Társoldalunk:

Kikapott Kínától a női vízilabda-válogatott, nem sikerült megszerezni a csoportgyőzelmet

2021.08.01. 08:12

A csoportelsőségért szállt medencébe a magyar női vízilabda-válogatott, amely a csoportküzdelmek utolsó körében Kínával találkozott. Bíró Attila szövetségi kapitány csapatának a döntetlen is elég lett volna az első hely megszerzéséhez a B csoportban, hiszen a címvédő Egyesült Államokkal szemben - a szerdai 10-9-es győzelemnek köszönhetően - a magyaroknak kedvezett az egymás elleni eredmény. Kína végig vezetett ellenünk, végül 11-9-re kikaptunk, így az Egyesült Államok nyerte a csoportot, Magyarország a második helyen végzett.

A magyar csapatból ezúttal is Gangl Edina maradt ki, így Magyari Alda kezdett a kapuban. Az első negyed Keszthelyi Rita kapufájával indult, a túloldalon viszont Jing Zsang egy emberelőnyös helyzetből megszerezte a meccs első gólját. Később Garda Krisztina is a kapufát találta el, majd Magyari védése után maradt az 1-0 oda, de nem sokáig, mert újabb előnyös helyzetet lőtt be Kína, Xinyan Vang húzta a kapuba a labdát. Később mi is kaptunk egy emberelőnyt, de megint a kapufát találtuk el, ahogy a következő támadásunkból is.  Két és fél perccel a negyed vége előtt már 0-3 volt, ugyanis Deng is betalált. Hat perc elteltével lőttük az első gólunkat, emberelőnyből Illés Anna pöccintett a kapuba. Egy hosszú támadássorozatban többször is a kínai kapus védett, majd Szilágyi Dorottya lövését védte Mei, majd Niu lőtt gólt a túloldalon, így 4-1-es kínai vezetéssel ért véget a negyed.

Parkes Rebecca (elöl) és a kínai Mej Hsziao-hanForrás: MTI/Illyés Tibor

A második negyed Szűcs Gabriella távoli góljával kezdődött, majd Jing Zsang állította vissza a közte hármat, de lehetett volna négy is, ha nem véd Magyari helyett a kapufa. Ami késett, viszont nem múlt, Jing Zsai lőtte az újabb kínai gólt, majd Csiong is betalált, ekkor már öttel vezettek az ázsiaiak. Újabb kapufáknak is köszönhetően nem is tudtunk közelebb lépni, 7-2-es hátránnyal fordultunk.

Keszthelyi Rita a Magyarország-Kína mérkőzésen a Tacumi VízilabdaközpontbanForrás: MTI/Illyés Tibor

A harmadik negyedben nagyon sokáig nem akart gól születni, de végül Kína törte meg a gólcsendet, Csiang lőtt a kapuba és növelte hatgólosra a különbséget. A negyed közepén mi is gólt lőttünk, Illés Anna talált be emberelőnyből, majd sok hiba után Gurisatti Gréta is emberelőnyös gólt szerzett két perccel a negyed vége előtt. Keszthelyi Rita egy perccel a negyed vége előtt háromra hozta vissza a csapatot. Csen góljára Gurisatti válaszolt gyorsan, így 9-6-ra vezetett Kína az utolsó negyed előtt.

Magyari Alda védés közbenForrás: MTI/Illyés Tibor

A negyedik negyed is magyar kapufával kezdődött, majd Magyari védett nagyot. Az első gólt az utolsó negyedben Gurisatti szerezte, a túloldalon a videobíró vett el egy támadóidőn túl született találatot. Emberelőnyből jöhettünk volna fel mínusz egyre, Kína ekkor már hosszú támadásokat vezetett, de nem tudott a kapuba találni. Egy megúszás után kaptunk ötméterest, Gurisatti be is lőtte, így egy perccel a vége előtt már csak egy gól volt a hátrányunk. Egy rossz védekezés után Kína is ötméterest kapott, Deng be is lőtte. Leimeter 16 másodperccel a vége előtt még gólt lőtt előnyből, de a kínaiak kaptak még egy emberelőnyt, amit egy másodperccel a vége előtt gólra váltottak, 11-9-re kikaptunk az utolsó csoportmeccsen, így oda a csoportelsőség.

„Csalódott vagyok a mutatott játék miatt, a csoportelsőség nem annyira fontos, szinte mindegy ki jön a negyeddöntőben, mindenki ellen nyerni kell. A zónavédekezésünk nem állt össze, és a hátrányokban sem voltunk jók, ráadásul elől is akadozott a játék, főleg az első félidőben. Voltak helyzetek, de nem sikerült belőni" – mondta Illés Anna a meccs után.

Keszthelyi Rita (j) és a kínai Niu Kuan-nan a Magyarország-Kína mérkőzésenForrás: MTI/Illyés Tibor

Nem lehet semmilyen meccset így kezdeni. Nem tudom, mi az oka, hogy nem találtunk kaput, de azért védekezésben is voltak problémáink" - fogalmazott Garda Krisztina.

"Nem történt semmi! A most következő három mérkőzésért érkeztünk Tokióba. Estig mindenkinek le kell rendeznie magában a történteket. Mint az egyik hangulatfelelős, teszek is majd róla, hogy így legyen, mert kimondva is a magyar női vízilabda első ötkarikás érméért jöttünk" - mondta optimistán a magyar csapat legjobbja, a négygólos Gurisatti Gréta, aki szerint ezúttal kissé fáradtabb volt a csapat, ami még a címvédő és világbajnok amerikaiak legyőzésének következménye.

„A helyzeteink megvoltak, vagy türelmetlenek, vagy pontatlanok voltak. Sokszor hibáztunk a kapu előtt, nem pörögtek úgy a kezek és a lábak. Nehéz lett volna fordítani, de szépen visszajöttünk, a döntetlen bravúros lett volna. Az szép lett volna, de a következő meccs a legfontosabb. Szép lett volna csoportot nyerni, de azért nem adnak semmit. Mindegy, hogy Kanada vagy Hollandia jön, nyerni kell, a négy közé szeretnénk kerülni. Volt két bravúros meccsünk, ma gyengébben játszottunk, de ez belefér, a következő meccset kell megnyerni" – utalt Bíró Attila a keddi, negyeddöntős párharcunkra.

Kína-Magyarország 11-9 (4-1, 3-1, 2-4, 2-3)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Csang Csing, Csen Hsziao, Teng Cö-ven, Hsziung Tun-han 2-2, Niu Kuan-nan, Csaj Jing, Vang Hszin-jen 1-1, illetve Gurisatti 4, Illés 2, Keszthelyi, Leimeter, Szücs 1-1
ötméteres: 1/1, illetve 1/1
gól/emberelőny: 6/12, illetve 5/12

Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi, Szücs, Keszthelyi, Gyöngyössy, Garda - cserék: Parkes, Illés, Gurisatti, Rybanska, Leimeter

Kína: Sen Ji-neng - Mej Hsziao-han, Niu Kuan-nan, Vang Huan, Teng Cö-ven, Csen Hsziao, Csang Csing - cserék: Vang Hszin-jen, Hsziung Tun-han, Csaj Jing, Lu Ji-ven, Csang Tan-ji