Társoldalunk:

Hazatér a legjobb magyar pólós

2014.05.21. 09:16
rendezés

A címvédő Miami idegenben egyenlített, Minneapolis másodszor rendezhet Super Bowlt, Futács Márkó sérülés miatt kihagyja a dánok elleni barátságos mérkőzést. Gólbírót akar a Bayern, mozikban a Barca magyarjairól szóló film. Ez történt szerdán a sport világában.

Origo
20:22

Záróra

Ennyi volt mára, kövesse figyelemmel csütörtökön is az Origo sporthíreit.

MTI
20:18

Armstrongot megfosztották a francia Becsületrendtől

Megfosztották Lance Armstrong doppingoló amerikai országúti kerékpárost a francia Becsületrendtől. A legmagasabb francia állami elismerés odaítéléséért felelős testület szerdán törölte a tiltott szerek használatáért hét Tour de France elsőségétől megfosztott bringást a kitüntetettek listájáról. Armstrong 2005-ben rekordot jelentő módon sorozatban hetedszer nyerte meg a francia körversenyt, ekkor kapta meg a Becsületrend lovagi rangját.

A doppingvétség miatt örökre eltiltott Armstrong úgy élt tiltott szerekkel több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn egyetlen ellenőrzésen sem. Később elismerte a bűnét és megnevezte azokat, akik pályafutása során segítették a csalásban. Most azért harcol, mert szeretne visszatérni és újra versenyezni, ha nem is kerékpárban, akkor más sportágban, például triatlonban.

MTI
20:07

Itt decemberben Eb-meccs lesz

Így áll a győri multifunkcionális sportcsarnok, amely több mint ötezer férőhely 

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

es lesz, és várhatóan novemberre készül el. Decemberben már kézimeccset játszanának itt a női Európa-bajnokságon.

Origo
19:59

Laza iksz Finnországban

Nem bírt egymással a finn és a cseh labdarúgó-válogatott a Helsinkiben megrendezett barátságos összecsapáson.

Barátságos mérkőzés:
Finnország - Csehország 2-2 (2-2)
gól: Pukki (18., 22.), illetve Vydra (20.), Husbauer (39.)

MTI
19:42

Fogadási tilalom

Az Angliában futballozó játékosok egyik sem köthet fogadásokat semmiféle labdarúgó-eseményre, szerte a világon. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szerdai döntésének értelmében az augusztus 1-től életbe lépő szabály egészen a Premier League játékosoktól kezdve az alacsonyabb osztályban foglalkoztatott futballistákig mindenkire érvényes lesz. A tiltás nem csak a mérkőzések eredményére érvényes, hanem minden futballal kapcsolatos fogadási ajánlatra. Így arra sem lehet például pénzt tenni, hogy melyik edzőt menesztik elsőre, vagy hogy egy játékos hova szerződik.

MTI
19:20

Vívócsapat az Eb-re és a vb-re

Kijelölte a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége az Európa-bajnokságra, illetve a világbajnokságra utazó válogatott névsorát. Az Eb-t június 7. és 14. között Strasbourgban, a vb-t pedig július 15-től 23-ig Kazanyban rendezik.

A vb és Eb-csapat
férfi párbajtőr: Rédli András, Somfai Péter, Boczkó Gábor, Szényi Péter (egyéni induló), Imre Géza (csapat induló)
női párbajtőr: Szász Emese, Révész Julianna, Tóth Hajnalka, Budai Dorina (vb-induló), Antal Edina (Eb-induló)
férfi kard: Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András
női kard: Márton Anna, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata, Garam Nóra
férfi tőr: Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Dósa Dániel, Németh András
női tőr: Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny, Jeszenszky Szilvia

Origo
18:39

Ilyen lehet az új Fradi

Komoly átalakításon eshet át a Ferencváros a nyáron, távozhatnak a Thomas Doll vezetőedző által hónapok óta mellőzött focisták, kérdéses a jövője a kulcsjátékosok közül Muhamed Besicnek, Mateo Pavlovicnak és Böde Dánielnek. A legkeresettebb magyar NB I-es focista, Radó András mellett Futács Márkó, de akár Gyurcsó Ádám és Guzmics Richárd is érkezhet, persze a legnagyobb fogás Gera Zoltán lenne, illetve azok a kiszemeltek, akikről még nem tudunk. Amivel érvelhet a Fradi a tárgyalások során: az esetleges Európa-liga-szereplés, a versenyképes fizetés és az új stadion. Milyen lehet az új Fradi? Kattintson ide!

Origo
18:29

Zorman mégis?

Ugyan a januári, Ukrajna elleni vb-előselejtezőn történt verekedés miatt három mérkőzésre szóló eltiltást kapott az Európa Kézilabda Szövetségtől Miha Zvizej és Uros Zorman, utóbbi mégis együtt készül a szlovén válogatottal, és reméli, hogy célt ér a fellebbezésével. Ha az EHF megkönyörül rajta, akkor játszhat a magyarok elleni, júniusi világbajnoki selejtezős párharcon. A részletekről itt olvashat.

MTI
18:09

Márton jól lökött Pekingben

A súlylökő Márton Anita 18,27 méterrel harmadik helyen végzett a pekingi atlétikai versenyen. A 100 méteren a férfiak között az amerikai Justin Gatlin (9.87 mp), a nők között pedig a jamaicai Veronica Campbell-Brown (11.14 mp) győzött.

Origo
17:48

Jó edző, de mehet

"A véget ért szezonban a bajnokságban és a kupában sem érte el alapvető célját az Alba Fehérvár, ezért a klub vezetése úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Carlos Frade vezetőedző lejáró szerződését. Továbbra is felkészült, jó szakembernek tartjuk a spanyol edzőt, azonban az eredmények sajnos nem őt igazolták. Megköszönve a csapatért végzett munkáját, a jövőben további sok sikert kívánunk neki. Az Alba Fehérvár új vezetőedzőjének keresése már elkezdődött, ahogy az új keret további kialakításán is javában dolgozik a klubvezetés - a cél a hagyományokhoz méltó fehérvári csapat létrehozása. Amint ezzel kapcsolatban konkrétummal tud szolgálni a klub, azonnal tájékoztatni fogja a szurkolókat" - írta közleményében az Alba Fehérvár férfikosárlabda-csapata.

MTI
17:28

Rogers nyert, Evans vezet

Az ausztrál Michael Rogers nyerte a Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny szerdai, 11. szakaszát, amely után továbbra is honfitársa, Cadel Evans állt az élen változatlanul 57 másodperces előnnyel a kolumbia Rigoberto Urán előtt.

Eredmények, 11. szakasz, Colecchio-Savona, 249 km:
1. Michael Rogers (ausztrál, Tinkoff-Saxo) 5:48:07 óra
2. Simon Geschke (német, Giant) 10 mp hátrány
3. Enrico Battaglin (olasz, Bardiani Valvole) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:
1. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 48:39:04 óra
2. Rigoberto Urán (kolumbiai, Omega Pharma - Quick-Step) 57 mp hátrány
3. Rafal Majka (lengyel, Tinkoff-Saxo) 1:10 p h.

Origo
17:17

Nadal dicséri Djokovicot

Rafael Nadal nagyra értékeli Novak Djokovic erőfeszítéseit, mellyel a Szerbiát, Boszniát és Horvátországot sújtó árvíz áldozatainak megsegítéséért küzd.

 

Origo
17:07

Gólbírót akar a Bayern

A Bayern München sürgeti, hogy a Bundesligában minél előbb legyen gólbíró. Négy napja, a német kupa döntőjében a játékvezető éppen a Bayern javára tévedett, amikor a második félidőben nem adta meg a Borussia Dortmund szabályos gólját, ugyanis a Bayern védője már a gólvonalon túlról szabadított fel. A meccset így a gól nélküli rendes játékidő után hosszabbításban 2-0-ra megnyerte a Bayern.

Origo
17:04

Sereghajtó veri az Atléticót

Nem túl meglepő, mégis ijesztő statisztikával rukkolt elő a BBC: a Premier League-ben utolsó helyen végző Cardiff City 62 millió fontot keresett a bajnokság tévés jogaiból a most véget ért szezonban, miközben a spanyol bajnok (és BL-döntős) Atlético Madrid 37 milliót kapott a La Ligában.

Origo
16:48

Ince az Interben?

Paul Ince fia, Tom is az Internazionale játékosa lehet. Az olasz klub érdeklődik a Blackpool lejárt szerződésű támadó középpályása iránt. A 22 éves focista hihetetlennek és álomnak nevezte, hogy komolyan felmerült a neve az Internél.

Origo
16:39

Balotellit rasszista támadás érte

Rasszista bekiabálásokat intéztek Mario Balotellihez az olasz válogatott covercianói edzőtáborában. A szövetség elnöke, Giancarlo Abete "elfogadhatatlannak" nevezte a cselekedetet. Abete legalább annak örült, hogy csak pár ember kiabált a Milan csatárának.

Origo
16:36

Támogatja a fitneszt a koszovói milliárdos

Behgjet Pacolli koszovói miniszterelnök-helyettes úgy döntött, hogy támogatja a szombaton kezdődő koszovói WBPF fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságot. Pacollit, a Koszovói Köztársaság első elnökét 546 millió dolláros vagyonával az ország leggazdagabb emberének tartják, egyike volt a 2008-as függetlenségi nyilatkozat aláíróinak.
 

Bhegjet Pacoli, koszovó első elnöke és Buranits Ildikó fitneszes sportvezetőnő

Forrás: Buranits Ildikó

"Komoly összeggel hozzájárul az Eb-rendezéshez, fizeti a teljes színpadállítási költséget, a hang- és a fénytechnikát" - számolt be a Pacollival szerdán tárgyaló Buranits Ildikó, a WBPF női szakágának a vezetője. A magyar fitneszes különítmény csütörtök éjjel indul útra a viadalra, amelyről az Origo is beszámol helyszíni tudósításokkal.

Origo
16:26

Real-Atlético 6-5

A Bajnokok Ligája-osztályzatok alapján a Real Madrid kezdője egy árnyalattal jobban áll az Atléticónál. A BL-döntő május 24-én, 20.45-kor kezdődik majd.

 

MTI
16:16

Mozikban a Barca magyarjairól szóló film

Jövő hét csütörtöktől országosan az art mozikban lesz látható Kocsis Tibor alkotása, a Magyarok a Barcáért című film, amely a katalán sztárcsapat történetében jelentős szerepet betöltött magyar futballisták - Kubala László, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor - történetét dolgozza fel.


A Magyarok a Barcáért című alkotást már március végén bemutatták egy háromrészes dokumentumfilm-sorozat formájában a Dunán, ugyanakkor Kocsis Tibor hangsúlyozta, hogy a moziba kerülő film negyedórával hosszabb, azaz másfél órás, valamint a képi anyagok jelentős részét is kicserélték. A rendező hozzátette: várhatóan még a 2016-os Európa-bajnokság előtt elkészül majd a Kubala László életét feldolgozó film is.

Origo
16:07

Kemény pillanatok a gleccserhasadékból

Miután kimentették John All amerikai hegymászót, aki hétfő délben szenvedett balesetet a Himalájában található hegycsúcs, a 7200 méter magas Himlung kettes tábora környékén, a sportember megosztotta azt a felvételt, amit a gleccserhasadékba zuhanás utáni pillanatokban készített. A baleset részleteiről a 4bakancs.com oldalon olvashat.

Origo
15:59

Megkezdődik a Barca-építkezés

A Barcelona labdarúgócsapata hivatalosan is bemutatta új edzőjét, Luis Enriquét. A 44 éves szakvezető nem használt nagy szavakat, egy új, sikeres, támadófutballt játszó együttes építését ígérte, amelyben a fiataloknak is lesz helyük, ha érdemesek arra. A részletekről itt olvashat.

Origo
15:22

Nem köszöntik az angol kapitányt

Roy Hodgson az angol válogatott vb-esélyeiről tartott sajtótájékoztatót, melyen akadt egy kedélyes pillanat. A szövetségi kapitányt arról kérdezték, tudja-e a játékosai születésnapját? "Nem. Ők sem kívánnak nekem boldog születésnapot."

Origo
15:11

Íme az NB I zárófordulója

OTP Bank Liga, 30. forduló:
Május 30., péntek
PMFC-Matias - Haladás, 19.00

Május 31., szombat
Lombard Pápa - Újpest FC, 16.00
KTE-Phoenix Mecano - Puskás Akadémia, 18.00
MTK Budapest - Kaposvári Rákóczi, 18.00
Győri ETO - Mezőkövesd-Zsóry, 20.00
DVSC-Teva - Budapest Honvéd, 20.00

Június 1., vasárnap
Videoton FC - DVTK, 16.30
Ferencváros - MVM Paks, 16.30

Origo
14:56

Babos-siker a Garros selejtezőjében

Babos Tímea harmadik kiemeltként legyőzte Maria Irigoyent a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének első fordulójában: Babos (3.)-Irigoyen (argentin) 6:2, 7:5. A 21 éves magyar játékos - aki századik a világranglistán - 1 óra 13 perc alatt búcsúztatta argentin riválisát (164.). A főtáblára kerüléshez három győzelem kell, a soproni teniszező következő ellenfele a holland Indy De Vroome (205.) lesz.

Origo
14:53

Kayla Sopronban

A Notre Dame Egyetem végzőse, a 21 éves, kettes és hármas poszton egyaránt bevethető Kayla McBride, egy évre aláírt az Uniqua MKB-Euroleasing Sopron nőikosárlabda-csapatához. "Egyre kisebb a pénzügyi mozgásterünk, ezért már a közepes képességű légiósokat sem tudjuk megfizetni. Helyettük fiatal tehetségeket igazolunk, és az elvárásainkat is ehhez igazítjuk, mivel továbbra is a klub pénzügy stabilitása az elsődleges szempont" - mondta Török Zoltán ügyvezető a klub honlapján.

A Sopron jövő évi kerete: Ciglar Iva, Weninger Virág, Fegyverneky Zsófia, Kayla McBride, Simon Zsófia, Zsovár Orsolya, Aleksandra Crvendakic, Kuttor Enikő, Licskai Zsófia, Krnjic Sara, Dragana Stankovic

Origo
14:26

Íme a 32 vb-mez

 

Origo
14:24

Enrique leült a Barca-padra

A székfoglalójában pedig látványos támadójátékot ígért, és azt, hogy minden posztnál megvizsgálják, ki volna a legalkalmasabb oda. A most véget ért, rosszemlékű idényről azt mondta, az a múlt, nyártól változások lesznek, továbbá megkérte a sajtót, hogy ne hasonlítsák össze Josep Guardiolával.

 

Origo
14:20

Gera a Fradiban?

Bőven előfordulhat, hogy lesz még egy fordulat a Gera-sztoriban.

Origo
13:33

YouTube-cica a baseballmeccsen

A gazdája megmentése révén YouTube-sztárrá vált macska végezte el a nem hivatalos kezdődobást egy kedd esti amerikai baseball mérkőzésen. A Tara nevű állat a Bakersfield Blaze és a Lancaster JetHawks mérkőzésén a családfő ölében ülve "hajította" el a horgászzsinórra erősített labdát, míg a meccs igazi kezdődobását gazdája, a négyéves Jeremy végezte el.

A Tara névre hallgató állat május 13-án mentette meg négyéves gazdáját egy rátámadó kutyától. A bakersfieldi hőstettet a biztonsági kamerák rögzítették. A YouTube-videó nézettsége mostanra meghaladta a 21 milliót.

Origo
12:33

Madaras elhagyja a Reccót

Tíz év légióskodás után hazatér az olasz Pro Reccótól Madaras Norbert kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok vízilabdázó, aki a Szolnok csapatában folytatja tovább játékos-pályafutását.

Origo
12:30

Lisztes exedzője Frankfurtban

A 14 éven át a Werder Brement irányító Thomas Schaaf lett az Eintracht Frankfurt focicsapatának edzője. Schaaf 2004-ben bajnokságot és kupát nyert, és Lisztes Krisztiánt is edzette.

Origo
12:25

Jön Enrique

Luis Enrique 13 órakor megtartja az első sajtótájékoztatóját a Barcelona edzőjeként.

 

Origo
12:12

Pintér kikéri, hogy alpári lenne

Pintér Attila szerint erősen túloztak azok, akik azt állították, hogy a pályára berohanva, idegebetegen toporzékolva, alpári stílusban szidta a játékvezetőt egy U9-es focitornán, ahol a fia is részt vett. Az MLSZ nem folytat vizsgálatot a válogatott szövetségi kapitányának ügyben. Minden részlet ide kattintva.

Origo
12:09

Falcao a keretben

A súlyos térdsérüléséből lábadozó Monaco-csatár, Radamel Falcao elutazik a világbajnokságra készülő kolumbiai válogatott jövő héten kezdődő edzőtáborába, s a június 2-i csapathirdetésig eldől, hogy tudja-e vállalni a játékot a tornán. A kolumbiaiak Görögországgal, Elefántcsontparttal és Japánnal találkoznak majd a vb csoportkörében.

Origo
12:08

Ribéry vb-győzelemmel búcsúzna

Saját bevallása szerint Brazíliában szerepel utoljára világbajnokságon Franck Ribéry, a francia fociválogatott játékmestere. "Úgy kell odautazni, hogy valami összejöjjön, egyszerűen meg kell próbálni megnyerni a vb-t" - nyilatkozta lényegretörően.

Origo
12:05

Pacquiao ősszel bokszol újra

A Fülöp-szigeteki bokszoló két évre kötelezte el magát a legismertebb meccsszervezők közé tartozó amerikai Bob Arumnak. Legközelebb novemberben bokszol majd, még nincs ellenfele, de az esélyesek közt említik a mexikói Juan Manuel Márquezt és a brit Amir Khant is.

Origo
12:01

Satan visszavonul

A keddi, dánok elleni győztes világbajnoki mérkőzés volt Miroslav Satan utolsó meccse, a szlovákok klasszis hokisa ugyanis a találkozó után bejelentette, hogy 22 év után befejezi a pályafutását. A 39 éves hokis összesen 1050 NHL-mérkőzésen lépett jégre, a Pittsburgh Penguinsszel 2009-ben Stanley-kupát nyert. A szlovák válogatottal 2002-ben világbajnoki aranyérmet ünnepelhetett.

Origo
12:00

Készül az MK-döntőre az Újpest

Fellobogózták a Városházát Újpesten, a Diósgyőr elleni vasárnapi Magyar Kupa-döntő előtt. 

Forrás: Origo
Origo
11:55

Készül a BL-döntőre a Real

A klub edzőközpontjában dolgoznak a 10. BEK/BL-győzelmére hajtó csapat játékosai. Az Atlético Madrid elleni döntő május 24-én lesz, Lisszabonban.

 

Origo
11:49

Elszánt szurkoló

A Montreal Canadians hokicsapatának egyik szurkolója a klubcímert tetotváltatta a fejére. Megkapó látvány.

 

Origo
10:58

Megijedt Wozniacki vőlegénye

Pár nappal a tervezett esküvő előtt visszavonta az eljegyzést Rory McIlroy, Caroline Wozniacki vőlegénye. A korábbi világelső golfozót az esküvői meghívók írása ijesztette meg: "Hétvégén állítottuk össze a meghívottak listáját, mikor ráébredtem, hogy még egyáltalán nem állok készen erre."

Origo
10:37

Rossi időgépre ülne

"Ahhoz, hogy Márquezzel versenyezhessek, 22 évesnek kellene lennem" - mondta félig viccelve Valentino Rossi, a MotoGP hétszeres világbajnoka minden idők legfiatalabb világbajnokáról, aki az idény első öt futamát megnyerte.

Origo
10:09

Akire nyolc klub hajt

Nem kell félnie Ashley Cole-nak, hogy csapat nélkül marad, miután távozik a Chelsea-től. A Mirror és a Daily Mail is nyolc-nyolc klubot számolt meg, amelyik leigazolná: Manchester City, Liverpool, Arsenal, Monaco, New York Red Bulls, Real Madrid, Paris Saint-Germain és Manchester United.

Origo
09:58

Ismét Liverpool-MU harc

Amint Van Gaal betette a lábát a ManUnitedhez, máris frontot nyitott a Liverpoollal szemben: ajánlatot tett a Vörösök kiszemeltjére, Jevhen Konopljankára. A Pool 12 millió fontot ajánl érte, ám a ManUtd megfigyelői is többször megnézték már, legutóbb a hétvégén.

MTI
09:41

Radikális változások a román fociban

A román labdarúgó-bajnokság élvonalának radikális átalakításáról döntött kedden a Liga 1 közgyűlése - írják a szerdai romániai lapok. A Krónika erdélyi magyar napilap beszámolója szerint a jelenlegi 18 csapatos bajnokság a 2015-2016-os idényre 14 csapatosra szűkül.

A 26 fordulós alapszakasz után az első hét helyezett folytatja a küzdelmet a rájátszás felsőházában, ahol szintén mindenki játszik mindenkivel hazai pályán és idegenben is. Hasonló rendszer szerint zajlik majd a rájátszás az alsóházban, ahonnan az utolsó két helyezett kiesik, az ötödik pedig osztályozót játszik. 

Ekkor a Liga 2-ben - a korábbi tervek szerint - már egyetlen, húszas csoportban kerül sor a mérkőzésekre: az első kettő egyenesen feljut az élvonalba, osztályozóra pedig a harmadik helyezett lesz jogosult.

Az új formátum azt jelenti, hogy izgalmasabb végjátékban dőlhet el a bajnoki cím, hiszen a felsőház rájátszásában a legerősebb csapatok mérkőznek meg egymással. A bajnoki hajrában több rangadó lesz, ettől pedig a romániai futball felvirágzását várják a szakági vezetők. Az új rendszerre való áttérés azt is jelenti, hogy a 2014-2015-ös idény végén hat csapat búcsúzik az élvonaltól, és a helyükre csak kettő érkezik a másodosztályból.

MTI
09:19

NHL-múltú edző a Dabnál

Játékosként NHL-t, edzőként pedig KHL-t megjárt trénere lehet a következő szezontól a magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes Dab.Docler hokicsapatának.

Origo
09:11

Gerendás nem nézte a pólódöntőt

"A döntő egyik meccsét sem néztem meg, mert az Egernek nem tudtam volna drukkolni, ellene meg nem akartam: annál sokkal közelebb állt hozzám a klub és a fiúk" - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gerendás György, akit az Eger a szezon közben menesztett. Gerendás az ősztől az FTC szakmai igazgatója lesz.

MTI
09:03

Futácstól nem kell félniük a dánoknak

Futács Márkó nem játszhat csütörtökön, a magyar labdarúgó-válogatott dánok elleni felkészülési mérkőzésén, s már el is utazott Debrecenből. Az mlsz.hu beszámolója szerint a támadónak egy korábbi sérülése újult ki, ezért hazatért Diósgyőrbe.

Fiola Attila (MVM Paks) is kisebb sérüléssel bajlódik, ő maradt Debrecenben, de egészen biztosan nem játszhat csütörtökön, s a következő két napban a válogatott orvosi stábja folytatja a kezelését.

MTI
09:03

Super Bowlhoz új stadion dukál

Minneapolis rendezheti 2018-ban az 52. Super Bowlt, az NFL fináléját. A klubtulajdonosok erre vonatkozó döntését kedden hozták nyilvánosságra. A döntő megrendezésére még New Orleans és Indianapolis pályázott.

Minneapolis 1992 után másodszor adhat otthont a Super Bowlnak, 2018-ban a Minnesota Vikings most épülő, vadonatúj stadionja lesz a helyszín. Jövőre Phoenixben, 2016-ban San Franciscóban, 2017-ben pedig Houstonban lesz a világ legnagyobb egynapos sportrendezvényének tartott finálé.

MTI
09:01

Wade és James elintézte

Az Indiana Pacers kikapott otthon a címvédő Miamitól kedden az NBA keleti főcsoportdöntőjében, így a floridai csapat 1-1-re kiegyenlített a párharcban. A Heat-vezér LeBron James 22 pontjából 12-t a zárónegyedben szerzett, Dwyane Wade pedig 23 pontig jutott.

A két játékos szórta csapata utolsó 20 pontját, a vendégek utóbbi 40 rájátszásos meccsükön egyszer sem kaptak ki kétszer egymás után. Amióta összeállt a James, Wade, Chris Bosh szupertrió, a Miami négyszer maradt alul egy párharc nyitányán, ám végül mindannyiszor győztesen került ki a csatából. A bő hét perccel a vége előtt még 73-69-re vezető Pacersben Lance Stephenson 25, Paul George pedig 14 pontot dobott.

eredmény, főcsoportdöntő, Kelet, 2. mérkőzés:
Indiana Pacers - Miami Heat 83-87

A párharc 1-1-re áll és az egyik fél negyedik sikeréig tart.

Még több bejegyzés