Csipes Tamaráék tönkreverték a mezőnyt, remekeltek a magyar kajakosok

Oly kayak Horizontal
Csipes Tamaráék tönkreverték a mezőnyt a K-2- 500 méteres előfutamban
Vágólapra másolva!
Hétfőn délelőtt megkezdődött a kajak-kenu program a tokiói olimpián. A női K-1 200 méteren Lucz Dóra futamgyőzelemmel, Kárász Anna pedig második hellyel jutott tovább a keddi elődöntőbe. A királykategóriás féri K-1 1000 méteres előfutamból a világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint futamgyőztesként jutott be az elődöntőbe, a 21 éves Varga Ádám pedig a második helyen kvalifikálta magát a középfutamba. A női K-2 500 méteres előfutamában a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős több mint két másodpercet vert rá a mezőnyre, majd a Csipes Tamara, Medveczky Erika páros pedig szintén futamgyőzelemmel, a legjobb idővel jutott az elődöntőbe. A nap egyetlen kieső magyar egysége az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenupáros lett, amely az 1000 méteres előfutamban a hetedik helyen végzett, a reményfutamban pedig a negyedik helyet szerezte meg, ezzel pedig csak a B döntőbe tudta kvalifikálni magát.
Vágólapra másolva!

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

A gyorsasági kajak-kenusport történelmi olimpia előtt állt, ugyanis női kenuban először osztanak érmeket az ötkarikás játékok történetében, van, aki akár négy számban is dobogóra állhat.

A tokiói olimpián három sportoló is sorozatban harmadik aranyérmét szerezheti meg egy versenyszámban. Ez eddig korábban csak a svéd Gert Frederikssonnak sikerült, aki az 1956-os Melbourne-i olimpián sorozatban harmadszor nyert K-1 1000 méteren.

Lisa Carrington rendesen bekezdett Forrás: AFP/Philip Fong

A német Sebastian Brendel férfi C-1 1000 méteren, az új-zélandi Lisa Carrington női K-1 200 méteren, Kozák Danuta pedig női K-1 500 méteren ismételné meg a 2012-es londoni és a 2016-os riói győzelmét.

Carrington elképesztő vállalást tett az olimpiára. A 32 éves legenda az összes női számban – K-1 200, K-1, K-2 és K-4 500 méteren is – rajthoz áll Tokióban, így akár négy érmet is szerezhet. Ez egy olimpián korábban még senkinek sem sikerült a sportág történetében.

Lucz Dóra volt az első magyar, aki vízre szállt a K-1 200 méteres előfutamban. A poznani Európa-bajnokságon júniusban ezüstérmet nyerő újpesti kajakos remekül rajtolt a kettes pályán, elképesztően nagy csatát vívott a svéd Linnea Stensilssel és a lengyel Marta Walczykiewiczel. Úgy tűnt, hogy Lucz végül "csak" a harmadik helyet szerezi meg, de egy óriási hajrá végén, 41.098-es idővel célfotóval nyerte a futamát, két ezreddel megelőzve a lengyel riválisát. Az Eurosport felvétele Lucz Dóra győzelméről:

A magyar kajakos ezzel bejutott a keddi eldőöntőbe.

- értékelt Lucz Dóra, aki a beérkezésről elmondta, hogy Marta Walczykiewiczet nem látta, de abban bízott, hogy legalább Linnea Stensils megelőzte.

Lucz Dóra megadta az alaphangját a délelőttnek Forrás: AFP/Philip Fong

A következő magyar szereplő az ötszörös világbajnok Kárász Anna volt, aki 2014-ben világbajnok volt K-1 200 méteres versenyszámban, az utóbbi években azonban az 500 méteres távra koncentrált. A 29 éves kajakos a rajt után a harmadik-negyedik hely környékén volt, de tartotta a lépést az élmezőnnyel, végül egy gyönyörű hajrával a spanyol Teresa Portela mögött 41.127-es idővel a második helyet szerezte meg, ezzel bejutott a középfutamba.

Az ötödik előfutamban a címvédő Lisa Carrington rajt-cél győzelmet aratott. Az új-zélandi legenda. 40.715-ös idővel, több mint egy hajóhosszal nyerte meg a futamát.

A K-1 200 méter középfutamait magyar idő szerint kedden 2.30-tól rendezik a döntőre pedig hajnali 4 óra 37-kor kerül sor.

Ezt követően a férfi kenupárosok 1000 méteres előfutama következett, ahol az Adolf Balázs, Fejes Dániel párosért szoríthattunk. A svéd stílusú, vagyis azonos oldalon evező páros tavaly az összes edzésversenyt megnyerte, majd a szegedi világkupán is ezüstéremmel debütált a nemzetközi mezőnyben. A két 21 éves kenus májusban az olimpiai pótkvalifikációs versenyen szerezte meg az olimpiai kvótát, a júniusi Európa-bajnokságot pedig kihagyták, hogy keményen készülhessenek Tokióra. Azonban úgy tűnt, hogy az első olimpia terhe megfogta a két fiatalt, akik 3:53.964-es idővel az utolsó helyen értek célba, 16 másodpercet kapva a futamgyőztes Hao Liu, Pengfei Zheng párostól, így a magyar páros a délutáni reményfutamba került, amelyben a negyedik helyen végzett, így nem jutott be a középfutamba, csak a B döntőbe.

Adolf Balázs (elől) és Fejes Dániel egyesben versenyeznek tovább Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az olimpián nyolc egység szállhat vízre a döntőben, így az Adolf, Fejes páros a legjobb esetben a kilencedik helyet szerezheti meg a 14 egységes mezőnyben.

"Az volt a taktikánk, hogy az előfutamban felmérjük az erőviszonyokat, és ha nincs rá mód, hogy egyből továbbjussunk, akkor lazábbra vesszük.

- értékelt az MTI-nek Adolf Balázs, az Óbudai Ganz 21 éves kenusa.

A királykategóriás K-1 1000 méteres versenyszámban a világ- és Európa-bajnoki címvédő KopaszBálint a második előfutamba került, a legnagyobb riválisait - Fernando Pimentát, Josef Dostált és Jacob Schopfot - mind elkerülte. A 24 éves algyői kajakos remekül rajtolt, 250 után a második helyen állt az argentin Augstin Vernice mögött, utána viszont mindketten elléptek a mezőnytől. Féltávnál már a világ- és Európa-bajnok Kopasz vezetett, 750 méternél pedig már egy hajóhossznyi előnye volt. Az utolsó 250 métert már lazán lehozta az algyői kajakos, és végül 3:39.084-es idővel nyerte a futamát. "Jó pálya volt, élveztem, dinamikusan tudtam menni, szerintem az időjárás is megfelelő. A középfutam már izgalmasabb lesz.

- értékelt a vegyeszónában Kopasz Bálint.

Kopasz Bálint világbajnokhoz méltóan kezdett Forrás: AFP/Philip Fong

Az ötödik 1000 méteres előfutamban szállt vízre a 21 éves Varga Ádám, aki a tavalyi év felfedezettje volt. Kopasz Bálintnak éveken keresztül nem volt ellenfele a magyar mezőnyben az 1000 méteres versenyszámban. Tavaly azonban a semmiből berobbant a 21 éves Varga Ádám, aki az országos bajnokságon legyőzte Kopaszt, aki így négy év után először kapott ki a magyar mezőnyben. Idén májusban aztán Varga ismét legyőzte Kopaszt, csak most már a szegedi olimpiai és Európa-bajnoki válogatóversenyen. Egy-két évvel ezelőtt a szakértők még csak Kopasz Bálintot tartották esélyesnek, mostanra azonban már Varga Ádám neve is egyre gyakrabban merül fel.

A 21 éves kajakos már az előfutamban bizonyította, hogy igenis számolni kell vele.

A Szegeden idén világkupát nyerő Jacob Schopffal már 250 méter után elléptek a mezőnytől, és szinte végig egymás mellett mentek. 250 méternél a német, 500-nál a magyar vezetett. 750-nél ismét Schopf került az élre, Varga pedig nem akart presztízskérdést csinálni egy szimpla előfutamból, így hagyta, hogy a német nyerjen, ő pedig 3:39.650-es idővel a második helyen ért célba, és simán bejutott az elődöntőbe. Az Eurosport felvétele Kopasz Bálint győzelméről és Varga Ádám elődöntőbe jutásáról:

A középfutamot magyar idő szerint kedden hajnali 3 órától, a döntőt pedig bő két órával később, 5 óra 20-tól rendezik.

Ezt követően a női K-2 500 méteres előfutamok következtek, amelyek nem sok izgalmat hoztak, hiszen a mienk a világ legjobbjai, akiknek álmukból felkeltve is tovább kell menniük egy előfutamból. Elsőként a tavasszal alakult, júniusban már Európa-bajnokságot nyerő Kozák Danuta, Bodonyi Dóra kettős szállt vízre. A magyar páros remek rajtot vett, 250 méter után már fél hajóhosszal vezetett az orosz páros előtt, a végén aztán 1:45.735-es idővel, másfélhajónyi előnnyel - több mint két másodpercet ráverve az orosz egységre – megnyerte a futamot, és bejutott az elődöntőbe.

"Az volt a célunk, hogy továbbjussunk. Szerencsére sikerült elakpnunk a rajtot, úgyhogy sikerült.

- mondta Kozák Danuta, utalva arra, hogy a keddi középfutamot és a döntőt két óra különbséggel rendezik.

"Nekem könnyű volt ezen a vízen evezni. A rajtunk tökéletesen sikerült, úgyhogy most jöhet a pihenés"

- mondta a pályafutása első olimpiáján szereplő Bodonyi Dóra

Kozák Danuta és Bodonyi Dóra remekül kezdték a tokiói olimpiát Forrás: MTI/Kovács Tamás

A harmadik előfutamban aztán jött a szintén aranyesélyes Csipes Tamara, Medveczky Erika kettős. A honvédos duónak személyes ügy a páros versenyszám. Csipes Tamara korábban azt mondta Medveczky Erikának, hogy ha kell, a tokiói olimpiáig minden nap el fogja mondani neki, hogy aranyérmes lesz. Medveczky egy korábbi Origónak adott interjúban elárulta, hogy tizenéves koruk óta ismerik egymást Csipessel és óriási pluszt ad neki, hogy olyannal készülhet, akit emberileg is nagyra tart, és akivel a hétköznapokban is megtalálja a hangot. Elmondása szerint beül mögé, és olyan érzése van, mintha egyesben kajakozna, mert tudja, hogy semmi olyan nem történhet, amit nem szeretne. A magyar páros elképesztő rajtot vett a 6-os pályán, a féltávnál a második helyen állt az aranyesélyes fehérorosz egység mögött. A táv második felénél aztán Csipesék ey óriásit hoppoltak, és 1:42.776-es idővel - több mint fél másodpercet ráverve a fehérorosz egységre - az első helyen végeztek, és a legjobb idővel jutottak be a középdöntőre.

Az Eurosport felvétele a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra és a Csipes Tamara, Medveczky Erika egység versenyéről:

"Az beszéltük meg, hogy csak magunkra figyelünk, hogy ne zökkenjünk ki a saját ritmusunkból. Amit kitaláltunk, azt megcsináltuk.

A legvégén éreztük azt, hogy megnyerhetjük. Kezdésnek nagyon jó volt" - kezdte az értékelést Medveczky Erika, akit egyáltalán nem feszéjez, hogy ez a pályafutása első olimpiája és ezt Csipes Tamara is megerősítette.

"Ez ugyanolyan verseny, mint a többi. Csak az időrend alapján lehet más, de a versenytársaink ugyanazok.

- mondta Csipes Tamara, aki elárulta, hogy a nap hátralévő részében valószínűleg csak fekszenek majd az ágyban, benyomják a Netflixet, és várják a döntőt.

A Csipes, Medveczky kettős három másodperccel jobbat ment, mint a Kozák, Bodonyi kettős Forrás: AFP/Philip Fong

Csipes az aranyesélyes Kozák, Bodonyi párosról elmondta, hogy szó sincs rivalizálásról vagy ellenségeskedésről. Csak magukra raknának plusz terhet, ha velük foglalkoznának.

A célkitűzésről Medveczky Erika azt mondta, hogy a lehető legjobban szeretne teljesíteni, Csipes Tamara pedig kimondta, hogy az aranyérem a célja.

De ha ez úgy történik meg, hogy teljesen kihajtottuk magunkat, és ezzel megszerzünk egy ezüst vagy egy bronzérmet, akkor nagyon fogok neki örülni" - tette hozzá az olimpiai bajnok Csipes Tamara.

Az elődöntőket magyar idő szerint kedden 3 óra 30-kor rendezik, a döntőt pedig hajnali 5 óra 46 perckor.

Augusztus 3., kedd, középfutamok
2.30: női K-1 200 m (Lucz Dóra, Kárász Anna)
3.00: férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint, Varga Ádám)
3.23: női K-2 500 m (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika)

Döntők
4.37: női K-1 200m (Lucz Dóra, Kárász Anna?)
5.20: férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint, Varga Ádám?)
5.47: női K-2 500 m (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika?)