Vágólapra másolva!
Az indiai Hyderabadban, a női és férfi Világkupa döntőinek második napján a világossal játszó címvédők, a kínai Hszua Juhua és az indiai Viswanathan Anand nyertek. A hazai pálya előnyeit élvező Anand az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval szemben védte meg címét, míg a kínai nagymesternő az esélyesebbnek számító bolgár Európa-bajnoknő, Antoneta Sztefanovát győzte le.

Két évvel ezelőtt a kínai sakkozásnak fellegvárának számító Senjang volt a színhelye az első Világkupának. A kínai Hszu Juhua és az indiai Viswanathan Anand lett a győztes. Az indiai csodavárosban, Hyderabadban mindketten megismételték sikerüket, Anand érezhette a hazai pálya előnyeit (hátrányait), míg Hszu Juhua győzelmi utáni pillanataiban felsőfokon dicsérte a szervezést.

A csoportmérkőzések során mindketten átéltek kritikus pillanatokat, Anand éppen honfitársától, Sasikirantól kapott ki. A kínai nagymesternő pedig az előcsatározásokat Sztefanova elleni vereséggel kezdte. A versenysorozat egyik legkönnyebb győzelmét Anand éppen a döntő második partijában aratta. Saját bevallása szerint is meglepte őt az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov választása, az orosz huszárjáték. A jól ismert variban Kaszimdzsanov próbált újítani, 11. ... Ff5 helyett a 11. ... Fg4 a szokásos. Tisztáldozata legkevésbé Anandot lepte meg, az indiai ex-világbajnok pár lépés alatt tudomására hozta, hogy hazai földön csak ő nyerhet. A győzelmi sajtótájékoztatón nem kesergett azon, hogy nagy riválisai, Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik távol maradtak. A 180 ezer dolláros díjalapból nyertesként 46 ezerrel gazdagodott.

Érthetően repesett a boldogságtól Hszu Juhua. Taktikai csatározásban bizonyult jobbnak, Sztefanova meglepő módon a spanyol megnyitás Arhangelszkij változatára szavazott. Az ismert tisztáldozatot elhárította, de meggyengült királyállása ellen védhetetlen támadást indított a magát Indiában szinte otthon érző kínai olimpiai bajnoknő. Hszu Juhua győzelmének értékét növeli, hogy a világkupa mezőnyében a rangsorban csak a nyolcadik volt. Elsőségét 16 ezer dollárral jutalmazták.

A férfi Világkupa döntője:

Kaszimdzsanov (üzbég, 2653) - Anand (indiai, 2755) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Anand (2755) - Kaszimdzsanov (2653)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. d4 d5 6. Fd3 Fd6 7. 0-0 0-0 8. c4 c6 9. Vc2 Ha6 10. a3 Be8 11. Hc3 Ff5 12. Be1 h6 13. c5 Fc7 14. Fd2 Fa5 15. Ff4 Fxc3 16. bxc3 Hc7 17. h3 He6 18. Fh2 H6g5 19. He5 f6 20. Hg4 Va5 21. He3 Fe6 22. Bac1

Forrás: ORIGO


22. ... Hxh3+ 23. gxh3 Fxh3 24. Hc4 Vxc3 25. Vxc3 Hxc3 26. Hd6 Bxe1+ 27. Bxe1 b5 28. Be3 Fg4 29. Ff5 és sötét feladta

A női Világkupa döntője:

Sztefanova (bolgár, 2541) - Hszu Juhua (kínai, 2473) 0,5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Hszu Juhua (2473) - Sztefanova (2541)
Spanyol megnyitás

1. e4 e5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 a6 4. Fa4 Hf6 5. 0-0 b5 6. Fb3 Fb7 7. Be1 Fc5 8. c3 0-0 9. d4 Fb6 10. Fe3 exd4 11. cxd4 Ha5 12. Fg5 h6 13. Fh4 Hxb3 14. axb3 g5

Forrás: ORIGO


15. Hxg5 Hxe4 16. Hf3 Hg5 17. Fxg5 hxg5 18. Hc3 d6 19. d5 g4 20. Hd4 Vg5 21. He4 Vg6 22. Hg3 Bae8 23. Hdf5 Kh8 24. Vd2 Be5 25. Bxe5 dxe5 26. Hh4 Vd6

A taktikai csatározásban a sötét királyszárny gyengesége a döntő. Hiába van a bolgárok Európa-bajnoknőjének futópárja, a világos huszárok ideális mezőket találnak maguknak.

Forrás: ORIGO


27. Vg5 Fc8 28. Hgf5 Fxf5 29. Hxf5 Vg6 30. Vh4+ Vh7 31. Vf6+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa