖNTŐ

VITORLÁZÁS (Enosima Jachtkikötő): 12.05 (5.05): Laser Standard (Vadnai Benjamin) 7-8. futam, 12.15 (5.15): Laser Radial (Érdi Mária) 7-8. futam, 13.05 (6.05): női szörf (Cholnoky Sára) 10-12. futam, 14.35 (7.35): Finndingi (Berecz Zsombor) 5-6. futam

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont): 10.00 (3.00): férfi csoportmérkőzés, A csoport: Magyarország-Dél-afrikai Köztársaság