Vágólapra másolva!
Az utolsó két parti döntetlenre végződött a Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik közötti nyolcjátszmás rapidsakk-párosmérkőzésen a Miskolci Nemzeti Színházban, így az orosz nagymester 4,5-3,5-re nyerte a párharcot.

Az első vasárnapi játszmában a megnyitás után az orosz világbajnok gyalogáldozatot hozott, miközben a magyar nagymester állásának gyalogszerkezetében két gyenge pont is keletkezett. A vezérszárnyra terelődött a harc, Kramnyik a 18. lépésben lenyerte Lékó gyalogját, így előnyhöz jutott.

Ez azonban az ellenkező színű futók miatt nem jelentett túl sokat. A döntetlen a 31. lépésben meg is született, így az utolsó partira maradt a döntés. A 8. játszmában a "szokásos" spanyol megnyitás nagy izgalmakat ígért, hiszen Lékó világossal az egyenlítésért indult csatába, Kramnyik gyalogot áldozott, cserébe viszont fejlődéshez jutott.

A centrumban egymásnak feszültek a gyalogok, több figura is ütésben állt. A legjobb magyar kinyitotta királyállását, de kiszabadult a vezért bénító kötésből. A 21. lépésben könnyűtisztek cseréje jött, aztán a világbajnok kompenzálta gyaloghátrányát.

Forrás: MTI

Lékó Péter kénytelen volt gratulálni orosz ellenfelének a párosmeccs végén

Kramnyik minőségáldozatot hozott azért, hogy nagy támadást indíthasson Lékó királya ellen. A számoláskor azonban nyilvánvalóan rájött, hogy a parti csak nagy kockázatok árán lenne nyerhető, ezért a 30. lépésben a felek végül döntetlenben egyeztek meg. Ez által a párosmérkőzést az orosz világbajnok nyerte.

A végeredmény:
Lékó - Kramnyik 3,5 - 4,5