Társoldalunk:

Tótka Sándor: Ez egy álom, nem tudom felfogni, hogy mi történt

2021.08.05. 05:20

Tótka Sándor a férfi kajak egyes 200 méteres számában kiválóan rajtolva és végig vezetve szerezte meg az aranyérmet.

„Nem hittem el, annyi mindent tudnék mondani, de egyszerűen nem tudom, ez egy álom, nem tudom felfogni, hogy mi történt.

Próbáltam saját magamra fókuszálni, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam, most már azért jobban izgultam, mint az előfutamban. Nagyon kíváncsi vagyok azokra a célokra, amiket kitűzők magam elé, végsebesség, időeredmény és csapásszám, és alig várom már, hogy megnézzük, hogy ezeket elértem-e.

Amíg vártunk az eredményre, mindig szeretek pesszimista lenni, mert nem akarom megégetni magam. 2016-ban, Rióban nagyon reménykedtünk egy bronzéremben, aztán végül sajnos negyedikek lettünk. De most itt vagyok, és az élet mindig az egyenlőre törekszik.

Rengeteg tudatos munka van ebben, amikor elhalasztották az olimpiát, akkor a feleségemmel megbeszéltük, hogyan érhetek majd be a döntő célvonalába, úgy, hogy úgy érezzem, hogy minden megtettem." – nyilatkozta Tótka a győzelmét követően az M4 Sport kamerái előtt.