Társoldalunk:

Aranyérmes a női kajaknégyes, Kozák Danuta történelmet írt Tokióban

2021.08.07. 05:26

A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású női kajaknégyes aranyérmet nyert a tokiói olimpián a K-4 500 méteres versenyszámban, ezzel a magyar csapat sorozatban harmadik olimpiáján diadalmaskodott ebben a versenyszámban, a hatodik olimpiai aranyérmét nyerő Kozák Danuta pedig minden idők legeredményesebb női magyar olimpikonja lett Keleti Ágnest és Egerszegi Krisztinát megelőzve.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXII. nyári olimpiai játékokról, Tokióból.

A magyarok az előző két olimpián megnyerték az aranyérmet ebben a számban, így előzetesen a mostani egységnek sem lehet más a célja, mint a győzelem. Sokan féltették a magyar lányokat, ugyanis a csütörtöki K-1 500 méteren elért negyedik helye után Kozák Danuta teljesen összetört, azonban az ötszörös olimpiai bajnok új impulzusokat kapott a csapattársaitól, ami meglátszódott a női négyes teljesítményén. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású egység az előfutamban úgy tűnt, második lesz az új-zélandi négyes mögött, háromszáz méter után azonban akkorát robbantottak a magyarok, hogy szabályosan állva hagyták Liza Carringtonékat, és magabiztosan nyerték meg a futamukat.

A futam után a K-1 500 méteren ezüstérmet nyerő Csipes Tamara azt mondta, tudják, hogy az új-zélandiak gyorsak, de ez nem kétszáz méter. Lisa Carringtonon kívül a másik három lány nem nagyon bírja végig az ötszáz métert, a magyarok viszont mind a négyen bírják, úgyhogy az utolsó kétszáz méteren szeretnék eldönteni ezt a versenyt.

A női kajaknégyest felkészítő Csipes Ferenc elégedett lehetett a lányok szombat reggeli produkciójávalForrás: MTI/Kovács Tamás

A szombat reggeli középfutamban a női négyes elkerülte a szintén aranyesélyes új-zélandi egységet, így a körmünket nem kellett lerágni a döntős szereplés kiharcolása közben, különösen annak tükrében, hogy az öt egységet felvonultató futamból négy hajó továbbjutott. A magyar lányok - akárcsak az előfutamban – lassan kezdtek, 250 méter után a kieső, ötödik helyen álltak. Ezt követően ritmust váltottak, folyamatosan előzték meg az ellenfeleket, az utolsó métereken pedig már evezniük sem kellett, annyira magabiztosan lettek elsők, ez pedig erődemonstráció volt az új-zélandi egységnek – amely szintén megnyerte a saját középfutamát.

A középfutamok után azonnal leszakadt az ég a Sea Forest Waterway kajak-kenu pályán. Mindenki, aki tehette, bemenekült a fedett a médiahelyiségekbe a döntőkig fennmaradó egyórás szünetben. Fél órával a döntők kezdése előtt újra kisütött a nap, azonban a kenus finálék után ismét leszakadt az ég, így a női kajaknégyesnek extrém körülmények között kellett vízre szállnia. 

A szakadó esőben rendezett döntőt a fehérorosz egység kezdte a legjobban, de a magyar női négyes stabilan tartotta a második helyet. A féltáv után aztán jött a már megszokott robbantás, és Kozák Danutáék azonnal az élre kerültek. A második 250 méteren a fehéroroszok, a lengyelek és az új-zélandiak is próbálták beérni a magyar négyest, de erre semmi esélyük nem volt, így a magyarok ebben a versenyszámban sorozatban harmadik olimpiai címüket nyerték London és Rió után.

Csipes Tamara, Bodonyi Dóra, Kozák Danuta és Kárász Anna a női kajaknégyesek 500 méteres versenyének döntője utánForrás: MTI/Kovács Tamás

Kozák Danuta történelmet írt, ugyanis már hatodik olimpiai aranyérmét nyerte, ezzel pedig minden idők legeredményesebb női magyar olimpikonja lett Keleti Ágnest és Egerszegi Krisztinát megelőzve. 

Kozák pályafutása hatodik olimpiai aranyérmével a magyar örökrangsorban utolérte a vívó Kovács Pált és Kárpáti Rudolfot. Ráadásul az összesen nyolc érmével - hat arany, valamint egy-egy ezüst és bronz - a hét elsőséggel (plusz egy ezüsttel és két bronzzal) csúcstartó Gerevich Aladár mögött minden idők második legeredményesebb magyar olimpikonja lett.

Csipes Tamara pályafutása második, Kárász és Bodonyi pedig egyformán első olimpiai bajnoki címét szerezte. A Honvéd kajakosa ezzel túlszárnyalta edző-édesapját, a női négyest felkészítő Csipes Ferencet, aki egyszeres olimpiai bajnok.  

Ez a tokiói magyar küldöttség hatodik aranyérme, az első olyan, amelyet nők szereztek.