Társoldalunk:

Cseh László: A fehérjeturmixomat már nem kevertem be

2021.07.30. 06:19

Péntek délelőtt a tokiói olimpián lezárult egy csodálatos pályafutás. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László profi pályafutása során utoljára úszott, mindezt stílusosan egy olimpiai döntőben tette. A 35 éves úszó a 7. helyen végzett a 200 méteres vegyesúszás döntőjében, ami nem ért érmet, de ha a teljes pályafutását és a sportemberi nagyságát nézzük, akkor bizony kijár neki a legszebben fénylő arany.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

A 35 éves Cseh László - aki 200 méter vegyesen Pekingben ezüst-, Londonban bronzérmes volt - előfutamában 1:57.51 perccel a második helyen ért célba, és végül a tízedik idővel jutott be a csütörtöki középfutamba. Egyéni legjobbja 1:55.18 perc, még a 2009-es római világbajnokságról, idei legjobbja viszont 1:58.04 volt eddig, amivel negyedik lett májusban a budapesti Európa-bajnokságon. 

Cseh László a magyar úszósport legendájaForrás: MTI/Kovács Tamás

A magyar úszólegenda a csütörtöki programban sorra kerülő elődöntőről azt mondta: Fél nappal kitolódott a karrierem vége.

Az élet azonban átírta a forgatókönyvet, ugyanis Cseh László az elődöntőben 1:57.64-es idővel nyolcadikként bekerült a fináléba, így a karrierjét stíluson egy olimpia döntőben zárhatta le.

Cseh a döntőben ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második helyen állt, azonban mellen visszaesett a hetedik helyre, ugyanis a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadott magából, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

„Megérintett, hogy ez az utolsó úszásom. Így idős koromra én is érzékennyé váltam. Megpróbáltam beleadni mindent, nagyon jól éreztem magam. Sajnálom, hogy az idő nem lett jobb, de minden úszás más, örülök, hogy hetedik lettem. Most már nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Ez nagyon fontos. Hálás vagyok azért, hogy itt lehetek, mert azzal, hogy itt vagyok, le tudtam zárni magamban ezt az egészet. Ha otthon, tévéről nézem, biztos, hogy csak magamban mérgelődtem volna" – nyilatkozta a vegyeszónában Cseh László, aki olimpiai aranyak és világrekordok nélkül is a sportág egyik legendája, aki világszerte a szurkolók kedvence.

Cseh László lezárta a pályafutásátForrás: MTI/Kovács Tamás

„A fehérje turmixomat már nem kevertem be, tudtam, már nincs mire. Még nem gondoltam bele igazán, de mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok. Rengeteg gyönyörű verseny van mögöttem, csak ezeket hajlamos vagyok a szőnyeg mögé seperni, és csak azzal foglalkozni, ami kevésbé jó. Nem éreztettem magammal, hogy mennyi csodálatos eredményt el tudtam érni" – folytatta Cseh, aki a futamáról azt mondta, hogy próbált kicsit másképpen úszni, mint a csütörtöki középfutamban, de most sem sikerült jobban a mellúszás. Nevetve hozzátette, hogy ha lenne még egy-két éve, akkor ezen javíthatna, de már nincsen.

A magyar úszás legendája rendszeresen kiemeli a negatív dolgokat önmagával kapcsolatban.

„Talán annak idején ezt sulykolták belém. Ha jó vagy, azt természetes, ha rossz az csak a te hibád. Az elmúlt években ezen is sokat dolgoztunk. Fejben már sikerült annyit fejlődnöm, hogy érzem a változást" – tette hozzá a 35 éves úszó, aki rendkívül boldog, amiért rengetegen foglalkoznak a búcsújával.

Cseh László mindent kiadott magából TokióbanForrás: MTI/Kovács Tamás

Cseh Lászlót az édesapja indította el az után, de a visszavonulását már nem élhette meg.

„Sokszor álmodom is vele. Sokat köszönhetek neki, csak úgy, mint az egész családomnak. Sajnálom, hogy nem érhette meg, de szerintem ő már régebben mondta volna, hogy hagyjam abba ezt az egészet, mert látta volna rajtam azt a szenvedés, amin átmentem. Szerintem azt mondta volna, hogy ne erőltessük ezt már.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László egy ideig nem fog az uszodák közelébe menni.

„Egy darabig biztosan nem. Ez most egy időre elég volt, most kell tapasztalnom milyen egy másfajta élet. Persze, nézni fogom a versenyeket, de nem megyek majd uszodába. Ha esetleg kipattan a szemem hajnali ötkor, akkor visszaalszom."

Cseh elképesztő pályafutásából csak az olimpiai bajnoki cím hiányzik. Valami mindig közbejött, vagy a felkészülés során történt egy baleset, vagy a formaidőzítéssel volt baj, vagy jött valaki szinte a semmiből és legyőzte – és ott volt még Michael Phelps.

A riói olimpia után visszavonuló 23-szoros olimpia bajnok amerikai szupersztár pont azokban a számokban volt a legerősebb, ahol a magyar bajnoknál nem volt jobb Európában, és a világon is csak kevesen győzték le. Sajnos, Phelps pont azon kevesek közé tartozott, és nem ismert kegyelmet.

Milák Kristóf példaképnek nevezte Cseh LászlótForrás: MTI/Kovács Tamás

Minden idők legsikeresebb olimpikonja egyébként gratulált az olimpiai bajnok Milák Kristófnak a 200 méteres pillangóúszás döntője után, ahogy Milák is üzent Cseh Lászlónak.

Sok sikert az utolsó úszására. Nagyon elégedett lehet a pályafutásával, sokan szeretnének a mai napig Cseh Lászlók lenni. Sok sikert kívánok neki az életben, találja meg a helyét a világban vagy akár a sportágban is" – üzente a friss olimpiai bajnok.

Cseh László ezzel hivatalosan is lezárta a pályafutását, melyet többek között két világbajnoki és 14 Európa-bajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelez. Az utolsó döntőjében nem szerzett érmet, de ha a teljes pályafutását és a sportemberi nagyságát nézzük, akkor bizony kijár neki legszebben fénylő arany.