Vágólapra másolva!
Moszkvában, a Petroszjan-emlékverseny harmadik fordulójában a világválogatott újabb győzelmet aratott, ezúttal egypontos különbséggel nyert a hat nemzet kiválóságaiból összeállított együttes. Az örmény válogatottban vendégjátékosként szereplő Lékó Péter miniatűrben győzte le a holland Van Welyt. A világranglistát vezető Garri Kaszparov csak remizett a francia Etienne Bacrottal, mindketten bakiztak a gyalogvégjátékban. Az örmény Vlagyimir Akopjan kecsegtető pozícióban többször hibázott az indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand ellen, s vesztett. Váratlan fordulattal az izraeli Borisz Gelfand nyerés helyett vereséget szenvedett. A hatfordulós mérkőzés félidejében a világválogatott négy ponttal vezet.

A nagy érdeklődéssel kísért válogatott mérkőzés harmadik fordulójában sokáig úgy tűnt, hogy a három örmény kötődésű nagymesterrel megerősített Tigran Petroszjan együttes megszerzi az első győzelmét. Arshak Petrosjan csapatkapitány elégedetten figyelhette, hogy veje, Lékó Péter a vezérindiai védelemben meglepő könnyedséggel játszotta túl holland ellenfelét. Loek Van Wely vezérével túlzottan sokat lépkedett a nyitásban, nagymesterünk fejlődési előnyét egy gyors centrumrobbantásra használta ki. A kötésbe került vezér miatt Loek gyalogot vesztett volna, ehelyett a gyorsabb vesztést választotta.

A mérkőzés ötödik játéknapján Lékó Péter az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand ellen a világos bábukat vezeti majd. Ezért is érdeklődéssel figyelte, hogy csapattársa, Vlagyimir Akopjan miként birkózik meg Vishy kedvenc változatával. Sokáig minden a tervek szerint haladt, világos kedvezően állt, csak a gyorsan múló percek okozhattak fejfájást. Akopjan érthetően elkerülte a lépésismétléses döntetlent, de alaposan eltévedt. A végjáték esélyeit már nem tudta jól értékelni, a sötét királyszárnyi gyalogok előrenyomulását nem tudta megakadályozni.

Balszerencsésen alakult Borisz Gelfand játszmája is. Az izraeli sakkozó esélyes gyalogáldozattal előnybe került, de a kritikus állásban kétszer is nagy lehetőséget mulasztott el, majd vesztőt húzott. Gelfandnak ez már a második veresége. Csalódást okozott Garri Kaszparov. A világranglista-vezető orosz exvilágbajnok a franciák ötszörös bajnokát Etienne Bacrot kockáztatás nélküli, pozíciós játékvezetéssel akarta megadásra kényszeríteni, hosszasan kínozta fiatal ellenfelét. Gyalogvégjátékban Bacrot nagyot hibázott, de a bakija "megtorlatlan" maradt. Az örmény sakkozók kedvenc fegyvere a francia védelem, Rafael Vaganjan és Sambat Lputjan teljesítették az elvárást, kiremizték esélyesebb ellenfeleiket.

Harmadik forduló
Örményország - Világválogatott 2,5 - 3,5
Kaszparov (2813) - Bacrot (francia, 2675) döntetlen (Spanyol megnyitás, 66)
Van Wely (holland, 2651) - Lékó Péter (2741) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 22)
Gelfand (2714) - Vallejo Pons (spnyol, 2666) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 24)
Akopjan (2689) - Anand (indiai, 2774) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 45)
Szvidler (orosz, 2733) - Vaganjan (2639) döntetlen (Francia védelem,
Adams (angol, 2731) - Lputjan (2634) döntetlen (Francia védelem, 33)

Összesített eredmény:
Örményország - Világválogatott 7 - 11

A negyedik forduló párosítása:
Kaszparov - Adams
Lékó Péter - Szvidler
Anand - Gelfand
Van Wely - Akopjan
Vallejo Pons - Vaganjan
Lputjan - Bacrot