Vágólapra másolva!
Pakson három döntetlen született a III. Marx György emlékverseny első fordulójában. A játszmák korántsem zajlottak békés mederben, kölcsönös hibák, kihagyott lehetőségek, időzavarok jellemezték a játéknap küzdelmeit. Almási Zoltán sötéttel remizett Emil Szutovszkijjal. Az indiai Krishnan Sasikiran és a címvédő veterán Viktor Korcsnoj partijában a sakkóra is felmondta a szolgálatot, egy túlzottan "határozott" órakezelés nyomán. A paksi testvérharc, Ács Péter és Berkes Ferenc csatája örökös sakkal zárult.

Pakson szombaton este tartották meg a III. Marx György emlékverseny megnyitóját és a sorsolást. Horváth Miklós, a Paksi Atomerőmű Rt. karbantartási igazgatója köszöntötte a vendégeket, üdvözölte a verseny meghívott résztvevőit.

A Magyar Sakkszövetség elnöke, Kunos Péter a torna jelentőségét méltatta, megköszönte az Atomerőmű vezetésének, hogy szponzorálja a tornát, jelentős összeggel segíti a paksi sakkozást. E sorok írója a verseny bírójaként bemutatta a résztvevőket.

A tavalyi viadal győztesét, a 74 éves Viktor Korcsnojt érthetően nagy taps köszöntötte. Az ifjabb generáció számára a veterán nagymester már-már legenda, élő sakktörténelem. Elsőként a legmagasabb értékszámú Emil Szutovszkij húzott sorszámot, és elégedetten mutatta fel az 1-es számot.

A 15-ös kategóriájú, 2616-os Élő-átlagú verseny résztvevői a sorsolási számok sorrendjében:
1. Emil Szutovszkij (izraeli, 2665)
2. Krishnan Sasikiran (indiai, 2642)
3. Ács Péter (2525)
4. Berkes Ferenc (2617)
5. Viktor Korcsnoj (svájci, 2619)
6. Almási Zoltán (2628)

Almási Zoltán és Emil Szutovszkij a paksi tornáig csak az 1996-os a tilburgi versenyen mérkőzött meg egymással. A skót négyeshuszárjátékban végül remiztek, nagymesterünk sötéttel is kezdeményezett.

Ezúttal a spanyol megnyitás divatos 8.h3-as változatában csatáztak. Kezdetben nagymesterünk gondolkodott többet, de Szutovszkij a 17.Fd5 húzásra közel 40 percet szánt. Kár, hogy Zoltán a lépésismétléses döntetlent választotta, mindketten elnézték, hogy világos tervezett kombinációja nem nyert volna, hanem sötét előnyéhez vezetett volna.

A verseny doyenje, Viktor Korcsnoj és az indiai Krihnan Sasikiran két alkalommal csapott össze, hazai pályán az indiai fiú 2000-ben remizett a legendával, a bledi sakkolimpián azonban királya végzetes vándorútra indult, és megsemmisítő matt lett a vége. A megnyitást jól megoldotta a címvédő veterán nagymester, de a kezdeményezést átengedte Sasikirannak.

Korcsnoj nem tétovázott, királyszárnyi akcióval próbálkozott, és a partiban, kölcsönös időzavarban Korcsnoj akkorát ütött a sakkórára, hogy az felmondta a szolgálatot, a digitális óra nemes egyszerűséggel kikapcsolt. Az internetes közvetítés is megszakadt egy pillanatra, az óracsere után folytatódott a csatározás, amely végül igazságos döntetlennel zárult.

A paksi testvérharc korábban is mindig izgalmas küzdelmeket hozott. Kilenc partiban mérték össze eddig erejüket, Ács Péter 5,5-3,5-re vezet Berkes Ferenc ellen. A tavalyi bajnokságon Ács "kiütéses" győzelmet aratott a szicíliai védelem egyik legbonyolultabb változatában, amely Perényi Béla nemzetközi mester nagy találmánya volt.

Ezúttal Ács 1.d4-gyel nyitott, a vezérindiai védelemben sötétnek nem volt gondja, előnybe is került. Időzavarban meglepő fordulatok történtek, Berkes Ferenc tisztet nézett el, majd örökös sakk lett a vége.

Az első forduló eredményei:
Szutovszkij (izraeli, 2665) - Almási Zoltán (2628) döntetlen (Spanyol megnyitás, 24)
Sasikiran (indiai, 2642) - Korcsnoj (svájci, 2619) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 51)
Ács Péter (2525) - Berkes Ferenc (2617) döntetlen (Vezérindiai védelem, 43)

A verseny táblázata

Forrás: [origo]

Szutovszkij (izraeli)

2665

=

*

Sasikiran (indiai)

2642

=

*

Ács Péter

2525

=

*

Berkes Ferenc

2617

=

*

Forrás: [origo]

Korcsnoj (svájci)

2619

=

*

Almási Zoltán

2628

=

*



A 2. forduló párosítása:
Almási - Berkes
Korcsnoj - Ács
Szutovszkij - Sasikiran