Hosszú Katinka: Egészségtelen dolog lenne, ha kommenteket olvasnék

A Hosszú Katinka ügy margójára - Csak akkor dagad a mellünk, amikor aranyeső hullik?
Vágólapra másolva!
A 2021-es tokiói nem Hosszú Katinka olimpiája volt, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok érem nélkül zárta az ötkarikás játékokat. A Magyarock YouTube csatornáján megjelent videóban Hosszú a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatójával, Gundel Takács Gáborral őszintén beszélgetett többek között karrierje hullámvölgyeiről, a szurkolói elvárásokról, illetve arról, hogy hogyan kezeli a kritikákat.
Vágólapra másolva!

Hosszú Katinka az idei nyári ötkarikás játékokon 400 vegyesen 5., 200 vegyesen 7. lett, majd a 200 méteres pillangóúszás versenyszámában visszalépett, a legutóbbi úszásában, 200 méter háton pedig 20. lett, így nem jutott döntőbe.

"Alapvetően nagyon ritkán olvasok sajtót, kommenteket meg pláne. Viszont azért eljut egy-két dolog hozzám a barátok, család által. Tehát nagyjából hallom a szélsőségesebb dolgokat, de tudom, hogy az nagyon egészségtelen, ha valaki elkezd magáról olvasni" – kezdte Hosszú.

A háromszoros olimpiai bajnok hozzátette, volt idő, amikor maga is olvasott magáról a sajtóban, de meg kellett tanulnia ezt kezelni, mivel nem jól kezeli az igazságtalanságot. Hosszú elárulta azt is, hogy mindig úgy érezte, az úszással tudja igazán kifejezni magát és nem a szavakkal.

Nem azok az eredmények születtek Tokióban, amit elvárt a közvélemény Hosszú Katinkától Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

– mondta nevetve a 32 éves magyar úszó, majd hozzátette: "Nagyon sok igazságtalanságot éreztem mindig és ahol ezt le tudtam vezetni, az az úszás volt."

"Most nagyon fáradt vagyok, még mérgesnek lenni is" – tette hozzá mosolyogva. Hosszú elmondta, a családja körében szeretne most feltöltődni, és amikor Gundel Takács Gábor megkérdezte tőle, hogy mit kívánjunk neki most, nevetve azt felelte: "Egy kis nyugalmat."
A teljes beszélgetést itt nézheti meg: