Drámai küzdelemben jutott be az elődöntőbe a magyar női pólóválogatott

2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornája
Tokió, 2021. augusztus 3. Parkes Rebecca (j) és a holland Ilse Koolhaas a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia női vízilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 3-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott drámai csatában, szenzációs végjátékot követően 14-11-re legyőzte Hollandiát, így bejutott az elődöntőbe a tokiói olimpián. Bíró Attila csapata a legjobb négy között a spanyolokkal találkozik. 
Vágólapra másolva!

A magyar női pólóválogatott az oroszok elleni döntetlennel kezdte olimpiai szereplését, majd a címvédő, 13 éve veretlen Egyesült Államok válogatottját győzte le szenzációs mérkőzésen 10-9-re. A harmadik összecsapáson a házigazda Japánt magabiztosan múlták felül Gurisatti Grétáék, majd Kínától kikaptak, így második helyen végeztek a B csoportban.

Bíró Attila együttese Hollandiával találkozott a negyeddöntőben, ami a játékosok és a szakvezetők szerint is a torna talán legfontosabb meccsének számított, hiszen a győztes már biztosan éremért játszhatott.

Az már a hollandok elleni összecsapás előtt biztos volt, hogy az amerikai és a spanyol csapat bejutott a legjobb négy közé. A magyaroknak kellemes emlékeik vannak Hollandiáról, mert tavaly a hazai rendezésű Európa-bajnokság bronzmérkőzésén, majd a trieszti olimpiai selejtező döntőjében is legyőzték őket.

Bíró Attila összeállításában nem volt meglepetés, Gangl Edina maradt ki a keretből.

A ráúszásnál a magyarok hozták el a labdát, de az első támadás során a mienk ellen fújtak be szabálytalanságot. Kicsit idegesen kezdett a két csapat, a magyaroktól elsőként Szilágyit állították ki. Keszthelyi lövését az első negyed felénél hárította a holland kapus, majd egy újabb emberhátrányt már góllal használt ki az ellenfél.

Nem sokat kellett várni a magyar válaszra, Gurisatti második centerből szép csavarással egyenlített.

A hollandok, Van De Kraats 20. tornán szerzett góljával, ezúttal ötméteresből szereztek vezetést.

A magyar csapat 4-3-ra vezetett az első negyed végén Forrás: AFP/Angela Weiss

Két és fél perccel a negyed vége előtt szabaddobással jöhetett a válogatott, azonban Keszthelyi ejtése célt tévesztett. Nem sokkal később emberelőnybe került a csapat, amelyet sikerült góllal kihasználni, Illés egyenlített egy remekbe szabott lövéssel. A hollandok megint hamar újra vezetést szereztek egy rossz magyar védekezést büntetve, de a válasz is gyorsan érkezett Leimeter révén.

Hat másodperccel a negyed vége előtt Gurisatti átlövésből először előnyhöz juttatta a magyar csapatot, amely 4-3-as vezetéssel zárta az első játékrészt.

A második negyed elején is Vályi hozta el a labdát, az első ígéretes lehetőségből azonban nem sikerült lövésig eljutni. Magyari Alda két remek védéssel járult hozzá, hogy továbbra is 4-3 álljon az eredményjelzőn, majd egy hatalmas kapufát lőttünk elöl. Szűcs szabálytalansága miatt újra Van De Kraats értékesített egy ötméterest, 4-4-re módosítva az állást.

A szenzációsan játszó Gurisatti egy újabb emberelőnyt használt ki egy szép góllal, megint a mieink vezettek a szoros meccsen. A dudaszó pillanatában, 2 perccel a második negyed vége előtt éles szögből lőttek nagy gólt a hollandok, nem a legjobbkor jött a magyarok számára a bekapott találat. Illés Anna második gólja nagyon kellett, de erre emberelőnyből válaszolt a következő támadásból Hollandia, továbbra is fej-fej mellett haladt a két válogatott.

Leimeter védhetetlen, lepattintott lövésből 30 másodperccel a negyed vége előtt 7-6-os előnyhöz juttatta a magyar csapatot, amely ellen megint ötméterest ítéltek. A büntetőt Megens a kapu bal oldalába lőtte, de Leimeter újra óriási gólt szerzett, ezúttal szabaddobásból, így az első félidőt egygólos előnnyel zárhattuk (8-7).

Leimeter Dóra remekelt a második negyedben Forrás: AFP/Angela Weiss

A harmadik negyed elején egymás után három emberelőnynél sem sikerült jó megoldást választani a kapu előtt, de a jó védekezés ellensúlyozta a kihagyott helyzeteket, maradt a 8-7.

A negyed felénél újabb emberelőnybe kerültünk, Bíró Attila időt is kért, hogy friss tanácsokkal lássa el a lányokat. Jót is tett a rövid szünet, Rybanska első olimpiai találatával kétgólos előnyhöz jutott a csapat, először a meccsen.

A holland válogatott emberelőnybe került, de továbbra sem tudott gólt lőni, nem úgy a magyarok, akik Illés harmadik góljával már 10-7-re vezettek.

Egyre közelebb került a négy közé jutás.

A meccsen negyedszer is ötmétereshez jutott Hollandia, Megens ezúttal sem hibázott. Keszthelyi kapufájáért nagy kár volt, a hollandok ráadásul újabb gólt lőttek, így 10-9-es előnnyel várhattuk az utolsó negyedet.

A magyar válogatott szoros csatát vívott Hollandiával Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az utolsó játékrészben is Vályi hozta el a labdát, őrületes izgalmakra volt kilátás. Szűcs remek blokkja után hét perc választotta el a válogatottat az elődöntőtől. Gurisatti kiállítását Van De Kraats használta ki, 10-10-re módosult az állás. Magyari védése után emberelőnybe került a magyar csapat, Garda ki is használta, megint vezettünk.

Szűk négy perccel a vége előtt Szilágyi is betalált, kétgólos előnybe került a csapat, karnyújtásnyira a továbbjutástól.

Mikor úgy nézett ki, hogy lejár a támadóidő, Genee egy remekbe szabott távoli ejtéssel egygólosra csökkentette a magyar előnyt, két perccel a vége előtt. Döbbenetes izgalmak voltak az utolsó percben, az egyik lövésnél Magyari Alda a kezét fájlalta, cserekapus pedig nem volt a keretben. Szilágyi a lehető legjobbkor, középről, jó szögből lőtt elképesztő bombagólt. Mindössze 39 másodperc volt hátra a meccsből.

A hollandok mindent elkövettek az egyenlítés érdekében, a kapusukat is beáldozták, de a magyar csapat lőtt még egyet, így 14-11-re győzött és bejutott az elődöntőbe.

A legjobb négy között majd Spanyolország lesz Bíró Attila csapatának az ellenfele.