Vágólapra másolva!
Vlagyimir Kramnyik és Lékó Péter 14 játszmás világbajnoki döntőjét szeptember 25. és október 18. között Svájcban, Brissagóban rendezik meg. A mérkőzés első hivatalos sajtótájékoztatóját a két küzdő fél részvételével május 12-én, Hamburgban tartják meg, ahol színre lépnek a nagy érdeklődéssel várt viadal szponzorai, és ismertetik a hivatalos versenykiírást.

Január végén jelentették be, hogy a klasszikus sakkozás világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik és kihívója, a dortmundi világbajnok-jelölti torna győztese, Lékó Péter szeptember 25. és október 18. között játssza világbajnoki döntőjét. A viadal főszponzora a Dannemann Brasil, és már biztos, hogy a két sakkfenomén Brissagóban mérkőzik meg egymással. Hamburgban tartják meg a világbajnoki döntő első hivatalos sajtótájékoztatóját, ahol a résztvevők mellett a franciák első számú sakkozója, Joel Lautier, a Profi Sakkozók Szövetségének elnöke is megjelenik.

A 14 játszmás döntőben Kramnyiknak döntetlen előnye van, 7-7 esetén megőrizné világbajnoki címét. A tervek szerint kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap kerülne sor a partikra, amelyeket a klasszikus időbeosztás szerint játszanak, két óra negyven lépésre, majd egy óra a következő 20 lépésre, végül 15 perc és lépésenként 30 másodperc a parti befejezéséig. A világbajnoki döntőig Kramnyik és Lékó a júliusi dortmundi szuperversenyen is összecsap egymással. A torna meghívottjait két négyes csoportba osztották, és a világbajnoki döntő két résztvevője egymás ellen is megküzd a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért, s remélhetőleg a döntőben.

Verőci Zsuzsa