Társoldalunk:

Lőrincz Viktor: Hittem magamban, hittem abban a melóban, amit évek óta csinálok

2021.08.03. 12:48

A tokiói olimpián a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában Lőrincz Viktor bejutott a döntőbe, miután az elődöntőben 9-2-re legyőzte az egyiptomi Mohamed Metwallyt. A fiatalabbik fivér egy-egy könnyed és nehéz győzelem után, a négy között 0-2-ről fordítva 9-2-re verte a kétszeres Afrika-bajnok egyiptomi riválisát, így biztossá vált, hogy a testvérpár mindkét tagja dobogóra állhat a japán fővárosban.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

„Kicsit belealudtam a meccs elején, de tudtuk, hogy ezt a karlerántást csinálja, mert korábban a tatai edzőtáborban nagyon sokat birkóztam ellene. Meglepett a harciasságával, de szerencsére kettő-nullánál is nyugodt tudtam maradni, és hittem magamban, hittem abban a melóban, amit én csinálok évek óta, hogy felőrlöm az ellenfeleimet. Éreztem, hogy fárad, és jó időben sikerült elsütnöm a billentést" – kezdte az értékelést a vegyeszónában Lőrincz Viktor, aki tudta, hogy az egyiptomi nem fogja szeretni az ő darálós birkózását.

„Annak külön örülök, hogy nem repesztette fel a szemöldökömet a két lefejelésével, mert azzal időt tudott volna nyerni. Figyelnem kellett arra, hogy ne tegyem oda a fejemet."

Lőrincz Viktor aranyéremért birkózhat TokióbanForrás: AFP/Jack Guez

Lőrincz Viktorból egész nap áradt a nyugodtság, mintha fel sem merült volna benne, hogy kikaphat.

„Volt egy térdműtétem és a koronavírusba is nagyon belemásztam. Utána viszont hatalmas melóba kezdtem, és tudtam, hogy fizikálisan rendben leszek az olimpiára. A mentális felkészülésre külön figyelmet szenteltem, nehogy előjöjjenek belőlem azok az érzések, mint Rióban (amikor elcsalták a Denis Kudla elleni bronzmérkőzését – a szerk.), mert az nem vezetett volna jóra. Tudtam, hogy csak magamra kell koncentrálnom, nagyon sokat köszönhetek Balassa Levente sportpszichológusnak" – tette hozzá Lőrincz Viktor, aki elárulta, hogy a testvére, Lőrincz Tamás hétfő esti elődöntője alatt legalább egy kilót fogyott, annyira izgult.

„Az az elődöntő egy olyan szívharc volt, hogy mindkét ember a topon volt technikában és erőben is. Csak az számított, kinek nagyobb a szíve. Tamás olimpiai ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnok, világbajnok. Mindent megnyert már, csak ez hiányzik neki, és nagyon akart. Számomra ez óriási inspiráció volt, hogy ha ő így tud küzdeni, akkor nekem is kutya kötelességem. Hűnek kell lennem a nevemhez."

Ezzel a győzelemmel biztossá vált, hogy Lőrincz Tamás mellett Lőrincz Viktor is dobogós lesz Tokióban. Ilyen korábban 2014-ben a világ- és 2017-ben az Európa-bajnokságon, illetve a 2019-es olimpiai kvalifikációs vb-n fordult elő velük. Olyanra viszont még nem volt példa, hogy ugyanazon a világversenyen mindketten aranyérmet nyerjenek.

Lőrincz Viktor valóra válthatja élete álmátForrás: MTI/Illyés Tibor

„Ez az álmunk. Szépen lépdeltünk előre, mindig új célokat tűztünk ki magunk elé. Mi mindig ott voltunk egymásnak, és mindig többet akartunk. Rió után Tamás abba akarta hagyni, magammal kellett rángatni, hogy menjünk neki a következő négy évnek. És itt az eredménye. Amikor én voltam sérült, ő segített át a nehéz pillanatokon. Ez a mi erősségünk" – tette hozzá Lőrincz Viktor, aki végezetül elmondta, hogy remek csapat állt össze a birkózó válogatottnál, ahol a versenyzők elhitetik egymással, hogy meg tudják csinálni.