Vágólapra másolva!
Bledben, a 35. sakkolimpián férfi válogatottunk a kínai csapat elleni 3-1-es győzelemmel megkoronázta csodálatos szereplését, ezüstérmes lett.  Nagy fölénnyel előzte meg a bronzérmes örmény együttest, s mindössze egy ponttal maradt el a címét megvédő orosz gárdától. Női válogatottunk igazi bravúrral az elvárást messze túlteljesítve ötödik lett. A női olimpia hajrája egy kisebb krimire emlékeztetett, a négy fordulóval a befejezés előtt még fölényesen vezető grúz csapat sorozatban négyszer szenvedett vereséget, s leszorult a dobogóról. Az isztambuli győztes, az orosz és a kínai csapat megvédte elsőségét.

A természeti szépségeiben utolérhetetlen szlovén város, Bled örök emlék marad a magyar sakkozás számára. Legutoljára Máltán, 1980-ban érmes férfi válogatottunk sakkolimpián. Huszonkét évvel ezelőtt felejthetetlen párharc folyt a magyar és szovjet csapatok között a női és a férfi sakkolimpián is. A férfi párharcot végül a Bucholz-pontszámítás döntötte el Karpovék javára, míg a női versenyfutást fél ponttal nyerték a nagy riválisok. A bledi sakkolimpián óriási teherként nehezedett férfi válogatottunk vállára, hogy 22 esztendő telt el éremszerzés nélkül, sőt egyes olimpiákon a poklok poklát járták meg csapataink. Az olimpia előtt a második helyre rangsorolták együttesünket, de a nagy megmérettetést megelőző sajtótájékoztatón Lékó Péter és Almási Zoltán is csak óvatosan optimistán nyilatkozott.

A remek kezdést kisebb magtorpanást követte, majd a "kijózanító" vereség a csehektől a hatodik fordulóban. A hetedik játéknaptól kezdve nagymestereink megtáltosodtak, s bravúrt bravúrra halmoztak. A címvédő orosz csapat legyőzése érthető módon megnövelte a hazai elvárást is, de Bledben a Kállai Gábor vezette együttes megőrizte higgadtságát, s változatlanul az ezüstérem megszerzését tűzte ki célul. A hatos nyerősorozat, a fegyelmezett, okos játék általános elismerést aratott. A záró napon a kínai válogatott legyőzése csak megkoronázta a remek szereplést, a 14 forduló során csapatunk egyetlen meccset vesztett, kettőt elremizett és 11 győzelmet aratott. A 14 fordulóban nagymestereink 56 játszmát vívtak, s mindössze egyetlen vereséget szenvedtek.

A bronzéremért folyó csatában az örmények győztek, s értek végül célba. Nagy meglepetés a korábban meghatározó szerepet játszó ukránok gyenge szereplése.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Jugoszlávia (31) - Oroszország (36,5) 2 - 2

Kína (32,5) - Magyarország (34,5) 1 - 3
Ye Jiangchuan (2667) - Lékó Péter (2743) döntetlen
Hszu Jun (2643) - Polgár Judit (2685) döntetlen
Zsang Zsong (2620) - Almási Zoltán (2672) 0 - 1
Ni Hua (2545) - Gyimesi Zoltán (2596) 0 - 1

Örményország (32) - Grúzia (33) 3 - 1
Izrael (31,5) - Hollandia (31) 1,5 - 2,5
Lengyelország (31) - Anglia (31) 1,5 - 2,5
Németország (30,5) - Spanyolország (30,5) 2 - 2
Franciaország (30,5) - Macedónia (30) 1 - 3
Ukrajna (30) - Dánia (30) 2,5 - 1,5
Franciaország (30,5) - Macedónia (30) 1 - 3
Ukrajna (30) - Dánia (30) 2,5 - 1,5
Svédország (30) - Szlovákia (30) 1 - 3
Bosznia-Hercegovina (30) - Bulgária (30) 2,5 - 1,5
Svájc (30) - Kuba (29,5) 3 - 1

A férfi olimpia végeredménye:
1. Oroszország 38,5 (Kaszparov, Griscsuk, Halifman Morozevics, Szvidler, Rublevszkij)
2. Magyarország 37,5 (Lékó Péter 6/11, Polgár Judit 8,5/12, Almási Zoltán 9/13, Gyimesi Zoltán 4,5/7, Ruck Róbert 2,5/4, Ács Péter 7/9).
3. Örményország 35 (Akopjan, Lputjan, Aszrian, Szargiszian, Minaszian, Anasztazian)
4. Grúzia 34, 5. Kína 33,5, 6. Hollandia 33,5, 7. Anglia 33,5, 8. Szlovákia 33, 9. Izrael 33, 10. Jugoszlávia 33 pont.

A női olimpia hajrája egy krimire emlékeztetett, hiszen a fölényesen vezető grúz válogatott sorozatban négy meccset vesztett, s a végén még a dobogóról is leszorultak. Nem kis szerencsével védték meg elsőségüket a kínai nagymesternők, kicsit bukdácsolva értek ezüstös helyre az oroszok, s bravúros hajrával felkapaszkodtak a dobogóra a lengyelek. A grúz sakkozás fekete napjaként emlegetik majd a november második vasárnapját, mindkét csapatuk éremesélyt szalasztott el.

Korántsem volt könnyű női csapatunknak megbirkózni a "másodhegedűs" szerepkörrel, a férfi válogatott remek eredményének árnyékában voltak. Régen fordult elő, hogy együttesünk rangadók sorát játszhatta, megmérkőzhetett a legjobbakkal, s nem "külső körön", hanem nagy küzdelemben érte el a várakozáson felüli ötödik helyet.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Bulgária (24) - Kína (27) 0,5 - 2,5
Grúzia (26,5) - Jugoszlávia (23,5) 1 - 2
Szlovákia (23,5) - Oroszország (23,5) 0,5- 2,5
Lengyelország (25) - Vietnam (24,5) 3 - 0
Ukrajna (23,5) - Amerikai Egyesült Államok (24) 2 - 1
Azerbajdzsán (23) - Örményország (23,5) 2,5 - 0,5
Anglia (22,5) - Németország (22,5) 1,5 - 1,5
India (22,5) - Izrael (22,5) 1 - 2

Magyarország (22,5) - Moldávia (22,5) 3 - 0
Vajda Szidónia (2365) - Petrenko (2349) 1 - 0
Lakos Nikoletta (2350) - Seremetyeva (2329) 1 - 0)
Gara Anita (2315) - Partac (2205) 1 - 0

Verőci Zsuzsa