Társoldalunk:

Elképesztő futással döntötte meg saját világcsúcsát a 21 éves sztáratléta

2021.08.04. 05:12

Rendkívül izgalmas hajnal előtt álltunk a tokiói nyári olimpiai játékok atlétikaversenyein, hiszen Krizsán Xénia, Rivasz-Tóth Norbert és Szűcs Valdó révén három magyar atlétának is szurkolhattunk. Ha ez nem lenne elég, Sydney McLaughlin elképesztő futása révén már a harmadik világcsúcsot láthattuk a japán fővárosban.

Az idei fedett pályás Európa-bajnokságon bronzérmes, a rangos Götzis-i versenyt megnyerő Krizsán Xénia megkezdte szereplését hétpróbában. Az MTK kiválósága 100 gáton az utolsó futamban kapott helyet, ahol 13.58-as idővel ért célba, amivel az első szám után a 16. helyen állt a 24 fős mezőnyben.

Nem volt idő a pihenésre, ugyanis jött a magasugrás, amiben Krizsán az idei magyar bajnokságon ezüstérmes lett. Ezúttal előbb 1.65 méteren beszállt a versenybe, majd az 1.71-et is átugrotta második kísérletre. Az 1.74-es magasságon elsőre jutott át, majd 1.77-en már nem járt sikerrel, de így is értékes pontokat gyűjtve a 20. helyen áll. Két szám után a nagy esélyes Nafissatou Thiam vezet, aki a magyar versenyzőt 234 ponttal előzi meg.

Krizsán Xénia két számon már túl van hétpróbában, délután súlylökéssel és 200 méterrel folytatódik számára a programForrás: AFP/Ben Stansall

A férfi 110 gát harmadik elődöntőjében Szűcs Valdó révén mi is érdekeltek voltunk. A magyar bajnok remekül kapta el a rajtot és végig jól tartotta magát a jamaicai Hansle Parchmenttel és a japán Shunsuke Izumiyával szemben, és 13.40-es idővel a negyedik lett a futamban. Grant Holloway 13.13-mal könnyedén jutott a döntőbe.

Valdónak ez sajnos nem sikerült, alig nyolc századmásodperccel maradt le a 8. helyről, és végül összesítésben a 13. helyen zárt.

Az első elődöntőben négyen is nagyon szorosan jöttek be a 13.23-at futó jamaicai Ronald Levy mögött, közülük Pascal Martinot-Lagarde, Asier Martínez és Andrew Pozzi is bejutott a fináléba. A második futam Devon Aallen sikerét hozta (13.18), mellette Aurel Manga harcolta még ki a csütörtök hajnali döntőbe jutást.

Sydney McLaughlin fantasztikus világcsúcsot futott 400 gáton! A 21 éves világsztár saját rekordját javította meg több mint fél másodperccel. Még a földöntúli, 51.46-ot repesztő atlétánál is jobban kapta el a rajtot riválisa, Dalilah Muhammad, akitől McLaughlin nyár elején átvette a világrekordot.

Sydney McLaughlin révén már a harmadik világcsúcsot láthattuk a Tokiói Nemzeti StadionbanForrás: AFP/Jewel Samad

Az idősebbik amerikai versenyző az utolsó gátig vezette a versenyt, amikor McLaughlin ritmust váltott és 12 századdal maga mögé utasította őt. Femke Bol a papírformának megfelelően, új Európa-csúccsal (52.03) szerezte meg a bronzérmet.

Rivasz-Tóth Norbert volt a gerelyhajítás selejtezőjének A csoportjában kapott helyet. Az első sorozatban 77.76 métert dobott, majd a másodikban ettől kevéssel elmaradva 77.11 méterre hajította a gerelyt. Mivel a 25 éves atléta utolsó kísérlete érvénytelen lett, ezért csoportjában a 12., összesítésben a 22. helyen zárt.

Az idei szezonban Jan Zelezny világrekordját ostromló Johannes Vetter harmadik kísérletre dobta csupán meg a 83.50 méteres szintet. Még a németnél is nagyobbat dobott az indiai Neraj Chopra (86.65 méter).

Szűcs Valdó csupán nyolc századmásodperccel maradt le a döntőről 110 gátonForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem csak a női hétpróbázók, de a férfi tízpróbázók is megkezdték két napon át tartó hajszájukat a győzelemért. A 100 méter rögtön a valaha volt legjobb tízpróbában elért eredmény beállításával kezdődött: Damian Warner 10.12-es idejével megalapozott egy esetleges szép eredményt.

A kanadai versenyző távolugrásban is remekül teljesített. 8.24 méteres ugrása a „sima" távolugrás döntőjében is bronzérmet ért volna. Warner súlylökésben sem szerepelt rosszul, 14.80 méteres dobásával megőrizte vezető helyét, előnye honfitársa, Pierce Lepage előtt majdnem 200 pont volt.