Vágólapra másolva!
Az azeri Tejmur Radzsabov győzelmével fejeződött be a hetedszer megrendezett  Cap d'Agde rapidverseny. A meghívott 16 résztvevőt két nyolcas csoportba osztották, az első négy helyezett jutott tovább. Meglepetésre a holtversenyt követő rájátszáson "elvérzett" az orosz exvilágbajnok, Anatolj Karpov, kétszer is kikapott az indiai Humpy Konerutol és a kínai Zsao Hszutól. Radzsabov másodikként jutott tovább csoportjából, majd magabiztos játékkal győzte le ellenfeleit, és vehette át a 16 ezer eurós első díjat.

A világranglistán tizenegyedik Tejmur Radzsabov újabb sikert könyvelhetett el, a hagyományos francia tornán bizonyította, hogy gyorsan tájékozódik a sakktáblán. Az előcsatározások során későbbi döntőbeli ellenfelétől, az ukrán Szergej Karjakintól vereséget szenvedett, de a kieséses rendszerű szakaszban már nem vesztett partit. A 16 meghívott résztvevő között hat női nagymester is szerepelt, a kínai Zsao Hszu holtverseny után továbbjutott csoportjából. Az orosz exvilágbajnok Anatolij Karpov számára a "végzetet" jelentette az indiai Humpy Koneru és Zsao Hszu, négy partit is vesztett ellenük.

Az "A" csoport végeredménye:
1.Karjakin (ukrán, 2672) 5, 2. Radzsabov (azeri, 2729) 4,5, 3. Fressinet (francia, 2640) 4,5, Harikrishna (indiai, 2674) 4, 5. Sztefanova (bolgár, 2489) 3,5, 6. Negi (indiai, 2538) 3, 7. Sebag (francia, 2471) 2, 8. Kosztenjuk (orosz, 2534) 1,5 pont.

A "B" csoport végeredménye:
1.Volokityin (ukrán, 2645) 5,5, 2. Carlsen (norvég, 2698) 4,5, 3. Koneru (indiai, 2545) 3,5, 4. Zsao Hszu (kínai, 2467) 3,5, 5. Bacrot (francia, 2705) 3,5, 6. Karpov (orosz, 2668) 3,5, Vachier Lagrave (francia, 2579) 2,5, 8. Szkripcsenko (francia, 2427) 1,5 pont.

A rájátszáson Zsao Hszu és Bacrot harcolta ki a továbbjutást.

A negyeddöntő eredményei:
Karjakin (ukrán, 2672) - Zsao Hszu (kínai, 2467) 2,5 - 1,5 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, döntetlen)
Radzsabov (azeri, 2729) - Bacrot (francia, 2705) 2 - 0
Carlsen (norvég, 2698) - Fressinet (francia, 2640) 2 - 0
Volokityin (ukrán, 2645)
- Harikrishna (indiai, 2674) 4 - 3 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0)

Elődöntő eredményei:
Karjakin - Carlsen 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)
Radzsabov - Volokityin 2 - 0

Döntő:
Karjakin - Radzsabov 0, 5 - 1,5 (döntetlen, 0 - 1)

Verőci Zsuzsa