Berecz Zsombor révén magyar aranyeséllyel ért véget a vasárnap Tokióban

BERECZ Zsombor Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok
Tokió, 2021. augusztus 1. Berecz Zsombor a vitorlázók finn dingi versenyének 10. futamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Enosimai Jachtkikötőben 2021. augusztus 1-jén. Berecz a második helyen jutott az éremfutamba. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A finndingiben szereplő Berecz Zsombor zárhatja a legjobb szájízzel a vasárnapot, hiszen a második helyen bejutott az éremfutamba vasárnap a tokiói olimpián, így kedden a dobogóért szállhat vízre. A legcsalódottabb ugyanakkor Kozák Luca lehet, aki a 100 méteres gátfutás elődöntőjében bukott, és nem ért célba. Női vízilabda-válogatottunk két góllal kikapott Kínától, és második helyen jutott a legjobb nyolc közé, ahol Hollandia vár rá, míg női asztalitenisz-csapatunknak nem volt esélye Japán ellen az első fordulóban.
Vágólapra másolva!

A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó a kilencedik részversenyben negyedik lett, a tizedikben szintén, de egyik fő vetélytársa, a spanyol Joan Cardona utóbbiban csak nyolcadikként futott be. Így helyet cseréltek, Berecz feljött másodiknak, hátránya kilenc helyezési pont a címvédő brit Giles Scott mögött. Az utolsó futamot a 2020-as világbajnok új-zélandi Junior Josh nyerte, aki ezzel a negyedik helyre lépett előre, és a magyar hajóstól tíz ponttal van lemaradva.

Az Enosima Jachtkikötőben kedden az első tíz helyezett száll vízre a dupla szorzós éremfutamban, a többiek számára befejeződött a verseny. A magyar vitorlázás eddig egy olimpiai medállal büszkélkedhet, 1980-ban, Moszkvában a Detre testvérek harmadikok lettek Repülőhollandiban.

Berecz Zsombor a vitorlázók finndingi versenyének 10. futamában a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Enosimai Jachtkikötőben 2021. augusztus 1-jén. Berecz a második helyen jutott az éremfutamba Forrás: MTI/Kovács Tamás

A vasárnapi versenynap a többi magyar számára nem sok sikert hozott. A női vízilabdázók - akik korábban legyőzték a címvédő amerikaiakat - egy roppant rossz, 7-2-re elveszített első két negyed után 11-9-re kikaptak a kínaiaktól, így csoportmásodikként jutottak a negyeddöntőbe, ahol az A csoportban harmadik helyen végző Hollandia vár Bíró Attila csapatára.

Magyari Alda kapus a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának negyedik fordulójában játszott Magyarország-Kína mérkőzésen a Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 1-jén Forrás: MTI/Illyés Tibor

"Nem leptek meg a kínaiak, magunkat vertük meg azzal, hogy nem voltunk élesek támadásban. Az ellenfél fizikálisan erősebb, ezért sanszot nem adtak a centereinknek, emellett fásultságot is éreztem a csapaton" - értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány, aki a második félidei feltámadásról azt mondta, védekezést váltottak, amit talán hamarabb is lehetett volna, ennek köszönhetően Magyari Alda magára talált a kapuban.

A magyar kapus úgy vélte, jobban kellett volna bíznia a blokkokban. A folytatást illetően kijelentette, most nem omolhat össze senki, mert ennél jobban kell játszani az éremszerzéshez.

- fogalmazott Garda Krisztina.

Estig mindenkinek le kell rendeznie magában a történteket. Mint az egyik hangulatfelelős teszek is majd róla, hogy így legyen, mert kimondva is a magyar női vízilabda első ötkarikás érméért jöttünk" - mondta optimistán a magyar csapat legjobbja, a négygólos Gurisatti Gréta, aki úgy vélte, ezúttal kissé fáradtabb volt a csapat, ami még a címvédő és világbajnok amerikaiak legyőzésének következménye.

Gurisatti Gréta (b) és a kínai Csang Csing a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának negyedik fordulójában játszott Magyarország-Kína mérkőzésen a Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 1-jén Forrás: MTI/Illyés Tibor

A női asztaliteniszezők csapatversenyének nyolcaddöntőjében a magyarok 3-0-s vereséget szenvedtek a japánoktól. A Fazekas Mária, Madarász Dóra, Pergel Szandra összetételű csapat az esélytelenek nyugalmával állhatott asztalhoz az ázsiaiak ellen, és a szettek többségében ugyan 6-7 pontig tartani tudták a lépést a riválissal, nem volt reális esélyük arra, hogy bármelyik (egy páros és két egyéni meccset játszottak le) mérkőzést megnyerjék.

"Persze tudtuk, hogy jóval esélyesebbek, és a beírásról is sejtettük, hogy ez lesz náluk a felállás - mondta az MTI-nek Madarász.

Reméltük, hogy egy kis meglepetést azért tudunk okozni, de sajnos ez most nem sikerült."

"A realitás talaján maradva tudtuk, hogy itt csoda kell, vagy még annál is több a sikerhez. Azt hiszem, a lányok felszabadultan játszottak, és én, bár tudom, hogy ez furcsa egy vereség után, de meg vagyok velük elégedve" - értékelt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány.

Fazekas Mária (balra) és Pergel Szandra is helyt állt a japánok ellen Forrás: AFP/Adek Berry

Ezzel a magyar asztaliteniszezők befejezték szereplésüket Tokióban. A hatfős küldöttségből csak Majoros Bence tudott mérkőzést nyerni, ő ment egy kört egyesben, Póta és Madarász egyesben, a Szudi Ádám, Pergel vegyes páros, valamint a női csapat viszont már az első meccsén vereséget szenvedett.

"Egyesben sajnos nagyon kellemetlen és váratlan vereségeket szenvedtünk. Hosszabb elemzést igényel, hogy ennek mi lehetett az oka, de az biztos, hogy Dóri sokáig sérült volt, még annak is örülhettünk, hogy egyáltalán el tudott itt indulni. Póta Gina pedig még nagyon messze van a csúcsformájától" - mondta a kapitány.

Folytatódtak az atlétika versenyei: női 100 méter gáton Kozák Luca az elődöntőben féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett, vagyis nem ért célba és kiesett.

"A harmadik-negyedik gátnak aláfutottam, aztán a hetediket letalpaltam és ennyi volt. Ez van, amikor nem magamra figyelek, csak megyek előre" - nyilatkozott Kozák Luca. -

Hozzátette, vannak visszatérő hibák, melyeket ki kell javítania.

"Bíztam benne, hogy 12.80-on belüli időt tudok futni" - mondta. - "Megyünk tovább, jövőre sok nagy verseny lesz, remélem, előbb-utóbb odakerülök a legjobbak közé."

Kozák Luca nevét ugyanakkor a balszerencsés futás ellenére is megjegyzik az atlétikát és a sportot szeretők, hiszen a magyar atléta jelesre vizsgázott sportszerűségből.

Kozák Luca (b) és a jamaikai Yanique Thompson (j), a női 110 méteres gátfutás elődöntőjében Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Távolugrásban Nguyen Anasztázia 16., 3000 méter akadályon Tóth Lili Anna - aki csaknem tíz másodpercet faragott eddigi legjobbjából - 18., Kácser Zita 41., míg a kalapácsvető Gyurátz Réka 26. lett.

Hétfőn egy magyar atléta szerepel az olimpián: a kalapácsvető Halász Bence a selejtezőben lép dobókörbe.

A nap legfontosabb eseményei is az atlétikai stadionban történtek, ahol először avattak olasz győztest a férfi 100 méteres síkfutás döntőjében Lamont Marcell Jacobs személyében. A női hármasugrásban, ahogy arra a szakértők számítottak, világcsúcs született: a győztes venezuelai Yulimar Rojas 15,67 méteres ugrással megdöntötte Inessa Kravets 1995 óta élő világcsúcsát.

A férfi magasugrás döntője pedig talán az egész olimpia legszebb pillanatait hozta el, amikor a 237 centiméterrel holtversenyben az élen álló olasz Gianmarco Tamburi és a katari Mutaz Essza Barsim megegyezett, hogy nem ugranak tovább, hanem együtt állnak fel a dobogó tetejére.