Vágólapra másolva!
A Miskolci nemzeti Színházban két újabb játszmával folytatódott Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik rapid párosmérkőzése. A párharc ötödik partijában az orosz világbajnok a pozíciós játék csúcstechnikáját bemutatva győzött, nagymesterünk kicsit rosszabb állását nem tudta megmenteni. Lékó Pétert ezúttal a  vereség nem törte le. Világossal a spanyol megnyitású hatodik összecsapást megnyerte. Nagyszerű győzelmét  vastaps köszöntötte. A befejező játéknap előtt Vlagyimir Kramnyik 3,5-2,5-re vezet, a döntés az utolsó két játszmára maradt.
  • Forrás: [origo] Képes beszámoló

A pénteki szabadnapon Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik a készülés mellett a Nemzetközi Kereskedelmi Központban remek hangulatú közönségtalálkozón vett részt. Válaszoltak a sakkrajongók kérdéseire, befejezésül bemutatták pályafutásuk egy-egy érdekes partiját. A sorsolás az orosz világbajnoknak "kedvezett", ő kezdte a játszmaelemzést. A 2003-as Amber-tornáról Veszelin Topalov elleni nyerését elemezte, majd Lékó Péter a balul sikerült a linaresi versenyről a norvég titán, Magnus Carlsen elleni győztes partiját mutatta be.

Fokozódó érdeklődés mellett szombaton délután újabb két játszmára került sor, és mindkét parti eldőlt. Az angol megnyitás egyik békés változatára szavazott Vlagyimir Kramnyik, a látszólag kevés veszélyt jelentő folytatásban azonban meggyűlt Péterünk baja. Az orosz világbajnok minimális előnnyel játszott, nagymesterünk sokat gondolkodott, egyre fogyott az ideje, de ellenjátékot nem talált. Kramnyik a vezérszárnyi akció után a királyszárnyra terelte a küzdelmet, gyalogot nyert, és már kapkodásban döntővé fokozta előnyét.

A második vereség ezúttal nem törte le Pétert, és azonnal visszavágott. Különösen fontos volt győzelme, hiszen a brissagói világbajnoki döntő 8. partija óta először tudta megadásra kényszeríteni a világelsőt. A spanyol megnyitás ún. a4-es változatával egy kicsit meglepte Kramnyikot, aki először került időhátrányba. Cserék mellett döntött, de gyalogszerkezete súlyosan meggyengült. Péter felsorakozott bástyáival a nyílt f vonalon. Kramnyik gyalogáldozattal próbált ellenesélyt teremteni, de reményei szertefoszlottak Lékó pontos játékán. A sötét gyenge gyalogok sorban hullottak, majd egy látványos kiskombinációval méltóképpen fejezte be a csatát. Percekig zúgott a vastaps, amely Lékó Péter nyerését köszöntötte.

A harmadik játéknap eredményei:
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2772) - Lékó Péter (magyar, 2738) 1 - 0 (Angol megnyitás, 57)
Lékó Péter (magyar, 2738) - Vlagyiir Kramnyik (orosz, 2772) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 49)

A párosmérkőzés állása:
Vlagyimir Kramnyik - Lékó Péter 3,5 - 2,5