Vágólapra másolva!
A 64 - Sahmatnoje Obozrenije című lap főszerkesztője, Alekszandr Rosal hetedik éve szervez a sakkozók Oscar-díjának odaítélésére a szavazást. A tavalyi esztendő legjobbjának járó büszke címet 60 ország 321 szakírója és nagymestere ismét Garri Kaszparovnak ítélte. Az orosz exvilágbajnok folytatta páratlan sorozatát, 1999 óta tizenegy szuperversenyen győzött, tavaly egy tornát nyert, vezéregyénisége volt a bledi sakkolimpián aranyérmet szerzett orosz válogatottnak. Nagyszerű sikerként könyvelhetjük el Lékó Péter második helyét, aki megelőzte többek között Viswanathan Anandot is, Polgár Judit a nyolcadik lett.

A spanyol sakkszervező és újságíró, Jordi Puig 1968-ban kérte először voksolásra az újságírókat, akik akkor Borisz Spasszkijnak ítélték a díjat. Egy évvel később is Szpasszkij győzött, a sakkozás tizedik világbajnokaként. Ezután Róbert Fischer évei következtek, az amerikai fenomén háromszor is joggal érdemelte ki az Oscar-díjat. Tőle Anatolij Karpov vette át az uralkodói szerepet, a sakkozás tizenkettedik világbajnokát 1973 és 1977 között megszakítás nélkül hatszor választották meg az év legjobbjának. Bár Karpov Korcsnojjal szemben 1978-ban megvédte címét, az újságírók mégis a világbajnoki döntőt vesztes sakkozónak adták a díjat.

Karpov 1979 és 1981 között ismét tündökölt, majd tőle a kihívó Garri Kaszparov vette át a stafétabotot. Kaszparov 1982-ben és 1983-ban nyert a szavazáson, majd Karpov pályafutása alatt alighanem utoljára 1984-ben kapta meg a díjat. Kaszparov világbajnoki címének megszerzésével, majd megvédésével méltán érdemelte ki négyszer is az Oscar-díjat. Puig 1989-ben bekövetkezett halálával 1995-ig nem volt gazdája a szavazás megszervezésének. Ebben az időszakban többen is osztottak díjakat, de csak hét éve van ismét igazi szavazás, amelynek komoly rangja van, s nyomon követhető, hogy kik is értékelték az elért eredményeket.

A nagy tekintélynek örvendő sakklap, a "64" által szervezett voksolás sikerét mi sem jellemzi jobban, hogy 1995-ben 35 országból 120-an adták le voksukat, míg idén már 60 ország 321 szakírója és nagymestere szavazott. Kaszparovot 1995-ben és 1996-ban a legjobbnak választották, míg 1997-ben és 1998-ban Viswanathan Anand kapta a legjobbnak járó díjat. Kaszparov 1999-ben ismét győzött, 2000-ben londoni legyőzőjére, Vlagyimir Kramnyikra voksoltak. Ezt a választást a szuperversenyeken villogó Kaszparov erősen kifogásolta. A harmadik évezred első Oscar-díját Kaszparovnak ítélték, az exvilágbajnok elsőségéhez nem férhetett kétség, Kramnyik szoros versenyben előzte meg Ponomarjovot.

A legjobb tízre adhatja le voksát a szakma, összesítéskor az első hely 13 pontot ért, a második 11-et, a harmadik hely 9 pontot kamatozott, a negyedik helyezés hetet jelentett, majd helyezésenként eggyel csökkent a pontszám. A szakma is értékelt, 71 nagymester voksolt. A 321 szavazó közül 228 jelölte az első helyre Kaszparovot, fölényesen lett első. Az orosz exvilágbajnok a megszokottnál kevesebbet versenyzett, igaz, rangjának megfelelő tornát sem igen rendeztek. Linaresi elsőségét, a bledi sakkolimpián mutatott teljesítményét nem halványíthatta el az Oroszország-Világválogatott rapid mérkőzésen elért szerény eredménye.

Lékó Pétert huszonheten az első helyre jelölték. Első számú nagymesterünk a dortmundi világbajnok-jelölti torna megnyerésével érdemelte ki a szakma elismerését, de a dubai Világkupa megnyerése is sokakat láthatóan meggyőzött. Péter 86 második, 74 harmadik helyet kapott, ami igen nagy siker. Lékó az ezüstérmet éppen Kramnyiktól rabolta el, akivel a világbajnoki döntőt vívja. A magyar nagymester 1998-ban tizedik, egy évvel később hatodik, 2000-ben hetedik volt a rangsorban. Anandot húszan szavazták elsőnek, 68 voksoló a második, 71 szavazó a harmadik helyre tette az indiai exvilágbajnokot.

Számomra meglepetés Kramnyik előkelő helyezése, a profi világbajnok eredményeit egyes szavazók nem ismerték pontosan, rosszul értékelték. Polgár Judit egy első hellyel dicsekedhet. Remekelt a bledi sakkolimpián, jó formában játszott a lengyel Polonia Plus GSM csapatában az Európa-kupán, rapid tornát nyert Ponomarjov előtt. A női világranglistát fölényesen vezető Judit 1995-ben nyolcadik, 96-ban tizedik volt, hat év után szavazták be ismét az első tízbe. Érdemes összehasonlítani a legjobbak listáját a 2001-es voksolással. Az orosz Jevgenyij Barejev és Polgár Judit tört előre, Ivancsuk, Adams, Shirov és Morozevics kikerült a legjobbak közül. A januári világranglista első tíz helyezettjéből csak ketten nem kaptak elegendő szavazatot.

A szavazás végeredménye

h.névnemz.pont1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.
1.Garri Kaszparovorosz3802228412911522--1
2.Lékó Pétermagyar266827867457311411-22
3.Viswanathan Anandindiai2453206871623118131054
4.Ruszlan Ponomarjovukrán21452453584127171827109
5.Vlagyimir Kramnyikorosz14711047262440151110129
6.Jevgenyij Barejevorosz113213112242554629139
7.Veszelin Topalovbolgár964-1832313635332012
8.Polgár Juditmagyar771151111262526203120
9.Anatolij Karpovorosz74168713142023163120
10.Alekszander Griscsukorosz7062119202232352019-


Verőci ZsuzsaKaszparov tizedszer Oscar-díjas20020604kaszparov.htmlPolgár Judit tizedszer is Oscar-díjas20020522polgar.html