Vágólapra másolva!
Lékó Péter a linaresi szuperverseny győztese. A torna utolsó fordulójában sötéttel kiharcolta a döntetlent Vlagyimir Kramnyikkal szemben, egyforma pontszámmal végeztek, de a több nyerés nagymesterünk javára döntött. Megosztozott a ponton a két exvilágbajnok, Viswanathan Anand és Garri Kaszparov is, félpontos hátránnyal végeztek holtversenyben a harmadik helyen. A FIDE világbajnoka, Ruszlan Ponomarjov győzelemmel fejezte be szereplését, s ötödik lett.

Nagyszerű magyar sakksiker született az andalúziai kisvárosban, Linaresben. Az esztendő legerősebb szuperversenyén, a hét résztvevős, kétfordulós, 20-as kategóriájú tornán Lékó Péter holtversenyben végzett világbajnoki döntőbeli ellenfelével, a címvédő Vlagyimir Kramnyikkal, de a kiírás alapján a több győzelmet elért Lékót hirdették ki győztesnek. A 23 éves szegedi nagymester kiemelkedő eredményt ért el, sikerrel bizonyította, hogy egyáltalán nem volt véletlen a dortmundi világbajnok-jelölti verseny megnyerése. Lékó az elmúlt egy évben hihetetlenül sokat fejlődött, szélesedett a megnyitási repertoárja, bátran vállalja a bonyodalmakat, s esetleges vesztés után nagy küzdőszellemmel képes a javításra, a vereség nem töri le.

Első számú nagymesterünk igazi maratoni partikat vívott, mindenkinél jóval többet töltött a sakktábla mellett, s erőfeszítéseit siker koronázta. Sokáig fogunk emlékezni Garri Kaszparovval vívott fantasztikus küzdelmére, Ruszlan Ponomarjov elleni hétórás csatájára, Vallejo Pons elleni pozíciós csúcsteljesítményére. Remek megnyitáselméleti felkészültsége szépen kamatozott Radzsabovval szemben. Az első körben Anandtól szenvedett vereséget, világossal visszavágott az indiai exvilágbajnoknak. Keseregtünk Vallejo Pons elleni botlása miatt, de a vesztés szerencsére Pétert nem törte le, hideg fejjel, okosan tudta játszani a sorsdöntő játszmát Ananddal.

A záró fordulóban pontos védekezéssel hárította Vlagyimir Kramnyik próbálkozásait. Péternek a nagyszerű eredmény hitet, önbizalmat adhat. Megerősítést nyert, hogy a legjobb úton halad, Vlagyimir Kramnyiknak méltó ellenfele lesz a világbajnoki döntőben. A klasszikus gondolkodási játszmákban még sohasem vesztett az orosz világbajnok ellen! Március 15-től már együtt szerepelnek a hagyományos monacói Amber tornán. A rapid, illetve a vakon vívott partikban bátran lehet kísérletezni, jól szolgálja majd a további felkészülését. Lékó Péter 10 Élő-pontot is szerzett!

A tornán megőrizte veretlenségét Vlagyimir Kramnyik, a Wijk aan Zee-i kisiklását gyorsan feledtette. Széles megnyitási repertoárral érkezett a spanyol kisvárosba, új nyitásokkal is próbálkozott, elégedett lehet teljesítményével. Megszakadt egy fantasztikus sorozat. Garri Kaszparov 1999 januárja óta kilenc szuperversenyt nyert meg, egyszer holtversenyben végzett az élen. Tizenkettedik linaresi szereplése a megszokottnál jóval szerényebbre sikeredett. A torna második fordulójában, Radzsabovtól elszenvedett balszerencsés vereségén nem tudta túltenni magát, mert játékában ezúttal nem volt átütő erő. Csak két partit nyert, világossal mindkettőt, világbajnoki döntőbeli ellenfelét, a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjovot és Anandot győzte le.

Joggal lehet elkeseredett Viswanathan Anand, meglepő hibákat követett el két sorsdöntő bástyavégjátékban is, Kaszparovval remizhetett volna, Lékó ellen sem kellett volna elvesztenie a gyaloghátrányos állását. A két vereség mellett az indiai exvilágbajnok hármat nyert, Kaszparovval szemben vesztett mini meccset.

Változatlanul hullámvölgyben a FIDE világbajnoka, Ruszlan Ponomarjov. Három nagy riválisától is kikapott, Vallejo Pons jó kuncsaftja volt. A két ifjú titán, Vallejo Pons és Teimur Radzsabov nem okozott csalódást, méltó ellenfélnek bizonyultak, s megkeserítették a szupernagymesterek életét. A torna 42 játszmájából 15 végződött döntéssel, tizenegy partit nyertek világossal. A legnagyobb szenzáció Radzsabov nyerése volt, a legizgalmasabb partit Lékó és Kaszparov játszotta. Élvezettel néztük az érdekes játszmákat. Néha csodálkoztunk a bakik miatt, de összességében a 20. linaresi verseny joggal hozta lázba a sakkrajongókat.