Társoldalunk:

Gyurta Dániel megvédte Hosszú Katinkát

2021.07.30. 01:52

London aranyérmes úszója, Gyurta Dánial Tokióban a helyszínen szurkolt Hosszú Katinkának. A korábbi klasszis úszó a közösségi oldalán üzent a szurkolóknak, akik bántották a háromszoros olimpia bajnokot a tokiói szereplése miatt.

„Szép volt Katka büszkék vagyunk Rád!" – ezzel a mondattal zárta sorait Gyurta Dániel, aki közösségi oldalán állt ki Hosszú Katinka mellett. London mellúszó olimpiai bajnoka a MOB képviselőjeként van jelen Tokióban, ahol Katinka a vártnál gyengébben szerepelt. Azt a szitokáradatot azonban semmiképpen nem érdemelte meg, amit az interneten kapott – vette észre a Ripost.

„Egy sportolót nem csak addig kell tenyerünkön hordozni, amíg hazájának sorozatban szállítja az érmeket, hanem élete végéig, sőt, még utána is" – írta Gyurta, aki Katinkával közös képet osztott meg.

Hosszú Katinka címvédőként ötödik lett 400 vegyesen, 200 vegyesen hetedik, míg 200 háton a riói ezüstérem után most a 20. lett.