Vágólapra másolva!
A francia NAO Chess Club ebben az évben sikert sikerre halmozott. A neves idegenlégiósokkal megerősített gárda megnyerte a csapatbajnokságot, a francia kupát, ifjúsági versenyzőik is taroltak. Az Európa Kupa megnyerésével megkoronázták a sorozatot, s nem véletlen, hogy főszponzoruk, Nahed Ojjeh asszony magánrepülőgépén Krétára utazott, hogy együtt ünnepeljen a bajnokcsapattal.

A Klubcsapatok Európa Kupája váratlan fordulatokat, izgalmas párharcokat, hihetetlen elnézéseket is hozott. A sakkvilág színe-javának hétfordulós, svájci rendszerű viadalának drámai finise még sokáig témája lesz a szakcikkeknek. A francia NAO Chess Club remekül használta ki a legnagyobb rivális, a Garri Kaszparov vezette Ladia - Kazany hatodik fordulóbeli megingását, s a hetedik fordulóban megszerezték a végső győzelmet. A tavalyi viadal utolsó játéknapján a NAO vereséget szenvedett, s még dobogóra sem kerültek. Ezúttal az orosz bajnokcsapatot érte utol a végzet. Kaszparovot aligha vigasztalja, hogy a performance versenyen első lett, a tábladíjaknál már megelőzte őt a szkopjei csapatban szerepelt örmény Akopjan.

A júliusi világranglista első huszonöt helyezettjéből tizenhatan játszottak Krétán, Vlagyimir Kramnyik, Viswanathan Anand, Lékó Péter, Veszelin Topalov és Polgár Judit hiányzott csak a nagy nevek közül. A rendezés, a versenyterem, a tájékoztatás egyáltalán nem volt méltó a viadal rangjához.