Vágólapra másolva!
San Luisban, a sakkvilágbajnokság tizedik fordulójának egyetlen győzelmét a FIDE világbajnoka, Rusztam Kaszimdzsanov aratta. Az üzbég nagymester visszavágott Polgár Juditnak az első körben elszenvedett vereségéért. A szicíliai védelmű partiban világossal gyorsan kezdeményezéshez, királyszárnyi támadáshoz  jutott, és némi pontatlankodás után nyert. Lékó Péter nem tudott egyenlíteni Peter Szvidlerrel szemben, a spanyol megnyitású játszmában az orosz nagymester átmeneti gyalogáldozattal egyenlítette ki esélyeit. A kétpontos előnnyel vezető Veszelin Topalov "megkegyelmezett" Alekszandr Morozevicsnek, fölényes állásban könnyelműsködött, és az orosz megmenekült a vereségtől. Nagymesteri szalonremivel zárult Michael Adams és Viswanathan Anand partija. A hétfői 11. fordulóban házirangadók lesznek, Polgár-Lékó és Szvidler-Morozevics szereposztásban.

Az argentínai sakkvilágbajnokság tizedik fordulójában ismét csak fél pontot szereztek nagymestereink. Lékó Pétert előző napi súlyos kihagyása megrendítette, nem lehetett könnyű éjszakája a korábban elszalasztott nyerőesély, illetve a 39. lépésben kihagyott remifolytatás miatt. Ráadásul most már tudja, hogy sem Alekszandr Morozeviccsel, sem Peter Szvidlerrel nem kerülhet holtversenybe, mert az első kritérium az egymás elleni eredmény. Az orosz nagymesternek Péterrel szemben másfél pont volt az előnye, érthető, hogy az előző napi szicíliai viharok után 1...e5-öt húzott, és a spanyol megnyitásban néztek egymással farkasszemet.

Lékó nem engedélyezte a Marshall támadást, 8.a4-gyel hárította. Az első körben Szvidler is Anti-Marshall változatot játszott, de ő 8.h3-mal. Kecsegtetőnek éreztük a pozíciót, Szvidler egy kicsit ügyetlenkedett a manőverek közepette, de zárt állásban egy-két tempónak nincs nagy jelentősége. Péter végrehajtotta az előkészített áttörést, de a gyalogot nem nyerte le, mert a végjátékban a sötét tisztek aktív ellenjátékhoz jutottak volna. Szvidler átmeneti gyalogáldozattal kényszerített ki cseréket, és nem sokáig késlekedett a pontosztozkodás. Az orosz nagymester a remivel megőrizte második helyét.

Polgár Judit az első körben szenzációs, áldozatokkal fűszerezett játszmában győzte le Rusztam Kaszimdzsanovot. A 10. fordulóban visszavágott az üzbég világbajnok. A szicíliai védelem Najdorf változatából a scheweningenibe eveztek át, és világos megspórolt egy szokásos királylépést, azonnal királyszárnyi akciót kezdeményezett. Nagymesternőnk maga is támadni szeret, a védekezés nem az erőssége. Hiányzott egy-két tempó ahhoz, hogy jól megszervezze királya védelmét. Elkötelező volt a 20...f5 húzása, a bajokat még tetézte 23...e5-tel, a világos mezők is legyengültek. Kaszimdzsanov válogathatott a nyerések között, de nagyot hibázott, és felcsillant a remény a megmenekülésre. Judit időzavarban egy pontatlan vezérlépéssel megkönnyítette feladatát. Kaszimdzsanov a nyeréssel befogta Lékó Pétert, Juditnak ez már a hatodik veresége volt.

A kétpontos előnnyel vezető Veszelin Topalov a második kör első két partijában kicsit visszafogta a tempót, nem kockáztatott. Alekszandr Morozevics ellen azonban már ismét harcos felfogásban játszott. A viszonylag békés megnyitás után kiéleződött az állás, a bolgár nagymester gyalogrohamra indult. Morozevics torkán volt a kés, de Topalov "megkegyelmezett" az orosz sakkozónak, elnézett egy taktikai motívumot. Ezúttal is Fortuna kegyeltje volt Morozevics, a fontos fél ponttal változatlanul holtversenyben harmadik. Változatlanul nyeretlen az angol Michael Adams. Az indiai exvilágbajnokkal, Viswanathan Ananddal szemben túlságosan is rossz a mérlege ahhoz, hogy nagy reményekkel ülhetett volna a sakktáblához. Jól ismerik egymást, világbajnok-jelölti párosmeccset is játszottak már, a kieséses rendszerű viadalokon is többször összehozta őket a párosítás. Anand a San Luis-i nyerést is beleszámolva 15-ször győzte már le az angolt, háromszor kapott ki tőle 26 döntetlen mellett. A 45. partijuk békés mederben folyt, nagymesteri szalonreminek is nevezhetnénk.

A 10. forduló eredményei:
Topalov (bolgár, 2788) - Morozevics (orosz, 2707) döntetlen (Vezércsel, 61)
Lékó Péter (2763) - Szvidler (orosz, 2738) döntetlen (Spanyol megnyitás, 36)
Kaszimdzsanov (üzbég, 2670) - Polgár Judit (2735) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 47)
Adams (angol, 2719) - Anand (indiai, 2788) döntetlen (Spanyol megnyitás, 25)

A világbajnokság állása:
1. Veszelin Topalov 8 pont
2. Peter Szvidler 6
3-4. Viswanathan Anand és Alekszandr Morozevics 5,5
5-6. Lékó Péter és Rusztam Kaszimdzsanov 4,5
7. Michael Adams 3,5
8. Polgár Judit 2,5

A verseny táblázata

1.Lékó Péter2763 =0 1

=

1

=

0 0

=

=

2.Morozevics2707=0 = 1

=

=0 1 1

=

3.Szvidler27381 11 ===0=

=

=

4.Polgár Judit27350 = 0 0= 10 0= 0
5.Anand2788= 0=110= 1= =
6.Adams27190

=

==0 =0

=

=

=
7.Kaszimdzsanov2670

=

=

= 01 =0 0

=

1
8.Topalov27881 1 1 1=

1

1

=

=

=



A 11. forduló párosítása: