Társoldalunk:

Milák Kristóf fantasztikus aranyérmével indult a szerdai versenynap Tokióban

2021.07.28. 06:05

Milák Kristóf a remélt óriási úszással nyerte meg a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjét a tokiói olimpián, és szerezte meg a magyar csapat második aranyérmét a japán fővárosban. Az uszodában ugyancsak jól sikerült a reggel Németh Nándornak és Kapás Boglárkának, akik mindketten bejutottak a döntőbe, előbbi 100 méter gyorson, utóbbi pedig 200 pillangón. A férfi kardcsapat az amerikaiak legyőzésével elődöntős, a cselgáncsozó Tóth Krisztián pedig egy könnyed iponnal jutott be a 90 kg-os mezőny nyolcaddöntőjébe.

A nap első magyar sikerét az uszodában láthattuk, ahol Németh Nándor 47:81 másodperces idővel, új magyar csúccsal jutott be a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjébe.

De az igazi csoda bő tíz perccel később jött, amikor Milák Kristóf és Kenderesi Tamás állt rajtkőre a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében. Milák ötven méter után a saját világcsúcsa részidején belül fordult, míg Kenderesi a hetedik helyen fordult. 100 méter után Chad Le Clos és Federico Burdisso mögött fordult, az utolsó ötvenre fordulva azonban már vezetett, az utolsó ötvenen pedig, ahogy szokta állva hagyta a mezőnyt, és végül 1:51.25 perces idővel, új olimpiai csúccsal nyerte meg a magyar csapat második tokiói aranyérmét.

Milák Kristóf a magyar csapat második aranyérmét szerezte TokióbanForrás: AFP/Jonathan Nackstrand

Még az sem akadályozta meg, hogy tíz perccel a rajt előtt, már az ún. last call roomban, ahonnan a versenyzők kivonulnak a medencéhez, elrepedt rajta az úszónadrágja. Mint a döntő után elárulta, ez egy kicsit kizökkentette a nyugalmából, de azért nem annyira, hogy megzavarja Chad Le Clos erős kezdése, vagy bármi más – a szakírók és a szurkolók által várt magabiztossággal nyerte pályafutása első – és vélhetően nem utolsó – olimpiai aranyérmét, egyben a magyar csapat második tokiói aranyát.

Azért vettem most le a maszkom egy pillanatra, hogy az emberek lássák a reakciómat. Nagyon örülök – mondta Milák már a döntő után a vegyes zónában. – Büszke vagyok magamra és mindenkire, aki segített. Mindenki tudja, hogy kikre gondolok, rengetegen magukénak érezhetik ezt az eredményt."

A szám riói bronzérmese, Kenderesi Tamás mindössze hét századdal lemaradva a bronzérmestől a negyedik helyen végzett.

„Nagyon csalódott vagyok most, kevéssel maradtam le az éremről. Azt éreztem, ha Chad Le Clost meg tudom verni, érmes is lehetek. Egy tized, vagy annyi se volt amennyin múlott, ez most nagyon fáj" – mondta Kenderesi a finálét követően.

Németh Nándor is hatalmas bravúrt vitt véghez, hiszen a „király szám"-nak titulált, és bődületesen erős mezőnyben 47.81 másodperces új országos csúccsal, saját rekordjából három századot faragva a hetedik idővel jutott be a döntőbe. a klasszikus számban legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar döntős, akkor Dobay Gyula hetedik lett. A finálét - közép-európai idő szerint - csütörtökön 4.37-kor rendezik.

Németh Nándor (balra) 57 éve nem látott bravúrt ért el 100 gyorsonForrás: Getty Images/Laurence Griffiths

Ugyan csak döntőbe jutott Kapás Boglárka 200 méter pillangón, méghozzá a harmadik legjobb idővel. Az UTE 28 éves versenyzője egyéni legjobbjától mindössze kilenc századdal elmaradva, 2:06.59 perces idővel kvalifikálta magát a fináléba, amelyet magyar idő szerint csütörtökön 4.28-kor rendeznek.

Hosszú Katinka viszont aligha fog szép emlékeket őrizni a tokiói olimpiáról. A háromszoros olimpiai bajnok, aki Rióban a 400 vegyes és a 100 hát mellett a 200 vegyest is megnyerte, utóbbi számban hetedik idővel lett döntős, és nem is tudott előrébb lépni a fináléban, amit a japán Ohasi Juni nyert meg 2:08.52 perces idővel. Hosszú Katinka 2:12.38 percet úszott, amivel nem csak a győztestől, de saját legjobbjától – ami nem mellékesen a szám világcsúcsa – is messze elmaradt.

Hosszú Katinkának nem úgy ment az úszás, ahogy szerette volnaForrás: AFP/Attila Kisbenedek

A vívócsarnokban is jól kezdődött számunkra a nap: a Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás összetételű férfi kardcsapat különösebb izgalmak nélkül győzte le 45-36-ra az Egyesült Államokat és jutott be a kora délutáni elődöntőbe, ahol az Iránt egyetlen tussal, 45-44-re legyőző Olaszország lesz a mieink ellenfele. Az elődöntő magyar idő szerint 6.40-kor kezdődik.

Továbbjut a cselgáncsozók 90 kilós kategóriájában Tóth Krisztián, aki első mérkőzésén egy látványos iponnal győzte le a menekült csapat képviselőjét, Popole Misengát.