Rasovszky Kristóf: Szilágyi Áronnak igaza lett a helyezésemmel kapcsolatban

Tokió 2020, 2020-as tokiói olimpiai játékok, olimpia, nyár, nyári olimpiai játékok, XXXII. nyári olimpiai játékok, Rasovszky Kristóf, nyíltvízi úszás, hosszútávúszás, ezüst, érem, 2021.08.05
Silver medallist Hungary's Kristof Rasovszky poses with their medal after placing second in the men's 10km marathon swimming event during the Tokyo 2020 Olympic Games at the Odaiba Marine Park in Tokyo on August 5, 2021. (Photo by Oli SCARFF / AFP)
Vágólapra másolva!
Rasovszky Kristóf a 10 km-es nyílt vízi úszás döntőjében remekül úszva ezüstérmet szerzett, majd a magyar újságíróknak nyilatkozott a vegyeszónában.
Vágólapra másolva!

„2.45-kor keltem fel és utána jöttünk ki a pályára, készültünk, de megérte felkelni ilyen korán azt hiszem.

Olyan meleg volt a víz, amire csak én tudtam felkészülni, de Hévízhez képest kis jégfürdő volt az első 4-5 körben.

Annak köszönhetően nem volt olyan melegem, mint amire a többiek panaszkodtak.

Mindenképpen ez egy megnyert ezüstérem, azért a Greget (Gregorio Paltrinieri, olasz úszó, aki végül harmadik lett – a szerk.) magam mögött tartani az utolsó 500 méteren, azért az nem volt kis feladat és a Florian (Florian Wellbrock, aranyérmes lett – a szerk.) ma verhetetlen volt. Láttuk az elején, milyen sebességre kapcsolt, és aztán amit az utolsó körben úszott, az emberfeletti volt, ma nem lehetett megverni. Viszont mindenki mást meglehetett és az sikerült.

Egyébként, amikor a vívókhoz beköltöztem az olimpiai faluban, akkor Szilágyi Áron azt mondta, hogy ez a szoba legalább egy ezüstérmet ér, hát igaza volt.

A versenyen a negyedik körben egy kicsit előre álltam, mert éreztem, hogy a sor egy kicsit lassult elöl, és láttam, hogy jön fel ránk a Paltrinieriék sora. Arra gondoltam, hogy egy picit dolgozzanak meg azért, hogy utolérjenek bennünket, hátha elfáradnak a végére, és ahogy láttuk, Marc-Antoine elfogyott és Greg sem bírta az utolsó kör előtti váltást.

Rasovszky Kristóf szerezte a magyar küldöttség 13. érmét Tokióban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A végén már csak az volt a taktika, hogy Greg előtt kacsázzak, nem hagyni, hogy mellém érjen, próbáltam bent maradni előtte valahogy, mindig néztem, merre próbál előremenni. Amikor beértünk a fehér bóják közé, akkor éreztem, hogy nincs meg a plusz sebessége, akkor éreztem, hogy ez megvan.

Az utolsó egész kör egy nagy holtpont volt, de előtte mindenhol jól éreztem magam úszás közben.

Arra figyeltem, hogy ne én vezessek, sokat legyek láb vízen, és az utolsó körben ráérek majd vezetni, de ez nem sikerült, csak a „rest of the best" voltam" – nyilatkozta a 24 éves úszó a döntőt követően.