Társoldalunk:

Biztosan érmekért szoríthatunk az olimpia keddi versenynapján

2021.08.02. 20:32

A keddi versenynap hihetetlen izgalmakat tartogat a magyar szurkolók számára, és az éremeső sem kizárt. Olimpiai döntőben szerepelhet majd - várhatóan - több kajakos egységünk, ahogy az aranyért birkózhat majd Lőrincz Tamás, és az éremfutamot a második helyről várja a vitorlázó Berecz Zsombor, de fontos meccs vár a női vízilabdázóinkra is.

A magyarok programja atlétikával kezdődik majd, Szögi István lesz először érdekelt 1500 méteren, majd Szilágyi Réka mutatkozik be a gerelyhajítók között, délután pedig Szűcs Valdónak szoríthatunk majd 110 gáton.

Hajnali fél háromkor kezdődik majd a program kajakosainknak, a középfutamokban női K-1 200 méteren Lucz Dóra és Kárász Anna is érdekelt lesz, férfi 1000 méteren a világbajnok Kopasz Bálint és Varga Ádám küzdhet a döntőért, de női kajak kettes 500 méteren is két egységnek szoríthatunk, a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika párosnak.

Lucz Dóra remekül kezdett hétfőnForrás: AFP/Philip Fong

Nem kell sokat várni a döntőkre sem, fél öt után máris magyarokkal indulhat a program női K-1 200 méteren, majd Adolf Balázs és Fejes Dániel kenupárosa megy a B döntőben 1000 méteren. Ezt követően rendezik a férfi K-1 1000 méter és a női K-2 500 méter döntőjét, mindhárom döntőben reális éremesélyünk van.

Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének előfutama végénForrás: MTI/Kovács Tamás

Érdemes lesz a birkózókra is figyelni, megkezdi a szereplését a hajnali programban Korpási Bálint, Lőrincz Viktor és Sastin Marianna is, de előbb hajnali 4-kor a vigaszágon, a bronzérem reményében lép majd szőnyegre Szőke Alex.

A 11.15-kor kezdődő programban jön majd Lőrincz Tamás, aki olimpiai döntőben szerepelhet élete utolsó meccsén, ugyanis a versenyző már korábban elmondta, Tokió után visszavonul, csak remélni tudjuk, hogy olimpiai bajnokként.

Lőrincz Tamás olimpiai bajnokként vonulhatna visszaForrás: MTI/Kovács Tamás

Nagyon kell drukkolnunk Berecz Zsombornak is, aki – ha nem jön közbe semmi – magyar idő szerint 7.33-kor kezdi éremfutamát Finn Dingiben. A magyar vitorlázó klasszis a második helyen áll összetettben, előrébb és hátrébb is kerülhet.

Berecz Zsombor élete egyik legfontosabb futamára készülForrás: MTI/AP/Bernat Armangue

A fentieken túl még egy magyar érdekeltség lesz, 11.20-tól a női vízilabdázók Hollandia ellen játszanak az elődöntőért.

A magyarok keddi programja a tokiói olimpián (zárójelben a magyar idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)
9.05 (2.05): férfi 1500 m, előfutam (Szögi István)
9.20 (2.20): női gerelyhajítás, selejtező, A csoport (Szilágyi Réka)
19.10 (12.10): férfi 110 m gát, előfutam (Szűcs Valdó)

BIRKÓZÁS (Makuhari Rendezvényközpont, A csarnok)
11.00 (4.00): férfi kötöttfogás 77 kg és 97 kg (Szőke Alex) vigaszág
11.30 (4.30): férfi kötöttfogás 67 kg (Korpási Bálint) és 87 kg (Lőrincz Viktor) nyolcaddöntő és negyeddöntő, női 62 kg (Sastin Marianna) nyolcaddöntő és negyeddöntő
18.15 (11.15): férfi kötöttfogás 67 kg és 87 kg elődöntő, női 62 kg elődöntő, FÉRFI KÖTÖTTFOGÁS 77 KG és 97 KG (Szőke Alex?), bronzmérkőzés és 77 KG (Lőrincz Tamás) és 97 KG DÖNTŐ

KAJAK-KENU (Sea Forest Kajak-kenu Pálya)
9.30 (2.30): középfutamok
9.37 (2.37): női K-1 200 m (Lucz Dóra, Kárász Anna)
10.00 (3.00): férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint)
10.08 (3.08): férfi K-1 1000 m (Varga Ádám)
10.23 (3.23): női K-2 500 m (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika)

11.37 (4.37): DÖNTŐK
11.37 (4.37): NŐI K-1 200 M (Lucz Dóra?, Kárász Anna?)
11.45 (4.45): férfi C-2 1000 m, B döntő (Adolf Balázs, Fejes Dániel)
12.20 (5.21): FÉRFI K-1 1000 M (Kopasz Bálint?, Varga Ádám?)
12.46 (5.46): NŐI K-2 500 M (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra?; Csipes Tamara, Medveczky Erika?)

VITORLÁZÁS (Enosima Jachtkikötő)
14.33 (7.33): FINNDINGI ÉREMFUTAM (Berecz Zsombor)

VÍZILABDA (Tacumi Vízilabdaközpont)
18.20 (11.20): női negyeddöntő: Magyarország-Hollandia