Társoldalunk:

Kapás Boglárka negyedik helye, fölényes magyar pólósiker, Cseh László meghosszabbította a pályafutását

2021.07.29. 06:11

A tokiói olimpia hatodik versenynapjának magyar vonatkozású eseményeit a férfi vízilabda-válogatott fölényes sikere indította Dél-Afrika ellen. Kapás Boglárka 200 méter pillangón nem tudott érmet szerezni és a negyedik helyen ért célba, míg az élete utolsó olimpiáján szereplő Cseh László bejutott a 200 méteres vegyesúszás fináléjába, így meghosszabbította kivételes pályafutását. Pétervári-Molnár Bendegúz B döntőbe jutott egypárevezésben, a női tőrcsapat pedig a 7. helyért lép pástra.

Óriási fölénnyel győzött a férfi vízilabda-válogatott

A magyar válogatott a papírformát érvényesítve 23-1-re legyőzte csütörtökön a dél-afrikai együttest a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának harmadik fordulójában. Märcz Tamás együttese - amely az első fordulóban 10-9-re alulmaradt Görögország legjobbjaival szemben, majd 16-11-re győzte le a házigazda japánokat - már az első negyed végén 4-0-ra vezetett, és végül felettébb magabiztos, 22 gólos győzelmet aratott. Az ellenfél első és egyetlen gólja 2 perccel a végső dudaszó előtt esett.

A folytatásban várhatóan nehezebb dolga lesz a magyar válogatottnak, amely szombaton az Egyesült Államok ellen száll vízbe.

A magyar férfi pólóválogatott magabiztosan győzte le a dél-afrikai csapatotForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az olimpián induló egyetlen magyar evezős, Pétervár-Molnár Bendegúz az elődöntős futamában ötödikként végzett, ezzel B döntőbe jutott egypárevezésben. A Budapest Evezős Egyesület 28 éves versenyzője - aki öt éve, Rióban 14. lett - 6:59.08 perces idővel ért célba a Sea Forest Evezős pályán. A 7-12. helyekről döntő B finálét pénteken magyar idő szerint 2.15-kor rendezik.

Kapás Boglárka negyedik lett 200 méter pillangón, Cseh László meghosszabbította pályafutását

Telegdy Ádám a csütörtöki elődöntőből bejutott a pénteki fináléba 200 méter háton.
A 2019-ben világbajnoki hetedik magyar elsősorban a táv második felében úszott parádésan, ennek köszönhetően 1:56.19 perccel futamában másodikként csapott a célba, eredménye pedig összességében a negyedik legjobb volt. Telegdy mindössze két századdal maradt el az egyéni csúcsától, melyet az idei Európa-bajnokságon úszott a Duna Arénában.

A világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka negyedik lett a 200 méter pillangó csütörtöki döntőjében, így nem szerzett érmet a szám világbajnoki címvédője.

Kicsit sírtam a döntő után. Nagyon csodálkozom, hogy ezzel az idővel ilyen messze voltam a dobogótól. Nem vigasztal, hogy közel jártam az egyéni csúcsomhoz, mert azt reméltem, be tudok menni 2:06 alá. Az viszont vigasztal, hogy teljesen kiúsztam magam" - értékelt Kapás, aki éremért jött Tokióba.

A Rióban 800 méter gyorson bronzérmes sportoló mindössze három századdal maradt el az egyéni csúcsától.

Kapás Boglárka a 4. helyen ért célba a női 200 méteres pillangóúszás döntőjébenForrás: MTI/Kovács Tamás

Németh Nándor a nyolcadik helyen végzett a 100 méter gyorsúszás döntőjében a tokiói olimpián.A BVSC 21 éves sprintere ezúttal elmaradt a szerdai elődöntőben felállított 47.81 másodperces országos csúcsától, 48.10-zel csapott a célba. Németh már a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, ugyanis a klasszikus számban legutóbb éppen Tokióban, az 1964-es játékokon volt magyar döntős, akkor Dobay Gyula hetedik lett.

Cseh László a csütörtöki elődöntőből a nyolcadik helyen bejutott a pénteki fináléba 200 méter vegyesen, így egy újabb nappal hosszabbította meg pályafutását. Az utolsó versenyén szereplő 35 éves Cseh - aki ebben a számban Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - 1:57.64 perccel csapott a célba, ami elég volt a döntőbe jutáshoz. Így pénteken zárja le kiemelkedő karrierjét, melyet többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez.

Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás elődöntőjébenForrás: MTI/Kovács Tamás

A női 4x200 méteres gyorsváltó döntőjében a magyar csapat (Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna és Veres Laura) a hetedik helyen végzett.

A magyar női tőrválogatott a várakozásoknak megfelelően kikapott az olaszoktól, így a folytatásban az 5-8. helyért folytathatta szereplését a fegyvernem csütörtöki csapatversenyében. Kanadával szemben is alulmaradt az együttes, így a 7. helyért léphet pástra a továbbiakban.

A cselgáncsozó Cirjenics Miklós mérkőzés nélkül jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ahol viszont ipponnal kikapott az orosz Nyijaz Iljaszovtól, így számára véget ért a tokiói olimpia.